Barát József: Egy perc összetartozás
A kérdés az volt, képes-e a Fidesz-vezérkar elfogadni, hogy a budapestiek legalább hatvan másodpercre túllépjenek a politikai árkokon. Mondjuk azon a napon, amelyet a kormánypárt döntése alapján a Nemzeti Összetartozás Napjának nyilvánítottak? Lehetséges-e hogy a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján 16:30-tól kezdődjön meg a Nemzeti Összetartozás Perce? Igaz, mindenki tudja, hogy ha van valami, amit a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kitervelői utálnak, az az együttműködés. Az ő műfajuk inkább a lenézés, a kioktatás, jöhet némi gyűlöletkeltés is, csak ne kelljen együttműködni azokkal, akik nem mindenben és nem feltétel nélkül értenek egyet a Párttal. Nemzeti ügyekben aztán különösen.
Szóval nem volt túl nehéz borítékolni, milyen hivatalos, állami reakció várható Karácsony Gergely javaslatára, hogy június negyedikén egy percre álljon le a tömegközlekedés, álljanak meg az autósok, gyalogosok. (És persze a biciklisták is!) A főpolgármester azt kezdeményezte, hogy ha különféleképpen is gondolkodunk, ha vitatkozunk is arról, hogy mi vezetett a békediktátumhoz, egy percig mégis együtt mutassuk ki közös meggyőződésünket, hogy ordítóan igazságtalan volt a trianoni döntés. Ez a javaslat nem politikai flikflak volt, Karácsony nyilatkozatának minden mondatából süt az őszinte meggyőződés, hogy a közös megemlékezés minden magyart közelebb hozhat egymáshoz.
A Fidesz egyszerűen lefagyott, hivatalos állami reakció azóta sem jött. Az ATV kérdésére a kormánypártból valaki aláírás nélkül kényszeredett, rosszkedvű és lakonikus választ küldött. Hogy helyes, ha minél többen megemlékeznek, mert a trianoni békediktátum 100. évfordulóján ezt kötelességünk megtenni. Hogy kicsodának a micsoda a kötelessége? Mint asszonynak volt, ami a lánynak meg dicsőség? Ha nem akarok megemlékezni, akkor felírnak az operatív törzs rendőrei? Ne már! Lehet, hogy a Fidesz Anonymusának kötelessége. Nekünk a személyes döntésünktől függ.
Ja igen, Fürjes Balázsnak is. A budapesti ügyekért felelős államtitkár ebben az ügyben a fanyalgást választotta. Közölte: ő jobban szereti azt a megemlékezést, amelyen önkéntes a részvétel. A csúcstartó azonban Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki rekordot döntött, amikor egy interjúban azt a kérdést tették fel neki, hogy lehetséges-e Magyarországon a konszenzus a határon túli magyarság ügyében. Egyetlen mondatban összehozta Gyucsányékat, a szocialistákat, a Momentumot, Károlyit, Linder Bélát, a Tanácsköztársaságot, valamint a megfutamodást, a dicstelen tevékenységet, a nemzetárulást és a rémuralmat. Mondjuk a kérdésre nem felelt. De azért értjük.
Tény: Karácsony a saját szövetségeseivel sem járt sokkal jobban, az ellenzék képtelen volt közös megemlékezést összehozni egy olyan sorsfordulóról, amelyet már az ötödik nemzedék nem tud se kiköpni, se lenyelni. Legalább szép kulturáltan egyetértenének abban, hogy nem értenek egyet! Felsorolhatták volna akár az akkori uralkodó osztály bűneit, volt belőlük bőven. Vagy levehették volna a keresztvizet Wilson amerikai elnökről és szakértőiről, antantról, kisantantról. De sunnyogni nemzeti sorskérdések ügyében?! Ez milyen? Mondhatnánk, hogy Karácsony ebben az ügyben legalább kilépett az őt egyszerre támogató és foglyul ejtő pártok árnyékából. Aztán mit csinál majd a napon egyedül?
Június 4-re, a Nemzeti Összetartozás Napjára a Fidesz politikai nyilatkozatot terjesztett az Országgyűlés elé, amelyet Kövér László és Semjén Zsolt mellett Potápi Árpád János is jegyez. A nyilatkozatban azt írják, hogy a nemzeti sokszínűség nem veszély, hanem erőforrás. Valamint hogy a nemzeti önazonosság alapvető emberi jog. Szép és jó állítások. Csak azt is tessék megmondani: erőforrás-e a nemzeten belüli sokszínűség? Alapvető emberi jog-e azok önazonossága is, akik a nemzeten belül gondolnak mást országról és világról? Azért ők is beletartoznak a nemzetbe? Velük nem kellene szóba állni? Egy percre sem?
