Makai József: Kiútkeresés

Az új kormány meg sem alakult, amikor Aleksandar Vucic bejelentette, hogy 1) legkésőbb 2022 áprilisában előrehozott választásokat tartanak Szerbiában, illetve 2) az új kabinetben mindegyik parlamenti párt részt vesz. Az miniszterekről szerdán, lapunk megjelenésekor szavaznak, jelenleg nincs okunk kételkedni abban, hogy érvényesül az államfő akarata.

Azaz Szerbiában hivatalosan is eltűnik a parlamenti ellenzék.

Nem volt egyszerű menet. Ahhoz is négy hónap és négy nap kellett, hogy kiderüljön, kik lesznek az új miniszterek. Nem sokkal korábban jelentette be Vucic, hogy ismét Ana Brnabicot bízza meg kormányalakítással. A parlamenti, a tartományi és az önkormányzati választásokat tavasszal tartották volna, de a járvány miatt júniusra halasztották. Mára kiderült: akkor a valósnál sokkal kedvezőbb járványügyi adatokat hazudtak.

Vucic két dolgot akart: nagyot nyerni (ez bejött), és legitimnek maradni (itt némi deficit mutatkozik). Pártja, a haladó párt (SNS) a koalíciós partnereivel eddig is magabiztosan uralta a törvényhozást, primitív obstrukciókkal lehetetlenítette el az ellenzéket. Az ellenzék ezért elhagyta az intézményes kereteket, és az utcán politizált. A tüntetések 2019-ben folyamatosak voltak, áttörést azonban nem hoztak. Az SNS a leghatékonyabb politikai gépezet Szerbiában, Vucic pedig nem pusztán túlélő, de ő az, aki a tempót diktálja. Többé-kevésbé.

Merthogy az ellenzéke (mármint a valódinak tűnő) olyat vetett be ellene, amire nem volt hatékony válasza. A bojkottot avval akarta hatástalanítani, hogy 5-ről 3 százalékra vitte le a bejutási küszöböt. Ez a kis- és kamupártokat megmozgatta, de még azok sem jutottak be, akiket jóval 5 százalék fölött mértek. A bojkott ebből a szempontból sikeres volt. Csak a haladók és szatellit-pártjuk, a szocialisták (SPS) kaptak mandátumot, továbbá a nacionalista, jobbos törpepárt, a SPAS, illetve a kisebbségek (a szerb választási rendszer abban mindenképpen progresszív, hogy a kisebbségek pártjainak egyszerűbb képviselethez jutni).

Hiába próbált közvetíteni az EU és a Nyílt Társadalom Alapítvány (igen, Soros!), az ellenzék kitartott a bojkott mellett. Vucicnak úgy lett szupertöbbsége, hogy ellenzéki mutatóba sem akad. Az SPS hűséges szövetséges, a kisebbségekkel lehet tárgyalni, államtitkári posztokat és felügyelőbizottsági/igazgatósági helyeket kapnak (a magyarok eddig is támogatták a haladók kormányait), a SPAS ára egy tárca volt.

Ez Vucic gondjainak egyik fele. A másik a nemzetközi környezet és a nagyhatalmi politika. És a megoldatlan koszovói helyzet.

Évekig viszonylag egyszerű volt a képlet, Washington az albánokat támogatta, Moszkva pedig a szerbekért szólalt fel. Ennek volt némi felára; Szerbiában ügyelni kellett és illett az orosz érdekekre. Csak egy picit túlzás azt mondani, hogy a belgrádi kormányokat Moszkvában hagyták jóvá (mielőtt szívünkhöz kapnánk: Brüsszel is ezt csinálta, nem lett sok értelme).

Csakhogy a választási kampányra készülő, a járványügyi helyzetet katasztrofálisan kezelő, és bármilyen sikerre éhes Donald Trump úgy döntött, kibékíti Prishtinát és Belgrádot, és a Fehér Házba rendelte az albánokat és a szerbeket. A kormányválságokkal és háborús bűnök miatt vádemelésekkel is küzdő albánok tartózkodóan fogadták a kezdeményezést, a szerbek viszont meglátták a lehetőséget. Vucic úgy ment haza Washingtonból, hogy azt mondhatta: a Trump-kormányzat nem utasítja el kapásból a szerb érveket, és szinte szövetségesként beszélt az Egyesült Államokról.

Evvel legalább három problémája lesz. A szerbiai közvélemény a ‘90-es évek legelejétől arra van kondicionálva, hogy azt gondolja: az USA ki akarja irtani a szerbeket és az oroszokat. Továbbá: Vucic terve akkor működhet, ha Trump újrázni tud. Belgrád mindent Trumpra tett, sőt a szerb politika azt vallja, ha Joe Biden nyer, az csak az albánoknak lesz jó.

A harmadik probléma: Moszkva. Szergej Lavrov elvileg szerdán érkezik kétnapos látogatásra Belgrádba, és lehet, hogy nem lesz maradéktalanul boldog. Az eddigi orosz káderek (pl Ivica Dacic külügyminiszter, Aleksandar Vulin védelmi miniszter) új megbízatásokat kaptak, érdemeik elismerése mellett. Dacic a parlament elnöke lesz, Vulin belügyminiszter. A külügyet, az oroszoknak kiemelten fontos energetikai tárcát és a védelmit is Vucic lojális káderei viszik. Most úgy néz ki, hogy Vlagyimir Putyin lemondta szerbiai útját (Belgrádban azt állítják, nem is volt tervben, de ez nem igaz).

Akár úgy is tűnhet, mintha Szerbia új szövetségi rendszert keres. De mi lesz, ha Trump veszít? Milyen gyorsan lenne képes (és akarná-e?) a Biden-kormányzat folytatni az enyhülés politikáját Szerbiával? Milyen áron? Milyen sors jutna Koszovónak? És Boszniának, ahol - orosz támogatással - a szerb entitás népszavazásról és kiválásról álmodik, és ezt talán a horvátok sem elleneznék.

Van-e Vucic terv azon túl, hogy ne verjék rá sem a tárgyalások szabotálását (külföldön), sem Koszovó elismerését (belföldön)? Az oroszoknak az a jó, ha a Balkán képlékeny, rendezetlen állapotban van, de mit szeretne az egyre ambiciózusabb Kína?

És mindebben milyen szerepet talál az EU? Mert ha Szerbia nem lesz tartósan Európa része, akkor az egész erőpocsékolásnak tűnik.

A cikk eredetileg a 168 óra hetilap 2020. október 28-i számában jelent meg.