Rékasi Károly előre levádaskodózta, leönzőzte bizonyos játékostársait a Farm VIP-ból

Rékasi Károly azt is hozzáteszi, hogy számára a fájdalom az alaphelyzet.

2023. november 9., 09:06

Szerző:

Amint azt nemrég bejelentette a TV2, Rékasi Károly is szerepel majd a Farm VIP következő évadában, amit júliusban forgattak le, és ami november 20-tól kerül adásba. A Barátok közt kettes számú főgonoszaként országosan ismertté vált színész most a Blikknek nyilatkozott arról, milyen élmény volt számára a vetélkedés a gazdálkodós realityben.

„Mindenki tudja, hogy a súlyos motorbalesetem és az azt követő tizenkét operációm miatt vannak korlátaim. Ez viszont nem okozott gondot. Azt és annyit csináltam, amit és amennyit a testem engedett. Kitartottam, nem érdekelt a fájdalom, ami nálam már alaphelyzetté vált”

– többek között ezt nyilatkozta Rékasi Károly a saját részvételéről.

A többiekkel kapcsolatban azonban a következőképpen fogalmazott:

„amin a leginkább ledöbbentem, az az emberi jellemek megváltozása. Találkoztam csodás személyekkel, de olyanokkal is, akik önzőek voltak, a felém irányuló, valótlan alapokon álló vádaskodással pedig nem tudtam mit kezdeni hatvanegy évesen, és leblokkoltam. Amikor meg átléptek egy bizonyos határt, kikeltem magamból és ordítottam. Ugyanakkor azt gondolom, így is sokat fejlődtem az elfogadás terén.”

Szóval az már most biztosnak tűnik, hogy ahogy a tavalyi évad bővelkedett borzasztó viszályokban, az ideiben szintén lesznek kemény összetűzések. A 2022-es Farm VIP-ban szintén volt egy egykori Barátok közt-szereplő, Görgényi Fruzsina, az ideibe megint bekerült egy színész az ikonikus szappanoperából.

A tavalyi évad ezen kívül egy sztárpárt is összehozott: Csutit és Szorcsik Vikit, igaz, kapcsolatuk meglehetősen rövid ideig tartott. A rajongók azt egyelőre még csak találgathatják, hogy az idei évadban megint lesz-e hasonló románc, és ha igen, akkor kik között.

(Kiemelt kép: a Farm VIP Instagramja)