Kiderült, hogy Aurelio mit dolgozik a börtönben

Az egykori VV Aurelio komoly feladatot kapott a börtönben.

2022. augusztus 8., 07:27

Szerző:

Caversaccio Aurelio februárban kezdte meg három év, öt hónapos börtönbüntetése letöltését. A Való Világ egykori győztesét egy emberrablásos ügy miatt ítélték el, amibe a fiatalember annak nyomán keveredett bele, hogy rossz eszközökkel próbálta meg visszaszerezni egy ismerősétől az illetőnek kölcsönadott pénzt. A médiaszemélyiség mindenesetre azt mondja, reménykedik, hogy nem kell majd a teljes büntetését leülnie.

Nos, amíg az egykori VV Aurelio börtönben van, addig ügyvédje nyilatkozott az állapotáról-helyzetéről a Blikk című lapnak, kiemelve, hogy a korábbi pletykákkal szemben az országszerte ismert elítélttel nem kivételeznek a büntetés-végrehajtási intézményben, hanem ugyanolyan bánásmódban részesül, mint a többi fogvatartott.

Dr. Galgóczi Zoltán többek között a következőket is elmondta arról, hogy mivel telnek Aurelio napjai odabent:

„a körülményeivel elégedett, külön örömére szolgál, hogy munkát kapott, ami által hasznossá teheti magát, és az idő is könnyebben múlik. Oktatással kapcsolatos szemléltető eszközöket raknak össze. Mindemellett edz, sokat olvas, illetőleg a könyvét írja, ami elég előrehaladott stádiumban van már.”

Aurelio szabadulása a jelenlegi állás szerint 2025 nyarára várható.

Még több hír Aurelioról 

Upsz: Aurelio rossz börtönbe próbált meg bevonulni

Aurelio fizetősen közvetítette mai börtönbe vonulását – íme, mennyit keresett vele

Döbbenet, mit kérdezett Aurelio a rendőröktől, amikor kokaint találtak nála

(Kiemelt kép: Aurelio Instagramja)