Korábban nem ismert réteget találtak a Föld belsejében

Olvadt kőzetréteg húzódik a köpeny belsejében, ám ez nincs hatással a kéreg lemezeinek mozgására.

2023. február 10., 07:20

Szerző:

A bolygó közel fele alatt olvadt kőzetréteg húzódik 150 kilométeres mélységben, a Föld köpenyének felső részét képező asztenoszférában – írja a Nature Geoscience-ben hétfőn megjelent tudományos cikk alapján az Index.hu. A geológusok korábban is feltételezték, hogy az olvadt réteg megjelenik itt-ott, a Texasi Egyetem posztdoktori hallgatója, Junlin Hua szerint azonban jóval nagyobb, a bolygó területének legalább 44 százalékára kiterjed.

Hua az asztenoszféra feltérképezésén dolgozott, amelyet a különböző helyszínen elhelyezkedő szeizmikus detektorok 700 képe alapján állított össze. A szeizmikus hullámok tulajdonságai megváltoznak attól függően, hogy a Föld belsejében milyen tulajdonságú rétegeken kelnek át. Hua megfigyelte, hogy a hullámok lelassulnak az olvadt kőzetből álló rétegben, amelyet PVG-150-nek nevezett el (ez a 150 kilométeres mélységben húzódó pozitív sebesség gradiens rövidítése).

A felső köpenynek ez a legforróbb, 1450 Celsius-fokos része, amely a magból érkező hőt továbbítja a kéreg alatt húzódó zónába. A rejtett réteg létezésére egy helyi anomáliának vélt jelenség vezette rá a kutatókat.

„Törökországot tanulmányoztam éppen, és olyan szeizmikus jelet találtam, ami az alacsony sebességű réteg alsó határát jelzi. Sokat beszélnek az alacsony sebességű réteg felső határáról, és az alsó kiterjedését nem említik, és meglepett, mennyire tisztán megjelent az alsó határ Törökországnál. Ezért úgy döntöttem, hogy globálisan is megvizsgálom az alsó kiterjedést, és azt láttam, hogy nagyon elterjedt, az alsó kiterjedés az olvadt kőzet alsó határát jelenti”

– magyarázta Hua.

(Kiemelt kép: A Pacaya tűzhányó lávát lövell ki a guatemalai El Rodeo faluból nézve 2021. február 8-án. Az utóbbi napokban erősödőben van a vulkán tevékenysége. MTI/EPA/EFE/Esteban Biba)