Meghalt Pap Éva színésznő, a Szomszédok sztárjának felesége

Bekövetkezett a legrosszabb – meghalt Pap Éva Jászai Mari-díjas színésznő, gyászol Koltai János.

2023. augusztus 22., 07:30

Szerző:

Meghalt Pap Éva, írja az Index a Madách Színház Facebookjára hivatkozva. A 84 évesen elhunyt színésznőre olyan legendás filmekből lehet emlékezni, mint a Két emelet boldogság, az Egy magyar nábob vagy a Szindbád. Színházi szerepei mellett Pap Éva szinkronhangként szintén igen ismert volt.

Még többen ismerik férjét, Koltai Jánost, aki a Szomszédokban Gábor Gábort alakította. Ő júniusban beszélt arról, hogy felesége kórházba került, és mennyire aggódik érte. Akkor többek között a következőket mondta:

„szegény nincs jól. Évek óta egy súlyos betegséggel küzd, tavaly meg is műtötték, de most nem túl jók a kilátások. Imádkozom érte és a csodában bízom, mert másban nem nagyon tudok.”

Azt pontosan nem derült ki, hogy felesége milyen betegséggel küzdött, sőt, úgy tudni, hogy Pap Éva még július 23-án hunyt el, de halálának hírét akkor nem tették publikussá.

A Madách Színház társulatának közleménye a következőket tartalmazza:

„a Madách Színház társulata mély megrendüléssel értesült Pap Éva Jászai-díjas színművész haláláról. Pap Éva 1961-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Vígszínháznak, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, a kecskeméti Katona József Színháznak és Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színháznak. 1994-től 2003-ig játszott a Madách Színházban, az Oliver című előadásban az Öreg Sallyt, a Lugosiban Mimi Archot. Legjelentősebb szerepe Németh László: Széchenyi című drámájában Crescenita, amelyben férjével, Koltai Jánossal állt színpadra. Pap Évát több tucatnyi magyar filmben láthatta a közönség, Keleti Márton, Makk Károly vagy Fábri Zoltán műveinek rendszeres szereplője volt. A Madách Színház társulata szomorúan búcsúzik Pap Évától, emlékét szeretettel megőrizzük.”

(Kiemelt kép: Facebook/Madách Színház)