A Remes-ügy az AB fölött
A brit Daily Mail a napokban foglalkozott újra egy magyar hajléktalan halálával. A mi Alkotmánybíróságunk is visszatért az otthontalanság problémájához.
A milliós példányszámú bulvárlap nem képes megbékélni egy 43 éves magyar ember, Remes Gyula tavaly decemberi halálával. Pedig akkor részletesen írtak róla, megtudhatták az olvasóik, hogy a hajléktalan férfira egy, a brit Parlamenthez közeli aluljáróban találtak rá a mentők, szerintük alkoholmérgezés okozta a halálát. Remes 2006 óta élt Angliában. Rendre próbált dolgozni, épp egy új, konyhai rakodómunka várt volna rá, amikor meghalt. Azért nem lehetett szállón, mert háromszor megszegte a napirendet, későn ért haza. Egy szociális munkás, a kontaktembere a rendszerben, már kereste számára az újabb lehetőséget, különös tekintettel az új munkára.
A hír hallatán Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője azt mondta, ez szégyen. Miközben ők a Parlamentbe igyekezve átmennek ilyen emberek láttán az aluljáró másik oldalára, Remes volt körülbelül a hatszázadik ember, aki abban az évben az utcán halt meg. Tűrhetetlen, hogy az ország nem tudja megoldani az emberek tisztességes otthonhoz juttatását – mondta Corbyn, ahogy mások is.
juranyihajlektalantarsasjatek.jpgAz újság számára nem ért véget ezzel a történet. Fél év múltán új cikkel jelentkezett, amelynek szerzője, Lara Key napról napra, helyzetről helyzetre végigkövette, mi történt az emberrel, aki december 19-én összecsuklott az aluljáróban, és meghalt. Az újságíró végigment az összes szállón, ahol Remes Gyula lakott, beszélt a munkahelyekkel, ahol dolgozott, a mentőkkel, a kórházzal, mindenkivel, hogy a végén ki se kelljen mondania a konklúziót: bárkivel megtörténhet ugyanez, pedig a rendszer nem nélkülözi a jóindulatot.
A kommentelők mindegyike annyit fűzött ehhez, hogy nyugodjon békében, egy közülük hozzátette, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
Mintha ugyanide érkezett volna meg a mi Alkotmánybíróságunk is. Mi az, aminek nem szabad megtörténnie?
Az életvitelszerű hajléktalankodáson kapottakat elzárással fenyegető törvényt alkalmazó bírók is azt kérdezték, vajon ez hogy lehetséges. A válasz az, hogy az Alaptörvény értékrendje szerint „a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része”. Tehát lehetséges.
Ezt elég nehéz komoly arccal végigmondani, és még nincs is vége. Az AB ugyanis hozzáteszi, nem igazolt, hogy az ellátórendszer igénybevétele esetén emberhez méltatlan körülmények közé kerülnének az érintettek. Ha mégis, úgy a sérelmet szenvedettek számára az alapjogi jogvédelem biztosított.
Ezt a két mondatot bele kellene mondani egy érintett szemébe, és figyelni a hatást.
Ír még az AB hűségről, hitről és szeretetről, amely erényekkel e kérdés kezelendő.
A legfőbb bírói testület okkal fordult ilyen nagyoperettbe illő hangfekvésbe. Másképp nem tehetett abban a helyzetben, amit elvállalt.
Néhány éve egy más összetételű AB úgy ítélte meg, hogy sérti az emberi méltóságot az otthontalanok kitiltása a közterekről. Most ellenkezőleg, azt mondták, éppen ez a feltétele e méltóság visszaszerzésének.
A hatalom, mint vakokat a látók, átkísérte őket a túloldalra, és ott még eddigi menetirányukkal is szembefordította embereit. Egyrészt eltörölte a rendelkezést, hogy az eddigi alkotmánybírósági határozatok kötik a mostani testületet, másrészt éppen azt a szabályt, amit az elődök megsemmisítettek, beemelte az Alaptörvénybe. Ez így hozzáférhetetlenné vált az AB számára. Erre a helyzetre mondta azt Sólyom László, az AB korábbi kétszeres elnöke, hogy ha bekövetkezik, értelmetlenné teszi az alkotmánybíráskodást.
Bekövetkezett. Igaz, a bírák, tudván ezt, másfelől közelítettek beadványukban, ezért lehetett ügy az ügy. Az AB elnöke, Sulyok Tamás vállalta a kihívást, megindokolta a döntés ellenkezőjére váltását, az Alaptörvény is egészen más, mint az Alkotmány volt, ugyanis közösségi szellemű és a kölcsönös felelősségre épül.
Ebből a ráeső részt a hajléktalannak is viselnie kell azzal, hogy együttműködik az ellátórendszerrel.
Végigjártam Budapest belső kerületeiben az otthontalanok korábbi zugait. Egyetlenegy odatartozónak látszó férfit találtam, akit épp igazoltatott két, együtt úgy négyméteres rendőr. Kiderült, hogy emberünk hetvenéves, és hiányos a taktikai érzéke, mert úgy nyitott, hogy azért nincs pénze, mert az előző rendőrök elvették. Ő is eltűnt gyorsan, mint a többiek. A szállókra viszont nem jelentkeztek be többen, mint egy éve. Elbújhattak.
Nem úgy, mint a Westminsternél.
Fönt sincsenek, a kapualjak, kirakatok esténként is szabadok.
Az éjjel-nappalos kisbolt előtt pedig pitbull vigyázza a babakocsiban kint hagyott csecsemőt. Alakul a rend.
