Tóth Gabi 10 legerősebb mondata az elmúlt egy évből: Nem egy hazug világ, hanem egy vágyott világ

Tóth Gabi legerősebb, legmeghökkentőbb, legtóthgabisabb mondatait szedtük össze, hogy meglegyenek együtt.

2024. január 28., 07:37

Szerző:

Tóth Gabi az elmúlt egy (két-három) év legtöbbet emlegetett magyar híressége, és ha most ön ráér egy kicsit, talán érdemes egy kicsit most félretenni azt a sok mindent, amit a 36 éves énekesnőről mondtak az elmúlt években, és csak arra koncentrálni, amit ő maga mondott. Azokat a mondatait próbáltuk összeszedni, amik a legnagyobb visszhangot választották ki, amik a legjellemzőbbek az énekesnőre, vagy valamilyen oknál nagyon meghökkentőek lehetnek.

1. Népzenére buli

„Együtt, népzenére bulizhatunk akár az édesanyjával esténként, amikor vacsorát főz nekünk”

– ezt emelte ki Tóth Gabi egy eheti interjúban azzal kapcsolatban, hogy új párjának, Papp Máté Bencének a családja mennyire szépen befogadta őt. Ennél tóthgabisabbat nem is mondhatott volna: az embernek jó időre a fejében marad a kép, hogy az unalmas kedd estéket Tóth Gabi úgy tölti el, hogy az anyósával népitáncol a konyhában, miközben rotyog a pörkölt a tűzhelyen. Ez a nyilatkozat adta az inspirációt ahhoz, hogy ez az összeállítás elkészüljön.

2. Nem hazugság, ha vágyunk rá

„Nagyon a szépet mutattam, akár a blogban, ami nem egy hazug világ volt, hanem egy vágyott világ inkább”

– ezt Tóth Gabi a nemrégiben megjelent mandineres interjúban mondja azzal kapcsolatban, hogy elismeri, hibázott, hogy a családjáról szóló blogjában hosszasan írt arról, milyen boldog ők együtt, amikor most kiderült, hogy igazából ez a házasság nem működött. Az énekesnő azonban azzal próbálja menteni a dolgot, hogy a valótlan kép lefestése azért nem hazugság, mert bár nem valósult meg ez a bizonyos harmónia, ő nagyon vágyott rá. Elég kreatív mentség.

3. Asztrológia

„Orion: egy csillagkép ami gyógyító erővel rendelkezik”

– írja Tóth Gabi az alábbi posztban. Az első pontban említett, népzenére bulizós interjúban egyébként szintén szóba kerül az asztrológia, illetve a horoszkóp. Abban, hogy az énekesnő hisz a horoszkópban, illetve a csillagképek gyógyító erejében, az a meghökkentő, hogy közben a katolikusságát is hangosan hirdeti. A legtöbb keresztény egyház, köztük a katolikus is, igen határozottan foglal állást az asztrológiával szemben, a katolikus lexikon például a következőket írja róla: „a tudatlanság és a babona nyereséghajhászó kihasználása, csalás, bűn az igazságosság és a szeretet ellen. Aki komolyan veszi, a vallásosság erénye ellen vét.” Igaz persze, hogy a katolikus egyház a válást szintén elítéli, és ezek szerint Tóth Gabi véleménye itt is eltér a katolikus egyházétól.

4. Agymosás

„Milyen az emberi elme, és hogy lehet megvezetni bárkit azzal, hogy amikor valamire csoportosan mondjuk, hogy jó, akkor a csorda megy azzal, hogy jó, és ha valamire, ami jó volt eddig, és jónak gondoltuk, most csoportosan elkezdjük azt mondani rá, hogy ez szar, akkor hogyan lehet az emberek agyát átmosni azonnal erre!”

– mondta a nyáron Tóth Gabi, amikor egy Beyoncé-feldolgozása a nagyközönségben nemtetszést vívott ki. Az énekesnő megrökönyödött azon, hogy megkérdőjelezik az énekesi kvalitásait. Az alábbi, felháborodott videónak hatalmas visszhangja lett, és a válaszolók között Kajdi Csaba például arra emlékeztetett, hogy a Tóth Gabi által támogatott kormány milyen gyakran él pontosan ezzel a trükkel, amit az énekesnő olyan szenvedélyesen kritizál.

@tothgabiofficial Reagálok egy manipulatív videóra velem kapcsolatban..#fyp✨❣️ #nekedbe #pusztuljonforyouba ♬ eredeti hang - Gabriella Tóth

5. Letiltva

„Te egy olyan ritka kincs vagy, akit még mindig szeretek, csak le vagyok tiltva nálad mindenhol, aztán nem tudom elmondani neked…”

– mondta Tóth Gabi Tóth Andinak élő adásban a Sztárban sztár leszek!-ben. A pokolba vezető út, mint tudjuk, jószándékkal van kikövezve: Tóth Gabi itt nyilvánvalóan dicsérni akarta (dicsérte is) kolléganőjét, de úgy, hogy közben utal arra, hogy jól tudja, hogy ők ketten híresen rosszban vannak régóta. Bár nem sült el túl szerencsésen, ez mondat talán egy kísérlet akart lenni az ellentétek elsimítására, csak sajnos Tóth Andi nem volt hajlandó magára vállalni a teljes felelősséget a viszályért, ezért azzal válaszolt, hogy „te tiltottál le, Gabi… négy éve pont.”

6. Nemzettudat

„És amikor az ember ott áll, a történelem szembecsap [?], közben az embereknek az a mérhetetlen nemzettudata, amivel azt érzed, hogy olyan mély gyökereket eresztesz, amivel legyőzhetetlenné válsz”

– aki nyilatkozott már élő adásban a tévében, az jól tudja, mennyire nehéz ilyen kiélezett szituációban világosan, tisztán és értelmesen fogalmazni, főleg egy olyan komplex témáról, mint az erdélyi magyarok támogatása Magyarországról. Hát amikor Tóth Gabi a nyáron a Mokkában a Szerencsejáték Zrt. által szponzorált erdélyi turnéjáról nyilatkozott a Duna partján sétálgatva, akkor a fentieket találta mondani.

7. Komoly szólamok

„Azért itt nagyon komoly szólamokban énekelek”

– mondta Tóth Gabi szintén az előző interjúban, de ezúttal az Il Volo együttessel közösen előadott dallal kapcsolatban.

8. Mindenki számára elérhető

„Az igazán fontos dolgok azok, hogy van egy gyönyörű kislányom, ott a férjem, van egy gyönyörű családom, építgetem a kis házamat, kertészkedek, főzünk jókat, nagyokat beszélgetünk, ez minden embernél nagyrészt, nyilván vannak vannak tragikus sorsok, de általánosságban minden embernél elérhető”

– úgy tűnik, Tóth Gabi számára fontos, hogy az emberek úgy tekintsenek rá, mintha ő is csak egy egyszerű átlagember lenne, aki ugyanúgy él, mint mindenki. Ezt annak ellenére emeli ki, hogy kiderült, hogy többmilliós Rolexet visel a csuklóján, illetve hogy saját családi házat épített Szentendrén. Az énekesnő itt nyilván arra gondolt, hogy az építkezéshez hitelt kellett felvennie, mint mindenki másnak, de még ezzel együtt is tipikus tóthgabis túlzás, hogy az az életszínvonal, amin ő él, az általánosságban minden magyar ember számára elérhető lenne.

9. Lavórban fürdés

„Ha más nem, még a földön alszunk majd, és lavórban fürdünk”

– a Tóth Gabi, az átlagember vonulat másik nagy port kavart mondata a fenti volt tavaly tavasszal, szintén a házépítéssel kapcsolatban. Itt az énekesnő azon stresszel, hogy mi lesz, ha nem lesz kész a szentendrei ház, vagy a hitel miatt elszegényednek, és kisgyerekes családként az utcára kerülnek. Valahogy Tóth Gabin kívül elég kevesen tudták ezt reális veszélyként értékelni.

10. Keresztényüldözés

„Hiszem, hogy azért valahol egy keresztényüldözés van”

– ezt még 2022-ben mondta Tóth Gabi, de nem hagyhattuk ki a felsorolás végéről. Az énekesnő üzenetének fontos eleme évek óta, hogy őt szerinte azért kritizálják, mert keresztény és ezt felvállalja. Már önmagában ezzel sokan vitatkoznak, hiszen rengeteg más keresztény híresség van (például Rúzsa Magdi), akit egyáltalán nem kritizálnak emiatt – valószínűbbnek tűnik, hogy Tóth Gabi kiállása a katolikus hit mellett azért kelt ekkora felháborodást, mert az énekesnő életvitele és mondanivalója sok tekintetben szembemegy azzal a képpel, ami az átlagember fejében él arról, hogy milyen egy katolikus ember. Mindenesetre Tóth Gabi úgy érzi, hogy őt üldözik, Tóth Gabi kereszténynek tartja magát, tehát ebből Tóth Gabi azt a következtetést vonja le, hogy keresztényüldözés van.

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)