Kulcsár Edina új szerelme csak a 8 általánost járta ki, de hihetetlen luxusban él

Kulcsár Edina új szerelme, azaz Varga Márk egy-egy haknival 400 ezer forintot keres.

2022. január 18., 14:43

Szerző:

Hétfőn jelentette be Kulcsár Edina és új szerelme, Varga Márk, hogy egy párt alkotnak, és a hír már csak azért is szenzációt keltett, mert Kulcsár Edináról az is csak előző pénteken derült ki, hogy hosszú kapcsolati válság után elválnak egymástól eddigi férjével, Szabó András Csutival. Érdekes volt a bejelentés azért is, mert bár Varga Márk a zenei életben G.w.M. művésznéven jó ideje ismert, magánéletéről kevesebbet tudott a nagyközönség, legalábbis ahhoz képest, hogy a Kulcsár Edináék házasságáról mennyi részlet kiderült például a tavaly ősszel vetített Nyerő párosból.

Nos, Varga Márk és korábbi felesége, Melanie két gyereket neveltek eddig közösen, Natalie-t és Márkot. Amint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a kislány tavaly tavasszal kapott egy 50 milliós lakást édesapjától, hogy ezzel meg legyen alapozva a jövője.

Varga Márknak nem ment mindig ilyen jól, korábbi interjúiban kiemeli, hogy a IX. kerületből származó rapper életében előfordult, hogy ételre sem jutott pénze. Innen aztán meredeken ívelt felfelé a karrierje, és a hip-hop világában egyébként is megszokott toposz a vagyonnal való kérkedés, amivel összhangban G.w.M a következőket nyilatkozta májusban a Ripostnak:

„annyi koncertem volt az elmúlt 6 évben, amennyi nem sok embernek. Volt időm ezt a pénzt megkeresni. Előfordult olyan is, hogy egy vacsorapartira hívtak meg, amiért kétmillió forintot kértem és kifizették.”

Ugyanerről a témáról van szó a 24.hu által készített alábbi riportban, amelyből kiderül, hogy G.w.M általában 400 ezer forintot kér egy-egy hakniért, plusz az úti költség megtérítését.

Varga Márk az Instagramon is szívesen pózol márkás ruhákkal és autókkal, miközben a múltjáról a következőképpen vall, utalva arra, hogy csak a 8 általánost járta ki:

„nyolcosztályos srác, én csak az utcából tudtam pénzt csinálni, szóval igen, utcagyerek voltam, és az is maradok legbelül mindig. És ezért is tudom ilyen jól megélni azt, hogy legálisan ennyi pénzt tudok keresni és nyugodt, családi, harmonikus életet élhetek.”

Varga Márk hozzáteszi, hogy korábban előfordult, hogy csak illegális úton tudott pénzt szerezni. Karrierjét annak is köszönheti, hogy Curtis, a rapper lassan 10 évvel ezelőtt G.w.M hóna alá nyúlt, közös dalt adtak ki és a pályaépítésben is adott jótanácsokat. A rapper-énekes azóta többek között L.L. Juniorral is dolgozott együtt, szeptemberi közös klipjük lassan eléri a tízmilliós megtekintést.

Karrier diploma nélkül

Tóth Andi nem tervezi, hogy megszerzi az érettségit

Oláh Gergő szégyellte magát a szakmában a diploma hiánya miatt

Tóth Gabi: Nincs érettségi bizonyítványom, de igyekszem úgy élni az életem, hogy az példa lehessen

(Kiemelt kép: G.w.M. Instagramja)