Janicsák Veca meghökkentő dolgot árult el új párja szakmájával kapcsolatban

Janicsák Veca egy hosszú interjúban árult el ezt-azt az új szerelméről – aki persze igazából már nem is új.

2024. január 22., 08:57

Szerző:

Janicsák Veca 2022-ben a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben tűnt fel, 2023-ban pedig a Sztárboxban, így nem csoda, hogy folyamatosan élénk a nagyközönség érdeklődése a 34 éves énekesnő élete iránt.

Annyit lehet tudni róla, hogy a válása után új kapcsolata lett, de az énekesnő a nyilvánosságnak érdemben még nem sokat árult el az illetőről, sőt, a legutóbb egyenesen azt mondta, hogy jelenleg nem szeretne többet beszélni róla. A férfi most mégis szóba került a Mutasd magad! című YouTube-os interjúsorozatban, ahol az énekesnő azt ígéri, hogy ha eljön az ideje, megmutatja majd a szerelmét a nyilvánosságnak:

„el fog jönni az a pillanat is, azt úgyis látom, amikor eljutottunk arra a pontra.”

És még egy apró részlet, amivel Janicsák Veca utal a párja foglalkozására:

„van köze a szakmához.”

A szakma alatt itt nyilván a szórakoztatóipart kell érteni, de hadd emeljünk ki még egy érdekességet az nlc.hu nyomán az alábbi interjúból: a beszélgetésből kiderül, hogy az ugyan tervezi Janicsák Veca, hogy a párját bemutatja a médiában, de azt nem feltétlenül, hogy hozzá is megy feleségül.

„biztosan tudom, hogy révbe értem, ami nem biztos, hogy azt jelenti, hogy házasodni is fogunk”

Itt találja a teljes interjút.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/Sztárbox)