Horváth Gréta minél hamarabb meg akar szabadulni hűtlen férjétől

Komoly lépésre szánta el magát Horváth Gréta!

2022. január 25., 10:52

Szerző:

Január elején robbant a hír, hogy Horváth Gréta és férje váratlanul szakítottak. Hamar kiderült, hogy Meggyes Dávid volt az, aki kilépett a kapcsolatból, méghozzá egy másik nő miatt, sőt az is napvilágot látott, hogy a férfi nem volt épp a hűség mintaszobra a közösen töltött évek alatt. 

Horváth Grétát megviselték a történtek, azonban kisfia érdekében úgy döntött, nem megy bele a sárdobálásba exével, helyette inkább arra koncentrál, hogy mindketten a lehető legkönnyebben és leggyorsabban túllegyenek ezen az egészen. Instagramjára feltett bejegyzéseiből pedig jól látszik, hogy új életet kezdett, eltűntetett mindent otthonából, ami férjére emlékezteti, felújította, átrendezte a szobákat. Sőt, a közös fotókat is kitörölte a közösségi oldalairól. A Blikk információi szeirnt Meggyes Dávid már el is vitte a házból a holmijait.

„A napokban egy ismerősével járt itt Dávid, majd nagy szatyrokkal és táskákkal távozott – mondta el a közelben lakó ismerős, aki úgy emlékszik, Gréta nem is volt otthon, amikor a férje összeszedte a dolgait egykori közös otthonukban”

– árulta el a lapnak az egyik szomszéd.

A Blikk úgy tudja, az influenszer a válással sem szeretne sokat várni, már elindította a hivatalos folyamatot is.

További részletek:

Horváth Gréta drámaian lefogyott, meg is mutatta magát

Horváth Gréta édesanyja megható üzenetet posztolt válófélben levő lányának

Meggyes Dávid új szerelme nem válik a férjétől

(Kiemelt kép: Horváth Gréta Instagram-oldala)