Új információk Szőke Zoltán lebukásáról és kirúgásáról egy munkatárstól: Óriási balhé volt

Szőke Zoltán több, mint húsz éven át játszotta Berényi Miklóst, azaz a Barátok közt gonosz főszereplőjét, aztán Erdőkertesre került faluház-igazgatónak.

2023. augusztus 18., 08:10

Szerző:

Erdőkertes a budapesti agglomerációban található, Gödöllőtől nem messze, itt dolgozott a legutóbbi időkig Szőke Zoltán, mint a Faluház és Könyvtár megbízott intézményvezetője. A színészt a Barátok köztből ismeri az ország, de benne volt például az egy évadot megért, Totem című realityben is a TV2-n.

Szerdán derült ki Erdőkertes önkormányzatának honlapjáról, hogy a Szőke Zoltánt menesztették a pozíciójából, miután kiderült, hogy az önkormányzati támogatással megszerzett intézményvezetői képesítését arra használta fel, hogy megszerezzen még egy pozíciót, amit az ittenivel párhuzamosan akart végezni, holott elvileg mind a kettő napi 8 órás, teljes állás.

A történtekről a Blikk most az érintett faluház egyik munkatársa beszélt. Többek között a következőket mondta:

„hatalmas felháborodást keltett a vezetőségben, amikor mindez napvilágra került, hiszen mindez szabályellenes. Óriási balhé volt, nyilván Zolit is felelősségre vonták.”

A megbízott igazgató most Szurdi Miklós színész-rendező, aki szintén nyilatkozott a Blikknek. Az ő nyilatkozatából is idézünk egy részletet:

„Erdőkertes polgármestere [...] rám bízta, hogy mi történjék Szőke Zoltánnal, én szívesen dolgoztam volna együtt vele. Ő viszont ragaszkodott ahhoz , hogy napi nyolc órát legyen bejelentve a kerepesi művelődési házban és négy órát nálunk. Ez nekem nem felelt meg.”

Szőke Zoltán hivatalosan október 13-ig még állományban van, de a munkavégzés alól már felmentették.

(Kiemelt kép: a Totem Instagramja)