Zámbó Krisztián egy Zámbó Jimmy-megemlékezés miatt kiakadt Tóth Andira

Zámbó Krisztián egy rosszul elsült dalválasztás miatt haragudott meg Tóth Andira.

2022. március 28., 13:38

Szerző:

Egy Zámbó Jimmy-emlékkoncerten előadott szám miatt akadt ki Zámbó Krisztián Tóth Andira, mert nem értette, miért azt a dalt adta elő, amelyiket. Az énekes a felháborodásának az Instagram-oldalán egy videóban adott hangot – szúrta ki a tenyek.hu.

A hétvégén rendezték meg a 20 év Jimmy nélkül című emlékkoncertet a Csepeli Munkásotthonban, ahol többek között Tóth Andi is fellépett. Bár a közönségnek látszólag nagyon tetszett az énekesnő produkciója, Zámbó Krisztián azonban mégse tudott elmenni mellette szó nélkül, és egy 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban fakadt ki Tóth Andira, amiért nem egy Zámbó Jimmy számot adott elő az eseményen. 

Zámbó Krisztián a videóban elmondta, hogy az idén történt meg először, hogy nem tudott ott lenni a minden évben megrendezésre kerülő megemlékezésen, és megköszönte a fellépőknek, hogy részt vettek az eseményen. Köztük Tóth Andinak is, akinek nem tudta mire vélni a dal választását, és bár elmondta, hogy nagyon tehetségesnek találja az énekesnőt, de nem érti, hogy miért nem egy Zámbó Jimmy dalt választott a megemlékezésre. Tóth Andi ugyanis Cserháti Zsuzsa Egy elfelejtett dal című slágerét adta elő, ami az édesanyja kedvence. Az énekesnő egyelőre nem reagált Zámbó Krisztián videójára.

Viszályok a sztárvilágból:

Majka trágár kirohanással semmisítette meg Puzsér Róbertet

„Gagyi, sz@r” – Nem hiszi el, ki alázta porrá Kulcsár Edina új dalát

Baukó Évát ezúttal Sebestyén Balázs borította ki

(Kiemelt kép: Tóth Andi Instagram-oldala, Zámbó Krisztián Instagram-oldala)