Éveken belül megszelídül a koronavírus?

A legújabb matematikai kutatások szerint tíz éven belül az új koronavírus olyan betegséggé enyhülhet, mint a nátha.

2021. május 27., 09:40

Szerző:

A matematikai modellezésen alapuló számítások alapján az, ahogyan az emberi szervezet a patogénre reagál, elképzelhetővé teszi, hogy tíz év múlva annyira kell majd csak komolyan vennünk az új koronavírust, mint ma egy közönséges megfázást – írja a MedicalXpress.

A kutatás vezetője szerint az első hullám azért bizonyult olyan borzalmas hatásúnak, mert azt megelőzően még egyetlen ember sem találkozott a vírussal, azonban miközben egyre többen fertőződnek meg azzal, illetve veszik fel az oltást, az immunrendszer adaptál, és a betegség lefolyásának súlyossága enyhülni fog. Az enyhe esetek kevesebb vírus leadásával is járnak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy kevesebb fertőző részecske jut el másokhoz is. Egyszerűben fogalmazva az enyhébb esetek további enyhébb esetekhez vezetnek a Salt Lake Cityben található Utah Egyetem matematikus-biológus szakértője szerint.

Fred Adler kutatótársaival matematikai modellekkel igyekezett megjósolni, mi lehet az új koronavírus jövője. A modellezésben figyelembe vették, hogy a vírusnak való kitettség és a betegség súlyossága közt kapcsolat van: aki kevesebb vírusnak van kitéve, enyhébb tüneteket produkál. Sok emberben korábbi fertőzés vagy az oltás immunitást tart fenn, ami megvédi őket a súlyos lefolyású betegségtől és akadályozza a nagy mennyiségű vírus ürítését.

Egy másik kulcsfontosságú összetevő a gyermekekkel kapcsolatos: ők általában csak enyhe tüneteket tapasztalnak. A modell szerint ezek a tényezők együttesen egyre kevésbé virulenssé teszik majd a SARS-CoV-2-t, ami tíz éven belül a korábbról ismert koronavírusokhoz hasonló betegségeket lesz majd képes csak kialakítani és akkor már talán oltani sem kell majd ellene.

Más kutatók más teóriákat is felállítottak. Jeffrey Shaman, a New York-i Columbia Egyetem Mailman Közegészségügyi Iskolájának környezet-egészségügyi tudományok professzora szerint a koronavírus az influenzához hasonlít majd inkább: szezonálisan tér vissza, a legtöbb embernek nem jelent problémát, de az idősek és egyes alapbetegségben érintett réteg számára a kórházi kezelés és a halál rizikóját is hordozzák majd.

Shaman arra figyelmeztet, jelenleg senki sem tudja megmondani, mi történik majd ténylegesen, a modellek egyelőre csupán feltételezések.  

(Kiemelt képünk illusztráció: 168.hu | Dimény András)

 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.