Rod Stewart furát üzent Károly király számára, miután őt is prosztatarákkal diagnosztizálták: Nővérek vagyunk!

Rod Stewart egy tévéműsorban kapcsolódott be a Károly király által megkezdett diskurzusba.

2024. február 25., 06:29

Szerző:

Károly király betegsége megrázta a világot: a brit uralkodónál rákos daganatot találtak. Azt a bejelentésben nem árulták el, hogy a betegségnek pontosan milyen fajtája támadta meg III. Károlyt, de annyit tudni lehet, hogy a rák még egészen korai stádiumban van, így a terápiával kapcsolatos kilátások rendkívül pozitívak. Szintén közölték, hogy korábban azt tapasztalták Károly királynál, hogy megnagyobbodott a prosztatája, így a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy prosztatarákot találhattak nála.

Így tudja Rod Stewart is, aki Jools Holland zenészkollégájával együtt szerepelt a Loose Women című műsorban a héten a brit ITV csatornán. Az interjú apropója az volt, hogy két zenei legenda idén közös albumot adnak ki Swing Fever címmel, de szóba került Károly király betegsége is. Rod Stewartban és Jools Hollandben ugyanis nem csak az a bizonyos album a közös: mindketten túl vannak a prosztatarákon.

Prostate Sisters Are Doing It For Everyone

A 79 éves, újabban Magyarországra rendszeresen járó énekes lelkesen üdvözölte, hogy a britek királya nyilvánosan beszélt a rákról. Rod Stewart így fogalmazott:

„hát, először is kalapot le a király előtt, hogy ezt nyilvánossá tette. Prosztata-nővérek vagyunk!”

Mármint nem a kórházi ápolókra gondol itt Rod Stewart, hanem a lánytestvérekre: a sisters szót használta angolul. Hmm.

Jools Holland a következőket tette hozzá:

„az a lényege az egésznek, hogy az emberek halljanak erről a dologról, szóval ha ezt most hallgatja egy férfi, menjen el szűrésre!”

Az interjú az alábbi műsorban hangzik el.

Károly király mondatai a betegségről

A fentiekhez hadd tegyük hozzá, hogy a prosztatarák-szűrést 55 éves kortól ajánlják a férfiaknak, kivéve azokat a férfiakat, akik rizikócsoportba tartoznak (ilyen lehet például a dohányzás vagy az, hogy a családban előfordult már másnál a prosztatarák). A rizikócsoportba tartozó férfiaknak akár már 45 éves kortól is érdemes lehet prosztatarák-szűrésre jelentkezniük, miután beszéltek a családorvosukkal.

Károly király mindenesetre a brit királyi család hivatalos Instagramján tette közzé korábban üzenetét, ami pontosan egybevág azzal, amit a két zenész mondott a tévéműsorban.

„Reméljük, hogy azzal, hogy ilyen nyilvánosan megosztotta diagnózisát, Őfelsége másokat is arra ösztönöz, hogy ha rákbetegséggel küzdenek, akkor segítséget vegyenek igénybe. Ha bármilyen lehetséges jelet vagy tünetet észlel, beszéljen háziorvosával, hogy kivizsgáltassa azokat. Ha a rákkal kapcsolatosan információra vagy támogatásra van szüksége, látogasson el honlapunkra, vagy hívja segélyvonalunkat. Szakértői, bizalmas támogatást nyújtunk a rákbetegséggel élő embereknek és hozzátartozóiknak. Ha beszélgetésre van szüksége, mi meghallgatjuk”

– áll az alábbi posztban.

(Kiemelt kép: a brit királyi család hivatalos Instagramja)