Tóth Andi beszólt Köllő Babettnek, kiderült, hogy alaptalanul

Tóth Andi korábbi interjújában hangzik el egy sztori, most leellenőrizték, tényleg úgy történt-e, és kiderült, hogy nem.

2023. június 26., 08:14

Szerző:

Nagy port kavart fel Tóth Andi interjúja a ZShow Time című YouTube-csatornán, ahol az énekesnő többek között az alkohollal való viszonyáról is őszintén vallott. A felvétel megjelenésekor kevesebb visszhangja volt annak a részletnek, amikor Tóth Andi arról beszél, hogy amikor a Sztárban sztárban szerepelt, Köllő Babett igazságtalannak érzett kritikája ébresztette rá, hogy őt énekesnőnként sosem fogják komolyan venni.

Abban az évadban ugyanis exével, Szabó Ádámmal versenyeztek együtt, és a műsornak ez a vetülete nem túl meglepő módon nagy figyelmet kapott, Tóth Andi szerint nagyobbat, mint az énekesnő tehetsége.

„Pont a Tinánál volt, hogy azt éreztem, hogy talán most tényleg rólam fog szólni minden és nem arról, hogy az Ádám ott ül… És az első mondata a Babettnek így szólt: »na, mit veszített a Szabó Ádám!« Az volt az a pont, amikor megértettem, hogy én nem leszek soha ide elég. Hogy én nem leszek több, mint a celeb Tóth Andi. Utána el is akartam hagyni az országot, de jött a covid. Na akkor volt, hogy én nagyon megborultam. Két hónapon át nem szólt másról az életem, csak a zenéről és próbákról, de nem volt elég. Nem tudtam kezelni és megcsúsztam”

– meséli Tóth Andi az alábbi videóban arról, miért tett rendkívül rosszat a lelki egészségének, hogy az exével együtt szerepelt a Sztárban sztárban.

Meghökkentő egyébként a fentiek fényében, hogy idén mégis jónak látta Tóth Andi visszatérni ugyanebbe a műsorba, igaz, ezúttal zsűritagnak, de megint éppen aktuális partnerével (akivel aztán menet közben szakítottak is).

Nos, a Bors előkereste a szóban forgó adásrészletet, amit a TikTokon őrzött meg Tóth Andi egy rajongója. Ebben kiderül, hogy Köllő Babettnek a kérdéses kiszólás távolról sem az első mondata volt, nem igaz, amit a fentiek sugallnak, hogy Köllő Babett ne méltatta volna Tóth Andi énekesi tehetségét. A következőképpen hangzott Köllő Babett értékelése:

„én annak örülök a legjobban, hogy fantasztikusan énekeltél, de ezt a fiúk elmondták és valószínűleg el is fogják még nyolcvanötször mondani… Te egy olyan típusú nő vagy, egyébként a Tina Turner is ilyen, és ez nagyon ritka, akinek olyan erős erotikus kisugárzása van. És én eddig ezt egyik produkciódban sem éreztem. Holott amikor közlekedsz az utcán akkor is azt érzem, hogy Atyaisten, hogy néz ki ez a nő!? Most végre hoztad a dögöt is és annyira komplex és teljes volt ez az egész, hogy csak tátott szájjal itt ülünk.”

Ezek után fordul Köllő Babett Szabó Ádámhoz, viccesen leszidva őt, hogy hogy lehet szakítani egy olyan nővel, hogy lehet elengedni egy olyan nőt, mint Tóth Andi.

„Tökéletes vagy”

– ez Köllő Babett végső konklúziója Tóth Andiról, de ezek szerint az énekesnő nem ezt hallotta meg.

@hanyatka3 @Sztárban Sztár @TV2 @Tóth Andi ♬ eredeti hang - Hajni(Tóth Andi fan)

A Bors mindezzel kapcsolatban megkereste Köllő Babettet, de ő nem nyilatkozott érdemben. Tóth Andi az utóbbi időben rendkívül aktív az Instagramon, minden bizonnyal reagál majd erre egy Instasztoriban, ha eljut hozzá a történet.

(Kiemelt kép: Tóth Andi Instagramja)