Veszélyben vannak az ügyfelek, újabb bank adott ki figyelmeztetést

A csalók továbbra is jelen vannak mindenhol, ezért óvatosságra intik az ügyfeleket.

2024. december 3., 15:23

Szerző:

A 2023-as adatok alapján a 20 milliárd forintot is meghaladta az elektronikus pénzforgalom során elkövetett visszaélések okozta kár – derült ki az Erste Bank beszámolójából.

A pénzintézet többek közt e-mailben is figyelmeztette ügyfeleit, hogy minden pénzmozgás esetében legyenek nagyon körültekintőek. Az interneten egyre több kiberbűnöző tevékenykedik, a módszerek is szerteágazóak, bár bizonyos típusokra már olyan sok példa akad, hogy ez akár meg is könnyítheti a felkészülést, és segíthet kivédeni egy esetleges támadást.

Ahogyan arról már a 168.hu is írt, 2024 első felében a csalások átlagos kárösszege 70 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és meghaladta a 10 milliárdos összeget. Bár a hatóságok is dolgoznak a bűnözők elfogásán, egyre többen próbálkoznak különböző módszerekkel, az átverések pedig még mindig nagy arányban sikeresek. Ezt kizárólag tudatossággal lehet ellensúlyozni, ehhez azonban mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy mire érdemes figyelni.

A csalók ezeket a hibákat használják ki

Sok esetben maguk az ügyfelek biztosítanak teret a bűnözők számára azzal, hogy elég elővigyázatosak, vagy nem tesznek meg mindent a bankszámlájuk biztonsága érdekében.

Gyakran előfordul, különösen a karácsonyi ajándékbeszerzés során, hogy egy-egy ügyfél egy ismeretlen weboldalról rendel meg egy vágyott terméket. Mivel az utánvétnek pluszköltsége van, és sokszor nincs is rá lehetőség a kereskedő részéről, a vásárlók egy része azonnal kifizeti online, a bankkártyája segítségével az összeget. Erről egy értesítőt is kap, hogy jóváhagyja a tranzakciót. Az Erste Bank figyelmeztetett, hogy ilyenkor mindig szükséges az összeg ellenőrzése, ugyanis előfordulhat, hogy a termék értékénél jóval magasabb összeget kívánnak ráterhelni a bankszámlára. Ha ezt valaki csak reflexszerűen jóváhagyja, nagyon rosszul járhat. Az ismeretlen oldalakról való rendeléstől egyébként a kiberbiztonsági szakértők is óvnak ugyanis előfordulhat, hogy adathalász oldalról van szó, ahol a bankkártya adatainak ellopása a cél.

A jelszavak erősségére még mindig sokan nem helyeznek elég nagyon hangsúlyt. Egy jelszó akár 36 karakterből is állhat, és érdemes tudni, hogy minél hosszabb, annál nagyobb biztonságot nyújt. Az ékezetes betűk mellőzendők, ugyanakkor a számok és a különleges karakterek, például a felkiáltójel vagy az egyenlőségjel még inkább megnehezítheti a bűnözők dolgát, így érdemes élni ezekkel.

Bár a legtöbben úgy érzik, túl sok jelszót kell megjegyezniük, ám a biztonság érdekében érdemes legalább kétévente megváltoztatni ezeket, illetve akkor is, ha bárkiben felmerül a kétely, és úgy érzi, esetleg illetéktelenek kezébe juthattak a jelszavai vagy PIN-kódjai. Ezeket ma már egyszerűen meg lehet változtatni, és ezt érdemes is megtenni a pénzintézet szerint.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)