Lakner Zoltán: Ki a magyar? Ki a normális?

Ismét kiragadták a szövegkörnyezetéből Kövér Lászlót. Az Országgyűlés elnöke Gyergyószentmiklóson, az Erdélyi Magyar Ifjak nyári táborában fejtette ki legújabb tételét, miszerint „nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek három-négy gyereke, 9–16 unokája van, valamennyien magyarul beszélnek, és elkötelezettek a nemzet ügye iránt”.

Mint tudjuk, húsz évvel ezelőtt volt a három gyerek, három szoba, négy kerék jelszava, most már ott tartunk, hogy négy gyerek, hét ülés, tízmilliós lakáshitel – persze csak azoknak, akik kellően magas jövedelemmel bírnak ahhoz, hogy ezekre rászolgáljanak.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Sokan fennakadtak Kövér gondolatain, ezért a védelemre igazán nem szoruló házelnököt egy kormánypárti „elemző”, és nyomában, csodák csodájára a fideszes kommentelők azzal kezdték mentegetni, hogy egy nagy lélegzetű, egyórás előadást tartott a nemzetpolitikáról, s annak a gyerekszám-előírás csupán kiragadott részlete volt. Különösen a közösségi média hozzászólóinak tájékozottsága imponáló, mivel a Kövér részvételével tartott pódiumbeszélgetésről magának a házelnöknek a honlapján is csak azt az MTI-közleményt olvashatjuk, amely a beszédből az ominózus részletet idézte. Bárhogy kerestük, a teljes házelnöki szózatról nincs hozzáférhető felvétel a világhálón. Aki erre hivatkozik, betanult szöveget mond fel.

Ha elemzőként közelítünk Kövér mondataihoz, nem mondhatjuk, hogy teljesen értelmetlenek lennének. Az erdélyi közönség előtt arról beszélt, hogy a kultúra és a nyelv megőrzése mellett a számosság is fontos része a magyarság megmaradásának, ami éppenséggel legitim álláspont. Miért is ne lehetne erről beszélni?

A probléma egyrészt abban áll, hogy a családalapítást támogató kedvezmények Magyarországon sem állnak mindenki rendelkezésére, mert a kormány tudatosan oly módon vezette be ezeket, hogy a szegényebbek ne férhessenek hozzájuk. A másik gond, amikor az ilyen kijelentések a magyarsághoz tartozásról, a „jó magyar” fogalmáról szóló ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásokkal kapcsolódnak össze. Márpedig Kövér az egyik fő tudora annak, hogy leszögezze, ki jó magyar és ki a nem jó magyar, vagy nem is magyar. Az ilyesfajta megkülönböztetés, pontosabban az efféle megkülönböztetésre igényelt hatalom az, ami visszatetszést vált ki. Arról nem szólva, hogy a Fidesz-szótár szerint „a nemzet ügye iránti elkötelezettség” a Fidesz támogatásával azonos, hiszen aki a kormánypárttól eltérően értelmezi a nemzeti érdeket, netán olyan balgaságokkal áll elő, mint egyetemes emberi jogok, meg irgalom és emberség gyakorlati alkalmazása, az a nemzeti ügyön és a nemzeten kívül találja magát. Az a minimum, hogy visszakézből lehazaárulózzák.

Éppen ezért nem a szövegkörnyezetből való kiragadás a gond – újra hangsúlyozzuk, Kövért az MTI idézte –, hanem maga a szöveg. Vagy, úgy is mondhatnánk, Kövér maga a szövegkörnyezet, amiből egyébként valóban jó lenne magunkat kiragadni.

Például azért, mert akkor nem lenne magától értetődő, hogy egy közjogi méltóság, miként azt néhány hónapja Kövér tette, egyes tisztességes honpolgárokat már nemcsak a magyarságból, hanem a normalitás tartományából is kiűzni próbál. Mit tegyünk, ha egyszer ehhez is ért? Emlékezetes, Kövér egy lakossági fórumon a gyermeket örökbe fogadni kívánó azonos nemű párokat a pedofilokhoz hasonlította. A normalitás jegyében megfogalmazott képzettársítás alapja az volt, hogy Kövér szerint a meleg szülők személyes vágyaikat elégítik ki az örökbefogadott gyerek révén, és ez, szintén szerinte, éppen annyira önző gondolat, mint amikor a pedofilok elégítik ki aljas és beteg vágyaikat.

Kövérben fel sem merült, hogy egy szeretetteli kapcsolat sokféle viszonylatban létrejöhet, s hogy mondataival még a tiszta érzések világából is kiűzetésre ítélte szóban forgó embertársait. Ez a fajta sértegetés, úgy látszik, belefér a normalitásba.

E gondolattorzók azért is nyernek különös jelentőséget ezekben a napokban, mert a krakkói érsek az 1944-es varsói felkelés évfordulóján tartott homíliájában kifejtette: „A vörös pestis már nem szorongatja a hazánkat. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne itt egy újabb, ami uralni akarja a lelkünket, a szívünket, és az elménket. Ez nem marxista és nem bolsevik, de ugyanabból a lelkületből született: neomarxista. Nem vörös, hanem szivárványos.” Az új pestis nem egyéb, mint a „genderideológia” és az „LMBT-ideológia”. A nemi szerepek és a szexuális orientációk olyannyira a normalitás fokmérői Jędraszewski érsek szerint, hogy a kijelölt pályáról való letérés maga a fertő és a járvány.

A kijelentés ellen tiltakozó civil szervezetekkel szemben lengyel, cseh, szlovák és magyar egyházi vezetők nyilvánították ki szolidaritásukat az érsekkel. A Magyar Püspöki Konferencia nevében Veres András püspök azt írta: „Megdöbbentő látni, hogy akik a meggyőződéseik elfogadását követelik, ezzel egy időben megtagadják önöktől és a más véleményen lévőktől a megszólalás jogát egy adott kérdésben.”

Lássuk pontosan, a „megszólalás joga” ebben az esetben azt jelenti, hogy egy embercsoport tagjait és nézeteiket a pestishez lehet hasonlítani. Mindez a náci megszállókkal szembeni varsói felkelés hőseire emlékező misén hangzott el, hiszen, ha az érsek ez alkalomból helyénvalónak érzi ezt a gondolatsort, akkor nyilván az is. Ki bírálhatná őt felül erkölcsi ügyekben?

Ne legyünk azonban igazságtalanok, Jędraszewski érsek azt is leszögezte, az eltérő szexuális orientációjú emberek ugyanolyan tiszteletet érdemelnek, mint mások, az „ideológiájukkal” van baj, értsd, azzal, ha ki akarják tágítani a számukra kijelölt mozgásteret, kimozdulva a négy fal közül.

A krakkói érsekkel szolidáris egyházi vezetők néhány további figyelemre méltó gondolatot osztottak meg a nyilvánossággal. A legizgalmasabb ezek közül a prágai érseké, aki úgy látja: „az LMBT-ideológia témái ateista és sátánista célkitűzésekkel bővülnek”. Részleteket azonban ezek mibenlétéről sajnos nem árult el.

A poznańi érsek felvetése az ügyben az volt, hogy az „LMBT-ideológia” célja „forradalom előidézése a társadalmi szokások és kapcsolatok terén”. Ami egyébként megfontolandó, és valódi vitára alapot teremtő gondolat. Főként akkor, ha azon is elgondolkodunk, mi vezethet a forradalmi hevülethez az érsekek által védelmezett vagy visszaállítani remélt társadalmi viszonyok közepette.

Első ránézésre ilyen oknak látszik, hogy vannak, akik a társadalmi tekintélyüket és hatalmukat arra használják, hogy kérlelhetetlenül, ellentmondást nem tűrő módon megmondják, ki a magyar, ki a normális, és velük szemben ki a pestises.