Tóth Gabi turnéját megint a Szerencsejáték Zrt. fizette: Mennyi mindent tettünk innen anyaországból is a külhoni magyarokért

Tóth Gabi a turnézás közben elmerengett azon, hogy milyen fontos „az embereknek az a mérhetetlen nemzettudata”.

2023. július 17., 13:36

Szerző:

Tóth Gabi a hétvégén a blogjában tett egy nagy bejelentést, de hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorába is bejelentkezett, hogy erdélyi turnéjáról beszéljen. Az énekesnő és a riporter Tóth Gabiék új, szentendrei házától nem messze sétáltak egyet a Duna partján, eközben hangzott el Tóth Gabi köszönetnyilvánítása a Szerencsejáték Zrt. számára. Az állami cég tavaly is pont Tóth Gabi erdélyi turnéját találta támogatásra érdemesnek, idén megint ő kapta az anyagi segítséget.

„Nagyon hálásak vagyunk a Szerencsejáték Zrt-nek, hogy megtámogatott minket ebben a történetben, mert nélkülük nem tudtuk volna, hogy olyan helyekre eljussunk, akik nem mindig engedhetik meg maguknak, hogy koncertekre-fesztiválokra járjanak, és egy ilyen emelkedett műsorral tudtunk színpadra állni. Ez nagyon nagy dolog volt számunkra”

– fogalmaz Tóth Gabi kicsit kuszán, de azért egyértelműen érthetően.

Egy másik erdélyi élménye kapcsán egy szintén kissé csapongó fejtegetésbe kezd az énekesnő:

„találkoztam ott egy emberrel, aki odajött hozzám a Medve-tónál, hogy ő volt az egyik olyan kulcsfontosságú ember, aki segített abban, hogy magyar csatornákat nézhessenek az erdélyi magyar honfitársaink. És akkor ezeken az ember úgy elmereng, hogy mennyi mindent tettünk innen anyaországból is a külhoni magyarokért, illetve hogy milyen küzdelem volt bennük, hogy a saját identitásukat megtartsák. És amikor az ember ott áll, a történelem szembecsap [?], közben az embereknek az a mérhetetlen nemzettudata, amivel azt érzed, hogy olyan mély gyökereket eresztesz, amivel legyőzhetetlenné válsz.”

Tóth Gabi a riport elején említi, hogy csak három órát aludt a múlt éjjel, plusz kánikula is van, úgyhogy talán ezért fogalmaz egy kicsit nehezebben követhetően. Kattintson feltétlenül a riportra, hallgassa meg az egészet, mert az olasz Il Volo együttessel készülő duettjéről Tóth Gabi azt is mondja, hogy „azért itt nagyon komoly szólamokban énekelek”!

(Kiemelt kép: TV2/Mokka)