Aurelio egyre jobban fogy a börtönben, a barátnője is elhagyta

Lassan egy éve, hogy az egykori VV Aurelio börtönben van és saját magának szedi a szemöldökét.

2023. január 30., 11:53

Szerző:

Az egykori VV Aurelio hamarosan betölti a 32. életévét: most február 16-án lesz, hogy először ünnepli a születésnapját a börtönben, és pár nappal később kerül majd sor emlékezetes bevonulása első évfordulójára.

A realityszereplései révén híressé vált, majd drogproblémák és egy emberrablásnak minősülő ügy miatt 3 év 5 hónapra elítélt médiaszemélyiség most a Blikk című lapnak adott interjút a börtönből. A beszélgetésben elmondja, hogyan zajlik bent egy napja egészen a fél ötös keléstől kezdve, de azt is hozzátette, barátnője szakított vele, miután megtudta, hogy egy egyéjszakás kalandból gyereke született egy másik nőtől. Aurelio így beszél erről:

„amikor bejöttem, megbeszéltük, nem várom el tőle, hogy várjon évekig és ne adjon esélyt másnak. A sorsra bíztuk a jövőnket, aminek nyilván a kislányom születése sem tett jót... Ettől függetlenül hálás vagyok neki, mert a legnehezebb időnkben mellettem állt és kitartott. Elfogadtam a döntését, nem haragszom rá.”

Aurelio említi, hogy szerettei mellett a finom ételek is hiányoznak neki. A börtönkajának egy év alatt meglett a hatása:

„itt nem olyan a koszt, mint amihez szokva vagyok, le is fogytam 12 kilót.”

De nemcsak a fogyás miatt néz ki Aurelio most másképpen, mint amit megszoktunk tőle, és az átváltozásával egyáltalán nincs megbékélve:

„mivel elég hiú vagyok, az is nagyon zavar, hogy nem olyan a külsőm, mint megszoktam. Magamnak vágom a hajam, szedem a szemöldököm, és ki vagyok készülve attól, hogy nézek ki! Ebben a környezetben ez az életem egyik legnagyobb problémája, a zárkatársaim meg is szokták jegyezni, hogy állandóan a tükör előtt állok. Igyekszem azért megszokni. Ami még nagyon hiányzik, az a szereplés, a kamerák, illetve az, hogy nem nézhetem az idei VV-t, mert a saját szériám után is nagy fan maradtam.”

Bár az új részeket nem nézheti, Aurelio arról azért tudomást szerzett bent, hogy elhunyt egykori villatársa, Bata Krisztián. Azt mondja, megsiratta játékostársát, mint ahogy Berki Krisztiánt is.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)