Esztergályos Cecília rosszul lett a színpadon
Újra műteni kell.
Ahogy azt már a 168 óra is megírta, két hónapja kórházba került Esztergályos Cecília, akinek meg kellett műteni a csípőjét. A színésznő ezúttal egy előadást követően, a taps közben lett rosszul, és a hírek szerint újabb műtét vár rá.
„Óriási sikere volt az előadásnak, telt ház előtt játszottunk, virágokat kaptam. Amikor az utolsó meghajlásnál kiment a csípőm, azonnal bevittek a kórházba. Még aznap hajnalban, miután visszatették a helyére, haza is engedtek, azt hittem, minden rendben van”
– nyilatkozta a Borsnak a mindig jó kedélyű színésznő.
„Ma kapok egy csípőrögzítőt, de ennek ellenére is kértem, hogy operáljanak meg harmadszorra. Ha minden jól megy, januárban már újra a színpadra állhatok”
– árulta el a lapnak Esztergályos Cecília, akit aggódva óvtak kollégái, amíg a mentő ki nem érkezett a helyszínre.
„Fogtak a kezükben, amíg meg nem érkezett a mentő. Hordták oda a széket, hogy leüljek, de mozdulni se tudtam a lábam miatt”
– elevenítette fel a történteket a színésznő.
(Kiemelt kép: dfp.hu)