Alekosz egy posztban alázta porrá Kulcsár Edinát, Oláh Ibolyát és Tóth Gabit

Kőkemény kritikát fogalmazott meg Alekosz.

2022. január 22., 15:03

Szerző:

Alekosz tavaly év végén megfogadta, hogy leszámol eddigi életvitelével és stílusával, ahogy ő fogalmazott, a jövőben csak a primitivitás és a gyúrás lesz rá jellemző, kiemelte, közélettel, kultúrával nem kíván foglalkozni mostantól. Úgy látszik, az elmúlt hét eseményei mellett mégsem tudott elmenni szó nélkül, Facebook-posztban fejtette ki véleményét Oláh Ibolyáról és Kulcsár Edináról, utalva az énekesnő Magyarország című dalával kapcsolatos nyilatkozatára, illetve a volt szépségkirálynő válásával kapcsolatos botrányra. Mellékesen Tóth Gabit is megemlítette felsorolásában.

Néhány óra leforgása alatt rengeteg komment érkezett Alekosz bejegyzéséhez, vannak, akik egyetértenek vele, de nem keveseknél kiverte a biztosítékot a durva kritika.

Íme a teljes bejegyzés, amely edzés közben született:

„EZDÉS KÖZBENI GONDOLATOK
  • Mivel a botrányairól elhíresült szalonképtelen presserkegyenc Oláh Ibolya bejelentette, hogy többé nem hajlandó elénekelni a Magyarország című dalt, úgy ezt a nemzetikérdést, kezelni kell.
  • Akkor talán - a bukott családanya, a megbundázott szépségkirálynő, a házassága alatt izomcelebekkel bűnösviszonyt folytató 43-as lábú Kulcsár Edina elénekli majd. Most úgyis énekelni tanítják azt.
  • De a már szebbnapokat is látott Tóth Gabriella sem énekelheti el, mert ő már a Vatikán énekese! Az Isten határozza meg a dalait. No, meg a párt.
  • Napozin • Napozin • Napozin.
    Jó edzést, havas hétvégét!
  • Melanie rántotthúsát megkóstolnám!”

Mert Alekoszból sosem elég:

Alekosz szerint homoszexuális személyek állnak a lehallgatási botrány mögött

Nagy Alekosz kigyúrta magát, már rá sem lehet ismerni

(Kiemelt kép: dfp.hu)