Stana Alexandra elmondta, hogyan jött össze Horváth Gréta férjével, Meggyes Dáviddal

Stana Alexandra most először beszélt nyíltan arról, hogy valóban Meggyes Dáviddal van kapcsolatban.

2022. január 21., 13:24

Szerző:

Horváth Gréta volt férje, Meggyes Dávid már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy elhagyja a családot, mert van valakije, de azóta is csak pletykák szólnak arról, hogy ki a harmadik fél. A hírek szerint az illető Stana Alexandra a Dancing With The Starsból, aki maga is nemrég vált el. Eddig egyikük sem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta a kapcsolatukról szóló híreszteléseket.

Egészen a TV2 Mokka című műsorának mai adásáig.

„Dáviddal először augusztusban találkoztam egy boltmegnyitó ünnepségen, ahol 5 mondatot váltottunk egymással. Nagyon-nagyon kedves volt, soha nem éreztem semmilyen tolakodó jellegű megmozdulást a részéről. Aztán később teljesen véletlenül decemberben futottunk össze egy plázában, ahol pont mind a ketten éppen arra kóvályogtunk. Megörülve egy ismerős arcnak, meghívott egy kávéra. Ez volt az első hosszabb beszélgetésünk. Nagyon jól éreztem magam a társaságában akkor, mert az én gondolataim még a válás körül forogtak, voltak negatív érzéseim, nem voltam annyira kicsattanó kedvemben. Viszont a beszélgetés során azt éreztem, hogy nagyon kikapcsolódtam, elengedtem mindent, ez egy nagyon laza, baráti beszélgetés volt, ami engem feltöltött”

– így meséli el Stana Alexandra a kapcsolat kezdetét. A riport szerint először még csak barátok voltak ebben a kezdeti időszakban decemberben, majd ez fejlődött odáig, hogy Meggyes Dávid január első hetében bejelentette otthon, hogy elhagyja a feleségét. A teljes adásrészletért kattintson alább a play gombra!

Így jöttek össze

Így jött össze Delhusa Gjon 40 évvel fiatalabb rajongójával

Noszály Sándor elárulta, hogyan jött össze rúdfitnesses szerelmével, Orsival

Marsi Anikó elmondta, igazából honnan ismeri új szerelmét

(Kiemelt kép: Stana Alexandra Instagramja)