Tragédiák sora éri Zámbó Jimmy családját

Zámbó Jimmy családjának borzasztó év volt a 2021-es.

2022. január 3., 11:47

Szerző:

Szörnyű év áll Zámbó Jimmy családja mögött. A Zámbó családot sorra érték 2021-ben a csapások, ezért mindennap imádkoznak, hogy végre maguk mögött hagyhassák az elmúlt időszak borzalmait. 

A király rokonai a szilvesztert is inkább csöndesen ünnepelték, és nem csak az utóbbi évek történései miatt, hanem mert 21 éve, január 2-án halt meg a legendás énekes, így ők az Újévet gyásszal és megemlékezéssel, mintsem ünnepléssel töltik. 

„Nem újdonság, hogy a mi családunk számára kétezer óta nem a bulizásról szól a szilveszter napja, hiszen Jimmyke azt azt követő január másodikán halt meg. Így nálunk idén sem volt másképpen, mint 21 éve mindig. Csendesen vártuk az új évet, ami csak jobb lehet, mint az előző volt, hiszen számunkra 2021 maga volt a pokol”

– nyilatkozta a Ripostnak Zámbó Jimmy testvére, Marietta arra utalva, ami édesanyjukkal, Anna nénivel történt. 

„Anyu két combnyaktörése és a sztrókja meghatározta az egész évünket. Rettenetesen féltünk attól, hogy elveszítjük, de Isten velünk volt és anyu felépült. Így most főleg én vigyázok rá és ügyeltem arra is, hogy ezt a szilvesztert is átvészeljük valahogy”

– folytatta Zámbó Marietta, aki nem csak édesanyjáért, de a 2020-ban agyvérzést szenvedett testvéréért, Györgyért is aggódott az évben. 

„Anyu mellett a testvérünkért, Gyuriért is egész évben aggódtunk és ez még most is így van. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, meddig él még szegény. Sajnos az agyvérzése után túl későn operálták meg, így azóta is csak romlik és romlik az állapota. Már szinte alig tud járni, beszélni pedig már képtelen. Rettenetesen le is fogyott szegény. Gyakorlatilag már éppen úgy gondoskodásra szorul, ahogy az édesanyánk”

– mesélte az énekes testvére, aki azt is hozzátette, mivel ő is betegeskedik, úgy döntött, a március 26-ára tervezett Jimmy Gála lesz az utolsó, amit ő szervez, aztán átadja a stafétabotot Zámbó Jimmy gyerekeinek. 

(Kiemelt kép: MTI)

Az 55 év felettieket is beszippantotta a közösségi média. Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, 61 százalékuk szokott podcasteket hallgatni vagy nézni, és közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek.