A Föld legalább harmadát védelem alá helyezné az ENSZ

Jelenleg a szárazföldi és a tengeri térségek 17 százaléka, illetve 7 százaléka áll valamilyen mértékű védelem alatt.

2021. július 13., 06:46

Szerző:

Az ENSZ egy olyan biodiverzitási egyezményt készít elő, amely az elkövetkezendő évtizedben a Föld legalább egyharmadát természetvédelmi intézkedések alá helyezné, írja az MTI. Az egyezmény tervezetéről tárgyaló felek hétfőn tették közzé környezetvédelmi javaslataikat. Több környezetvédő aktivista nehezményezte, hogy a tervezet „nem elég bátor”. Szerintük továbbá ezek az elképzelések nehezen lesznek megvalósíthatóak. Hozzátették, hogy a különböző célkitűzések arra biztathatják az országokat, hogy „kimazsolázzák” a számukra megfelelőket, és figyelmen kívül hagyják a többit.

A megfogalmazott huszonegy javaslat többek között a növényvédő szerek használatának korlátozására és a műanyaghulladék csökkentésére, illetve 200 milliárd dollár (60 ezer milliárd forint) éves környezetvédelmi támogatás folyósítására vonatkozó célkitűzéseket tartalmaz a fejlődő országoknak. A javaslatokról 196 ország képviselői fognak szavazni a kínai Kunming városában október 15-én tartandó ENSZ-konferencián, alig egy hónappal a szervezet glasgow-i klímakonferenciája előtt. Annak tükrében, hogy

a becslések szerint egymillió fajt fenyeget a kipusztulás veszélye,

az ENSZ szakértői felszólították a világszervezet tagállamait, hogy helyezzék környezeti védelem alá szárazföldi és tengeri területeik 30 százalékát 2030-ig.

Jelenleg a szárazföldi és a tengeri térségek 17 százaléka, illetve 7 százaléka áll valamilyen mértékű védelem alatt. Az egyéb régiókban csak kevés korlátozás szab gátat a tengerek túlhalászásának, a vadvilág életterét csökkentő fejlesztési projekteknek, a bányászatnak és az ipari szennyezésnek. További kihívásokat jelentenek a klímaváltozáshoz kapcsolódó kihívások, ideértve a szélsőséges időjárási viszonyokat, a tengervizek elsavasodását és az aszályokat.

Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és több mint ötven további ország tett ígéretet a 30-30 néven is ismert környezetvédelmi kötelezettségvállalásra. Szakemberek szerint a legnagyobb hatás eléréséhez a védelem alá helyezendő területeknek gazdag állatvilággal kell rendelkezniük.

(Kiemelt képünk illusztráció, Zhang Long / XINHUA / Xinhua via AFP)