Nem fogja elhinni, melyik énekesnőnk írja: Azt éreztem, olyan ronda vagyok, hogy nem korrekt, hogy kimenjek az utcára

Megdöbbentő vallomást posztolt egy régi képpel egy énekesnő, aki saját bevallása szerint gyűlölte önmagát tizen- és huszonévesen.

2024. július 8., 14:40

Szerző:

Normális, hogy az ember kamaszkorában küzd a saját testével-lelkével, és úgy érzi, hogy ronda vagy valamiért túlságosan kilóg a sorból. Egy országosan ismert énekesnőnk most ezzel kapcsolatos emlékeit írta meg egy régi igazolványkép alapján.

„A huszonéveim elején volt olyan, hogy azt éreztem, ronda vagyok”

Nos, az 58 éves Spitzer Gyöngyiről van szó, akit az ország Soma művésznéven ismert meg, de azóta inkább Mamagésa néven szerepel, ez a címe az Instagramjának is. Itt tette ki az alábbi, kb. 1980-ban készült igazolványképet, amihez egy kíméletlenül őszinte vallomás és néhány igencsak elgondolkodtató sztori-reflexió tartozik.

Szóval a fenti kép kapcsán Spitzer Gyöngyi így ír:

„Így néztem ki 14 évesen. (Igazolványkép.)
Eszembe jutott, hogy mennyire utáltam magam akkor. Mennyire gyűlöltem a hajamat, amivel azt se tudtam, hogy mit kezdjek.
Tizenegy évesen, az első menstruációm után kezdett begöndörödni, és kb. egy év alatt átalakult szőrré. És ehhez jöttek még a pattanások is, amiket gimis koromtól úgy próbáltam »eltakarni«, hogy folyamatosan krémpúdereztem magam, amitől még pattanásosabb lettem. Huszonéves korom közepéig állandó maszkot viseltem. Utáltam magam.
A huszonéveim elején volt olyan, hogy azt éreztem, olyan ronda vagyok, hogy nem korrekt tőlem, hogy kimenjek az utcára, és ezzel a külsővel terrorizáljam az embereket.
14 évesen – az én irodalmi tudásomnak köszönhetően – megnyertünk egy megyei irodalmi versenyt (ezzel kompenzáltam, ha már »ronda« vagyok), aminek köszönhetően az osztálytársaimmal eljutottunk Zánkára az úttörőtáborba. Itt kitaláltam az egyik este, hogy rendezzünk szépségversenyt. De ne csak olyan általánosat, hanem külön minden arcrészre, fontosabb testrészre. Kinek van a legszebb szeme, szája, orra, haja, alakja, lába, stb… Tízen voltunk a szobában, én minden kategóriában az utolsó voltam. A sors iróniája, hogy életem első női tábora ugyanezen a helyen volt. Oda vittem el először a nőtársaimat gyógyulni, ahol először éltem át ilyen direktben, hogy a lányok bántanak.
Ha ez nincs, szerintem nem lettem volna a nőtársaim segítője. Ez is kellett hozzá. (Nyilván nem csak ez.) Ha ez nincs, talán arra sem jövök rá, hogy minden értünk való lehet, ha képesek vagyunk transzformálni. Vagyis minden fájdalom, nehézség, trauma a mi transzformációs tőkénk.
Ezt látom bele a függőleges 8-asba – ezért lettem »nyolcas mánia Amália«. Ez a 808 Nő teremtő ereje rendezvénysorozatomnak is gyökere.
Minden nehézség, trauma, fájdalom, ha eljutunk oda, hogy MEGÉRTEM ARRA, HOGY MEGÉRTSEM, HOGY MINDEN ÉRTEM VALÓ VOLT, akkor átalakul erővé, bölcsességgé, átadni való tudássá.
A transzformáció lehetőségének a terjesztése életem fő célja és lényege. Szeretem magam.”

Mindehhez még az alábbi videó linkjét fűzi hozzá az énekesnő. Ha kíváncsi, milyen egy önszeretet témájú mantra, kattintson a play gombra!

 

(Kiemelt kép: Shutterstock/Master1305)