A magyar, aki a NASA-nak keresi a földönkívülieket

Sokan úgy hiszik, a csillagász romantikus lélek: távcsővel fürkészi a messzeséget, mereng a fényes égbolt alatt.

– Legutóbb talán 2004-ben néztem távcsőbe, amikor a Vénusz áthaladt a Nap előtt. Az ember egyszer láthat ilyet egy életében! – mondja Almár Iván csillagász, űrkutató.

A kozmosz tudósai ma már számítógépek előtt ülnek, az eget óriásradarok, lézeroptikák pásztázzák. Amióta Almár professzor nyugdíjba ment, főként hobbijának, a földön kívüli civilizációk kutatásának szenteli idejét. Tizenöt évig alelnöke volt a NASA-nál működő nemzetközi SETI Bizottságnak. Ez a program 1960 óta keresi a földihez hasonló intelligens civilizációk nyomait a világűrben. Eddig eredménytelenül. Almár szerint nincs okunk csüggedni: ötven év a tudományban semmi.

– Hatalmas az univerzum. A mi Napunk átlagos csillag, a Föld aprócska, „jelentéktelen” bolygó. Nem tudom elképzelni, hogy csak itt legyen élet a nagy mindenségben.

De kozmikus kalandjaink előtt kicsit még maradjunk ezen a planétán. Budapest, 1932. Akkor született Almár Iván. Édesapja festőművész, édesanyja zongoratanárnő, de a fiút a reáltudományok érdekelték. Az ELTE matematika–fizika szakán diplomázott ’54-ben, az MTA Csillagvizsgáló Intézetének munkatársa lett. Igazán azonban az űrhajózás érdekelte. A témában ’56-ban jelent meg az első hazai szakkönyv. Egyik szerzőjeként már akkor prognosztizálta: az ember meghódítja a világűrt. Pedig akkor még műhold, rakéta sem létezett.

Az első szputnyikot ’57-ben lőtték fel. Almár a szovjet–amerikai űrverseny szakértője lett. Találkozott Gagarinnal, amikor az űrhajós Magyarországra érkezett, és ő közvetítette az MTV-ben az első Holdra szállást is: „Kis lépés ez egy embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek” – tolmácsolta Armstrong szavait. Az Apollo–11 űrhajósa 1969. július 20-án lépett a Holdra. Később sokan próbálták bizonygatni: a „Holdfelvételek” filmes díszletek közt készültek. Almár csak legyint erre.

– Ha csalás történt volna, már másnap világgá kürtöli a Pravda, és hamarosan felküldik az első szovjet űrhajóst a Holdra.

Az űrverseny voltaképp a hidegháború következménye volt. A nagyhatalmak presztízsharcot vívtak: ki juttat először embert a világűrbe. Gagarin űrexpedíciója a szovjetek diadalát hirdette, míg Armstrong „kis lépésébe” kis híján belerendült a kommunista tábor. Addig senki sem törődött azzal a „lényegtelen” kérdéssel: mennyibe is kerülnek a kozmikus kirándulások. Az Apollo-program utolsó két repülése elmaradt. Az amerikaiak úgy vélték: már nem lenne olyan politikai értéke, mint az elsőnek, minek kidobni annyi pénzt. A szovjeteknek sem ért meg több milliárd rubelt a „második Holdra szállás” híre.

Almár részt vett az első magyar űrutazás előkészítésében is. A nagy testvér politikai gesztusként egy-egy baráti állam „delegáltjait” is feljuttatta az űrbe. A szovjet–magyar testvériséget Farkas Bertalan erősítette meg odafent, 1980-ban.

Az űrhajóskísérletek aztán háttérbe szorultak; szondákkal, robotokkal kezdték felderíteni a kozmoszt. A földön kívüli civilizációk kutatásához sem feltétlenül kell űrhajóba szállni. A hatvanas években kifejlesztettek olyan rádiótávcsöveket, amelyek a Naprendszeren túlról is képesek voltak rádióhullámokat fogadni. Ez indította el Amerikában a SETI-kutatásokat. Almár professzor szinte kezdettől tagja volt a nemzetközi társaságnak.

– Nem „csak” intelligens civilizációkat kerestünk, hanem olyanokat, amelyek technikával is rendelkeznek. Azt nem tudjuk távolról érzékelni, élnek-e értelmes lények egy bolygón, de ha vannak kommunikációs berendezéseik, az elektromágneses hullámokból és más jelekből következtethetünk a létezésükre.

A tudósok többsége egyetért: kell létezniük földönkívülieknek. Ám kilétükről ma sem tudunk sokkal többet, mint annak idején Giordano Bruno, aki csillagrendszerekről, „lakott világokról” írt. Nézeteiért máglyára ítélte az inkvizíció 1600-ban. Bruno idején még távcsövek sem voltak. Halála után tíz évvel pillanthatott csillagász először ilyen lencsékbe. Ma már ott tartunk: a Marsról 25 centis felbontású képek készíthetők űrszondákkal. S bár ezek találtak víznyomokat a vörös bolygón, ez még nem bizonyítja, hogy élet is lenne ott. Még egyetlen marslakó sem integetett bele az űrszondák kameráiba.

Egyes kutatók szerint technikailag még mindig túl alacsony szinten állunk ahhoz, hogy eredményt érjünk el. Mások úgy gondolják: az idegenek talán már régóta küldik jeleiket, csak nem vesszük észre, nem jó hullámhosszokon keresünk. Arra sincs válasz: ha léteznek szuperintelligens lények, miért nem jöttek el már hozzánk. Noha rengeteg a mendemonda repülő csészealjakról.

– A csillagvizsgáló intézetbe gyakran telefonáltak be, hogy ufót láttak az égen. A fényesen ragyogó Vénuszt nézték annak.

Almár nemrég Giordano Bruno-díjat kapott a SETI-től. Ez azoknak jár, akik legtöbbet tették a földönkívüliek kutatásáért. Panaszolja a professzor, idehaza több helyen is úgy jelent meg a hír: „Kitüntették a híres magyar ufológust.”

– Az ufológia és a SETI egészen más! Utóbbi kizárólag a tudományosan bizonyítható tényeket fogadja el. Ezért tartanak engem is földhözragadt csillagásznak.

Almár a SETI amerikai kutatójával, Jill Tarterrel együtt alkotta meg a Rio-skálát. (A hölgyről írta Carl Sagan csillagász Kapcsolat című regényét, amelyből világhírű sci-fi film is készült Jodie Foster főszereplésével.) A Rio-skálával számszerűsíthető, mennyire hitelesek az idegen lényekkel kapcsolatos bejelentések. Nulla az abszolút hiteltelen információ, tíz a biztos hír. Eddig kettes volt a legértékesebb bejelentés. A hetvenes években az egyik rádióállomás rövid ideig tartó mesterséges jelzést fogott az űrből. De soha többé nem sikerült ismét észlelnie.

Mivel a világűr „lehallgatása” nem járt eredménnyel, mind többen gondolták úgy: üzeneteket kell kibocsátanunk. Az emberiség már a hetvenes években elküldte első „palackpostáit” űrszondával a Naprendszeren túlra. Ezek között volt egy meztelen férfit és nőt ábrázoló rajz is. Felháborodott olvasók írták a Los Angeles Timesnak: a NASA arra pazarolja az adófizetők pénzét, hogy obszcén képeket küldözget a világűrbe! Később a „palackpostákba” hangkollekciót is csomagoltunk, amelyben az űrlakókat ötvenöt nyelven köszöntjük. Köztük magyarul is: „Üdvözletet küldünk minden békét szerető lénynek a világegyetemben!” Ám az űrszonda lassú üzenethordozó, a ’77-ben startolt Voyagerek még mindig valahol a Naprendszerben „cammognak”.

Áttörést itt is a rádióhullámok hoztak. A Krím-félszigetről 1999-ben sugározták az első, hosszan tartó „rádióüzenetet” a földönkívülieknek. Időnként azóta is szól a rádió nekik. A félszigeten az óriásradar valamikor a szovjet űrszondák követésére szolgált. Miután a Szovjetunió megszűnt, orosz–ukrán–amerikai üzletemberek kitalálták: nyereséges vállalkozást csinálnak a radarból. Bárkinek a kozmikus üzenetét elküldik, jó pénzért. Csak 1999-ben kétezer magánszemély „röpítette el” nevét, címét a földönkívülieknek. Válaszról nem tudunk.

Mi történne, ha egyszer létrejönne a kozmikus kapcsolat? Tegyük föl, a „válaszoló bolygó” ezer fényévre van tőlünk, ami a tejútrendszerben zsebkendőnyi hely. Ha fénysebesség röpítené a hangunkat, akkor is legalább két évezredet kellene várni a feleletre. Ha a Naprendszeren belülről keresnének minket, pergőbb lehetne a dialógus. Csak hát „bolygószomszédjaink” nem hívnak minket.

– Az biztos: a Naprendszerben egyedül a Földön létezik intelligens civilizáció. Ha találnánk is életet a többi bolygón, az a miénknél jóval primitívebb fejlődési szinten lenne.

Pedig – Almár szerint – egy magasabb rendű civilizációtól megtanulhatnánk: hogyan élje túl önmagát az emberiség. A földi technika az űrbéli időkhöz képest kezdetleges. De már most ott tartunk: felemésztjük nyersanyagforrásainkat, tönkretéve bolygónkat. A SETI kutatói azt remélik: ha bölcsebb kozmikus társakra bukkannánk, sok kínzó kérdésre választ kaphatnánk.

Amerikában kutatási programok indultak: ha a Földet kifosztjuk, hova telepíthetők lakható, önfenntartó emberi bázisok. Bush 2004-ben közölte: a Hold és a Mars a kutatások célpontja. Előbb kísérleti űrtelepet hoznának létre, majd űrvárosokat is. Arra nincs esély, hogy az egész emberiséget átköltöztessük. De nem kizárt, hogy a kivételezettek a Föld pusztulását a Holdon vagy a Marson vészelhetik át. A hetedik kontinensen.