Hujber Ferenc elmondta, miért szokott le a marihuánáról és a monogámiáról

Hujber Ferenc egy éve nem füvezik, viszont a párjával nyitott kapcsolatban élnek.

2023. november 10., 08:50

Szerző:

Hujber Ferenc pár hete címlapon mutatta meg a párját és közös gyermeküket. Szőke Krisztina 19 évvel fiatalabb a Valami Amerikából is ismert színésznél, és felnőttfilmesként dolgozott, amikor Hujber Ferenc meglátta az egyik szexvideóját, és ennek alapján felvette vele a kapcsolatot. Kettejük között románc szövődött, és fiuk, Regő már három éves. A család Angliában él, de Hujber Ferenc munkák miatt egyre többször jár újra Magyarországon.

„Tizenöt évig éltem monogám kapcsolatban, amit nem tudtam betartani, és rá kellett jönnöm arra, hogy olyan társra van szükségem, aki számára a hűség szintén nem testiségben, hanem sokkal inkább egyfajta lelki kapcsolatban nyilvánul meg. A szerelmem erről ugyanígy vélekedik”

– mondja most Hujber Ferenc a Blikknek arról, hogy a párjával miért élnek nyitott kapcsolatban.

A friss interjúban többek között a függőség témája is szóba kerül: a színész korábban rengetegszer használt marihuánát, de most rájött, hogy csakúgy, mint a monogámia, a rendszeres füvezés sem jó neki.

„Régen nagyon sokat füveztem, ami eltompította az érzéseimet, és nem voltam biztos benne, vajon ki tud-e még váltani belőlem izgalmat a színpadra lépés. Ám egy éve elhatároztam, hogy felhagyok a füvezéssel, amit elsősorban a családom érdekében tettem, hogy olyan férfi legyek, akit megérdemelnek, és ne egy függőt lássanak. S ez a váltás magával hozta azt is, hogy visszatértek az érzéseim, így ismét azzal az izgalommal és boldogsággal tudok színpadra lépni, mint korábban”

– számol be Hujber Ferenc.

(Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub/A Konyhafőnök VIP)

Tegnap 15:23

Hamarosan piacra dobja egyedi, TISZA X AZAHRIAH snekaer kollekcióját a Tisza cipő az Astorián található boltjában. A rajongóknak nem árt majd igyekezniük, a cipők ugyanis mindössze két napig lesznek elérhetők.