Ezt is így kellett megtudnunk: „Az orrszarvútenyésztés költséges hobbi”

A világ legnagyobb orrszarvúfarmját áprilisban Dél-Afrikában árverésre bocsátják – közölte hétfőn a tulajdonos.

2023. február 13., 21:48

Szerző:

A dúsgazdag üzletember, a 81 éves John Hume 2009-ben nyitotta meg a farmot egy 8500 hektáros telken az ország észak-nyugati részén. A telepnek, amelyen jelenleg kétezer fehér orrszarvú él, mintegy száz alkalmazottja van. Tavaly Hume bejelentette, hogy évente mintegy száz példányt enged vissza a vadonba. 

„Az orrszarvútenyésztés költséges hobbi”

– mondta az üzletember hétfőn az AFP francia hírügynökségnek. Hume azt is elmondta, hogy harminc éve tenyészt orrszarvút, és sose volt haszna a farmból. Közölte, hogy egy egyed felnevelése négyéves koráig több mint 500 ezer randba (10 millió forint) is belekerülhet. 

A programot irányító szervezet, a Platinum Rhino közleményében tudatta, hogy olyan vásárlót keres, aki elkötelezett az orrszarvúk megmentése iránt és van elegendő pénze a tenyésztés folytatásához. 

A Dél-afrikai Köztársaságban él a világ orrszarvú-populációjának megközelítőleg 80 százaléka. Az országban virágzik az orvvadászat az ázsiai kereslet miatt, Ázsiában az úgynevezett hagyományos gyógyászatban gyógyító és vágyserkentő hatást tulajdonítanak a rinocérosztülöknek. 

2022-ben 448 orrszarvút pusztítottak el a Dél-afrikai Köztársaságban, hárommal kevesebbet, mint egy évvel korábban a kormány adatai alapján. A kabinet szerint az orvvadászat ellen a nemzeti parkokban bevezetett intézkedéseknek köszönhető a csökkenés. 

2017-ben Hume az interneten szervezett orrszarvútülök-eladást, hogy pénzt gyűjtsön a farmjához, ami a környezetvédők felháborodását váltotta ki. A tülköket állatorvos távolította el altatásban az állatok fejéről. A művelet nem jár fájdalommal és a tülök újból kinő. 

A keratinban gazdag orrszarvútülök egy kilogrammja 60 ezer dollárba (21,4 millió forint) kerül a feketepiacon.

(Kiemelt képünk: 2019. október 3-án készült kép az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) Európai Fajmegőrző Programja keretében a római Biopark állatkertbe érkezett két dél-afrikai szélesszájú hím orrszarvúról, Thomasról és Kibóról. A szélesszájú orrszarvú az orvvadászat miatt sodródott a kihalás szélére a világ legnagyobb orrszarvúpopulációjának otthont adó Dél-Afrikában. MTI/EPA-ANSA/Pool/Claudio Peri)