Buják Attila: Elment a Szupertörpe
Rossz fiú volt, de nem volt rossz ember. Ilyenkor, COVID-os időkben gondolhatnánk, Maradonát hatvanévesen a járvány terítette le. De nem. Az a szív nem dobogott tovább, az a százhúszat verő szív. Jött a vérrög, a túlsúly, minden. És szerepet játszott a kokó, a függés, a kiszáradás, a komor depresszió. Mindez együtt a kis izomembernek is sok volt. Aki a sztárságból kiesik, nehezen tudja az idő múlását feldolgozni. Tudom, magunk is így vagyunk ezzel (sztárság nélkül), de Maradona (az Isteni Diego, Tízeske, Szupertörpe, Pelusa, vagyis Pihe, melléknévi alakban Bozontos) már harminc éve az elmúlással küszködik. Ez nem ritka. Flórit is a függés vitte el, a kólába töltögetett vörösbor, a késő szoci lumpvilág durva, alpári kábítószere. Törő, a cselkirály évekig elvonóról elvonóra járt. Sorolhatnánk a neveket.
Nem lehet mindenki Sir Stanley Matthews, Fritz Walter, aki racionálisan táplálkozik, délután félórát-órát szundít, a napot fél kanál akácmézzel kezdi. Hogy Diegóval baj van, baj lesz, már a spanyolországi vb-n (1982) sejthettük. A világverseny sztárjelöltjeként érkezett, huszonkét éves volt, és kiállítva, megszégyenülve távozott. Akkor úgy látszott, beváltatlan ígéret marad. Négy évvel később, Mexikó előtt, Carlos Bilardo, az Albicelestét két vb-döntőig elvezénylő kapitány győzte meg, ha csak a focira koncentrál, senki sem állíthatja meg. A többi már a legendárium része. („Isten keze” és szuperszóló Anglia ellen, győzelem, sérülés Barcelonában. Majd Nápoly szennyes, ragacsos mocsara: haveri udvartartás, kokain, orgia, habzsolás, siker, fékeveszett tombolás.) Maradona élveteg alakja illett Nápolyhoz, a Vezúv füstölgő ormához, Caprihoz, a Camorra milliárdjaihoz. Diego volt a nagy befektetés. Pihécske Nápolyban kezdte megjárni a pokol mélységeit. A háttér a nyolcvanas évek világa, a futball barbár megbomlása halállal, rohamrendőrrel, mentővel, Heysel-katasztrófával. Úgy tűnt, a szuperüzletet az ultrák rasszista rohama maga alá temeti. Később kiderült, ez is csak átmenet volt. Átmenet a mai globális, üzlet által ellenőrzött és finanszírozott, sterilizált gladiátorvilágához. A kis gaucho a mediatizált futball első igazi szupersztárja volt. Magába szippantotta a társaság, bevette és finanszírozta. A sátáni rokon, aki menedzser képében a pénzt beszedte és elköltötte, a szeretők, a pénzéhes rokonok. A naivitás isteni romlottsága övezte, és fokozatosan tönkretette.
A nagy előd, Pelé mindenben más volt, háromszoros világbajnokként a labdarúgás romantikus korszakához (annak végéhez) tartozott. Egy életrajzi filmben, amelyet pár éve forgattak róla – mert az üzlet képtelen kivárni, míg a hős engedelmesen meghal –, a Fekete Gyöngyszem ideológiájának minden eleme ki van bontva. A „szambaérzés”, a felemelkedő brazil középosztály esztétikai tobzódása, amely a racionális angol küzdést a dobok lüktető világába emeli. A „szép játék” lényege „az érzés”, a más érzés. A maga módján persze a nagy Pelé simlis figura volt. Üzletemberként, sportminiszterként meghekkelte és pénzzé tette egykori álmai honát, a Santos stadiont. Így lett a fociból, az „érzésből” szikár ingatlanbefektetés. De Pelének megbocsátottuk ezt. Visszavonulása után a gyöngyszem két alaptevékenységet folytatott. Ünnepelték és reprezentált.
Visszavonulása után Maradona érdekesebb alak volt. Ő lett a baloldali futballikon. A család Buenos Aires déli negyedében élő, peronista elkötelezettségű família volt. A hiedelmekkel ellentétben Diego nem volt sem utcagyerek, sem cipőpucoló. Gyerekkorában a falakat Evita-fotók díszítették. De a múltból kilépve Maradonát a szimpátiái a latin nacionalizmus anarchista hagyományaihoz, az Amerika-ellenes áramlatokhoz kötötték. Barátkozott Chávezzel, Castróval, karjára Fidel és Che portréját tetováltatta. Szokásos elvonókúráit Havannában, a helyi addiktológián bonyolította le, a kubai állam díszvendégeként. Rászokott a szivarra és a rumra, cserébe elhagyta a kokót. Fidelt atyai barátjának tekintette, a nekrológok nem mulasztják el megemlíteni, hogy ugyanazon a napon (november 25-én) hunyt el, mint 2016-ban Castro. A Kuba-kultusszal nem állt egyedül, olyan értelmiségiek nyomát járta, mint García Marquez. („Foglaljuk el a gringók bűnös fészkét, demográfiai fölényünk tudatában vegyük el a részvényeiket.”) A kubai szocializmus érzelmi gyökere a harsány Amerika-ellenesség.
Rossz fiú volt, de jó volt a szíve. Míg a nagy ikon rivális, Pelé, civilként jól nevelt és érdektelen volt, Maradona körül, akárhol megjelent, tolongott a sajtó. A játékhoz való viszonyuk is megkülönböztette őket. Diego őrült volt és szenvedélyes, szólista, energiabomba, cselkirály, igazi zsonglőr. Pelé a maga módján a futball stratégája volt, átlátta és kontrollálta a játék minden elemét.
Mint mondtuk, az is csoda, hogy Maradona eddig bírta. Élete harmincéves korán túl összeomlások és újrakezdések sorozata. Doppingvád, sírógörcs, leütött újságíró, eltiltás, kamuszerződés. Harmincöt évesen sportolóként voltaképpen már fizikai roncs volt. Az elveszített (elcsalt) vb-döntő után a fél világ látta, ahogy az ezüstérem átvételekor zokog. A fél világ látta, amikor amerikai eltiltása után (1994) felesége vállára borulva a VIP-páholyban kap sírógörcsöt. És később jött a túlsúly, 165 centihez a kritikus százhúsz kiló, jöttek ostoba indulatkitörések, jött az atyai jó barát, Castro, az elvonási tünetek, jött a komor depresszió. Maradona vasszervezetet örökölt, de végül is bebizonyította, hogy szívós munkával mindent tönkre lehet tenni.
Kontrollsorsként ott van a másik argentin sztár, Messi. Állítólag maga Pelé mondta: aki nem látta Messit focizni, jól nézze meg, ilyet ötven évig nem lát. Ez valószínűleg igaz. De ez már más világ. Az indusztrializált hi-tech futball a rendszerszerű médiaüzlet kimunkált rendszere. Üzlet, amelyben egy fillér el nem gurulhat, amelyben húst, velőt, ideget adnak-vesznek. Messi a folyószámlák, az UEFA-koefficiensek hőse, a válság annyiban érintette, hogy alig tudta átigazolási árfolyamát, a 140 millió eurót szinten tartani. Fegyelmezett, kamerakész, ápolt szakállú. Igazi sportvállalkozó.
Hogy hova vezet ez az út, mennyi kínnal és szenvedéssel jár, a Szupertörpe sorsa bizonyítja. Az új világban (labda nélkül) Maradona sem találta a helyét. Gyászolja három, törvényes házasságból származó lánya, tizenegy éves unokája, három, házasságon kívül született gyermeke Olaszországban. Gyászolja Argentína népe, és talán Magyarország is.
