Bodnár Dániel: Kollaboránsok

2019. február 14., 06:37

Szerző:

Szomorú napokat él a hajdan szebb időket látott ellenzékiség. Szokás (volt korábban) itt rögtön hozzábiggyeszteni, már csak a könnyebb tájékozódás kedvéért is, a demokratikus, a baloldali, a liberális vagy éppen a jobboldali jelzőket. Hol vannak már azok az idők!

Ma már senki nem veszi ehhez a fáradságot, rögtön sugallva is ezzel: nincsenek szubsztanciális politikai kérdések. Célok vannak, pontosabban egyetlen cél: a fennálló rezsim megdöntése. Ehhez a célhoz képest minden kérdés csak instrumentális, minden tehát csak eszköz, amelynek igénybevétele a cél elérése érdekében önmagában átnemesül. Szomorú látni, hogy az árnyalatok feloldódnak, és nem is a klasszikus felosztások, vagyis a jobb- és baloldal terminológiáinak tarthatatlansága okán – hiszen rég voltak ezek a leírások a neomarxista történet- és társadalommagyarázatok univerzális bukásának küszöbén ennyire relevánsak –, hanem azért, mert a lényegi, fontos distinkciókat önfelszámoló módon tagadják el és ezáltal szüntetik meg. Márpedig ha nincsen lényegi, értékválasztáson nyugvó alapja a politikának, akkor attól a ponttól minden leírás csak nyelvjátékká válik. Affélékre meg ki kíváncsi?

Az ellenzéki előválasztási eredmények elemzése kapcsán újra szóba került a baloldali ellenzék és a Jobbik együttműködésének morális dilemmája, pontosabban: a dilemma meghaladásának erkölcsi problémája. Karácsony Gergely, az ellenzék immáron részben közös főpolgármester-jelöltje a Hír TV műsorában műsorvezetői kérdésekre válaszolva egyértelműsítette, hogy a Jobbikkal való együttműködést elengedhetetlennek tartja annak érdekében, hogy az ellenzéki összefogás sikeres legyen az önkormányzati választásokon. A korábban a Jobbik általa is elítélt vezetőinek, képviselőinek, kulcsembereinek vállalhatatlan megnyilatkozásait – egyebek mellett a Jobbik társelnökének, Gyöngyösi Mártonnak a közismerten rasszista, szövegszerűen igazolható antiszemita téziseit – Karácsony nem tartotta náci megnyilatkozásoknak.

Fotó: Merész Márton

E kijelentése önmagában is elemzésre méltó lenne, de még ennél is szomorúbb – és sok szempontból horrorisztikus – az a nyers, hideg, rémisztő zavarodottság, ami eluralta innentől kezdve a baloldali-liberális véleményformáló elitet. Jelesül annak a problémának a láthatóan sokakat zavarba ejtő végiggondolatlansága, ami egy neonáci múltú – és sok szempontból jelenű – párttal való stratégiai együttműködésből morális kérdésként adódik. E dilemma feloldása nem az olyan pillanatokon múlik, hogy valaki épp zavarba esik-e egy műsorvezetői kérdés kapcsán, vagy sem, hiszen bármelyik közéleti szereplő megkerülhetetlen elalvás előtti feladata annak tisztázása, mennyit tud, már ha egyáltalán hajlandó, erkölcsi normáiból föladni egy általa fontosnak feltételezett – bár valljuk meg, a hatalom akarása mégiscsak partikuláris és nem univerzális vágy – cél elérése érdekében. Zavarba hozni ilyen ügyekkel csak azt lehet, akinek ezzel kapcsolatban nincsenek szilárd, megingathatatlan elvei, politikai értékválasztásai, olyanok, amelyek állandó és általános igazodási pontot jelenthetnek bizonyos ügyek megítélésekor. E zavarodottságot Karácsony utóbb azzal tetézte, hogy álláspontja szerint akkor járt volna el helyesen, ha elhagyja a rázúduló kérdések hallatán a stúdiót. De nem, kedves Karácsony Gergely, a kézenfekvő stratégia a Jobbikkal való együttműködés kapcsán a kidolgozott és mélyen átélt válasz, amelynek szellemi munkáját – bár ezzel kapcsolatos nézetét problematikusnak tartom – Kis János például bizonyosan nem spórolta meg a Magyar Narancs múlt heti számában közzétett nagyívű elemzésében.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Számos helyen lehetett hallani az elmúlt napokban, hogy Karácsony Gergelyt nem készítették fel eléggé a szakértők, és a stúdióban elszenvedett, politikailag még nehezen megjósolható konzekvenciákat hordozó nyílt színi blamázs a spindoctorok, valamint a korábban elemzőként közismertté vált főpolgármester-jelölt előrelátásának, szakmai felkészültségének hiányából adódott. Hiszen számítani lehetett a kényes kérdésekre, amelyekre frappáns válaszokat kellett volna kidolgozni.

Csakhogy maga a kérdés föltevése is leplezetlenül cinikus: tényleg, a szakértők nem készítették fel? Erkölcsi kérdésekben, mint amilyen az antiszemitizmushoz való viszony is, nem stúdióstratégiára, hanem fundamentumokra volna szükség.

A zsidó közösség számára az antiszemitizmus ügye nem holmi partikuláris részérdekektől vezérelt választásstratégiai vagy -taktikai kérdés, hanem a mindennapi biztonság, életminőség, mondhatom úgy is – ahogy ezt Európa nyugati felén borzongatóan látjuk –, a túlélés ügye. A Jobikkal és az antiszemita, rasszista, nőgyűlölő vezetőivel való kollaborációval kapcsolatos fölvetések, még ha következményükben másak is, természetükben feltétlenül azonosak azokkal a kérdésekkel, amelyeket 1944-ben nagyon sokak nem tettek föl maguknak.

A Jobbik 2006-os nagypolitikai feltűnésétől kezdve egyértelmű legitimálója lett egy korábban, a háború utáni hazai politikai fősodorban ismeretlen hangnak, és a párt valójában sosem tagadta meg korábbi önmagát, sohasem vált meg – minden, a Mi Hazánk Mozgalommal kapcsolatos konspirációs elmélet ellenére – kulcsfontosságú nyilas ideológusaitól.

De mindez csak szimptóma. Szimptómája az óriási zavarnak, a bizonytalanságnak, a dezorientációnak, az intellektuális és morális ürességnek. És ez a zavart üresség az igazán félelemkeltő. Hiszen ne feledjük, itt egy évtizedeken át több-kevesebb sikerrel használt, hosszú távú stratégiát szolgáló politikai eszközt is a csatornába vetett az ellenzék: e váltással mintegy erőszakmentesen csavarta ki a volt baloldali-liberális tábor és annak véleményformálói kezéből az alapvető emberi jogok és az antirasszizmus retorikájának korábban ügyesen forgatott fegyverét. Ezzel az európai politikai mezőben tapasztalható baloldali fejleményeknek megfelelően – lásd például Corbyn és az antiszemitizmus ügyét –, de mégis afféle couleur locale-ként, nem az Izrael elleni baloldali kritika útján, hanem a szélsőjobboldali, neonáci radikalizmus integrációjának tervével sikerült a hazai baloldalnak hatókörébe vonni az antiszemita mozgalmat. Nagyon nehéz lesz a jövőben normatív alapot találni olyan kritikához, amely együttműködéseket értékalapon bírálhatna. És ezzel egyúttal a Jobbik amúgy számomra elképzelhetetlen öntisztulásának a lehetőségét is normaalap nélküli, minden tétjétől és esetleges katarzisától megfosztott bűvésztrükké silányították.

(A szerző a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumának elnöke és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőségi tagja.)

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.

 

London, 1997. augusztus 31, vasárnap. Hogyan tudtad meg?  Ezt kérdeztük egymástól. Diana és Dodi autóbalesete 25 éve, vasárnap hajnalban történt, amikor az európaiak nagy többsége ágyban volt és aludt.