Böcskei Balázs: Ellenzéki esélyek és értékek

Ellenzéki politikusok 2018. december 12. óta egyik fő és visszatérő fordulata, hogy megkezdődtek az ellenzéki pártok „eddig soha nem látott szintű egyeztetései”. Tartalmáról sok konkrétum nem derül ki, hacsak az nem, hogy „közösen készülünk a tavaszi ülésszakra”, „egyeztetjük akcióinkat” vagy „tudunk egymás kezdeményezéseiről”. Egyrészt ennek talán eddig is így kellett volna lennie, másrészt néha több mint ad hoc jelleggel eleve voltak ilyen egyeztetések. Mindenesetre a korábbiakhoz képest most még erősebben hajtogatják ezt, mert pontosan tudják, hogy támogatóik részéről elementáris elvárás, hogy működjenek együtt. Nem mehetnek szembe azzal, amit elkötelezett szavazóik vallanak.

A baloldali pártok támogatóinak jelentős részéről feltételezhetjük, hogy az együttműködés számukra választási szövetségkötést is jelent, de legalábbis kizárja a jelöltállítás koordinációjának hiányát. A kormánypártok hatvannál kevesebb helyen nyertek legutóbb abszolút többséggel. Nem lehet kétség tehát afelől, hogy a Fidesz–KDNP parlamenti mandátumainak ötven százalék alá szorítása az ellenzéki koordináció tökéletlenségén is múlott. Az átszavazási hajlandóság pedig a Jobbik listájának támogatásában volt a legalacsonyabb mértékű.

A jobbikos jelöltre történő átszavazási hajlandóság erősítése tavaly tavasszal azzal járt, hogy a baloldali vidéki szavazók elpártoltak a baloldali jelöltektől úgy, hogy az átszavazás végül nem eredményezett kormányváltó mandátumot.

Mirkóczki Ádámot leszámítva viszont még egyetlenegy jobbikos politikustól sem hallhattuk a tavalyi stratégiájuk nyílt kritikáját. Mirkóczki önkritikája pedig nem véletlen, hiszen ő már 2014-ben közel járt, hogy behúzza Egert polgármesterjelöltként, s most udvarol az akkor ehhez hiányzó balos egri szavazóknak is.

Ehhez képest baloldali-liberális politikusok most arra tanítják szavazóikat, hogy már a Jobbikban is megérett a belátás, hogy valahogyan együtt kell működni. Egyelőre azonban kevés a bizonyíték. Miközben a baloldali politikusok egyre nagyobb sebességgel tekerik az együttműködés biciklijét, addig a jobbikosok még el sem indultak. Mondhatja erre bárki, hogy a jobbikos szavazók ezt már eldöntötték, hiszen az EP-választás kapcsán úgy nyilatkozott a 88 százalékuk, hogy közös ellenzéki lista kellene. A Publicus Intézet 2019. január 23-án publikált mérésének ez az eredménye általános ellenzéki optimizmusra adhatna okot, ha eleve nem csak a jobbikos szavazók 38 százaléka hallott volna magáról a közös lista ötletéről. Vagyis a jelentős részük nincs benne az együttműködő nyolcvannyolc százalékban. Nem véletlen, hiszen a Jobbik egyelőre nem beszél együttműködésről, nem arra „tanítja” szavazóit.

Újfent fanyalog az elemző, lehetne ellene vetni, hiszen például a jobbikos Jakab Péter múlt vasárnap is együtt szólalt fel az ellenzéki tüntetésen több baloldali-liberális politikussal. Valóban így történt, és ez lehet annak is a jele, hogy Jakab Péterék megtanulták, a baloldali szavazókkal is el kell magukat fogadtatniuk. Ezt a munkát persze tavaly leginkább maguk a baloldali politikusok végezték el.

Az országgyűlési választás alkalmával az ellenzéki oldalon a Jobbik szavazóinak átszavazási hajlandósága volt a legalacsonyabb, és ez április 8-hoz közeledve sem emelkedett olyan mértékben, mint azt azok a közértelmiségiek gondolják, akik szerint az „esélyest felismerik a szavazók”. A kijelentés mögül jellemzően hiányoznak a kampánytechnikai ismeretek. Hogy az átszavazás működjön, ahhoz két dolog kell, nevezetesen, hogy a Jobbik adja fel az ellenzéki oldalon való hegemón szerepre irányuló szándékát, továbbá vezetői adjanak egyértelmű iránymutatást a párt szavazóinak. Azaz ahol nincs jobbikos induló, ott szavazzanak a baloldali-liberális jelöltre. S persze az együttműködés szempontjából a kulcs Budapest, de fő kérdés az is, hogy a fővároson kívül is képes lesz-e a Jobbik a konstruktivitásra.

Eleve kutatások kellenének, helyesebben kellettek volna ahhoz, hogy megmondjuk, miért is pártoltak el a Jobbiktól szavazói 2018 tavasza óta. Vagy éppen miért nem térnek vissza. Egy mérés a növekedésről még nem mérés, és kettő sem az. A támogatásvesztésben benne lehet a csalódottság az április kudarc miatt, a táborokon átívelően azért kevés integratív erővel bíró, de éveken át a pártja vezéreként működő Vona lelépése, a viszontagságos helyzet a számvevőszékkel, illetve a jobboldali nyilvánosság által hatékonyan keretezett Sneider-féle megszólalások sora is. De lehet az is magyarázat, hogy működik az ellenzéki médiavilág által épített, „a Jobbik együttműködne a baloldallal” üzenet, csak éppen taszító a hatása a lehetséges Jobbik-szavazók között.

A dilemma azért döntő, mert a válasz megalapozhatja a Jobbik jövőbeni stratégiáját is. Ha úgy látják, hogy a baloldallal való összeállás nem hoz szavazatot, akkor élesedhet a régi megoldás, és inkább jóval több helyen maradnak állva, mint azt indokolná az összellenzéki Orbán-ellenes stratégia. Itt nem tudjuk ezt eldönteni.

A Jobbiknak ma a Mi Hazánk Mozgalomban csücsülő egykori tagjai közül többen támogatták, de legalábbis elfogadták a Vona-féle néppárti stratégiát. Kérdés, hogy ezek után mit gondolhatunk a szélsőségesek átváltozásáról. Az bizonyosan nem elég a töretlen hithez, amit Karácsony Gergely a Hír TV-ben mondott, miszerint vidéken felismerik az emberek, ki a szélsőséges és ki nem. A Fidesz-média „oknyomozását” ismerve kijózanító felismerések is jöhetnek, és nem éppen abban az értelemben, ahogyan azt Karácsony véli.

Jellemző a baloldal és a Jobbik viszonyára, hogy Karácsony úgy próbálta más színben feltüntetni jobbikos politikusok vállalhatatlan mondatait, ahogyan arra ők maguk sem tettek kísérletet, mert nem is lehet. Mindenesetre az érték- és taktikai dilemmák mellé ismét megérkezett a Jobbik valódi szándékának kérdése. Számos érv szólhat amellett, hogy most nem az április 8-i stratégiát kívánják követni, de fontos érzékelni az eltérő szándékra utaló jelenségeket is. Formális pártdöntés még nem született az együttműködésről. Ha azonban a jobbikos politikusok nem kívánnak beszélni a választási együttműködésről, akkor szavazóik sem nyitnak majd a baloldal felé.

Abból pedig tudjuk, hogy mi következik.