Alee elárulta, volt-e már barátnője
Alee, az X-Faktor 16 éves győztese beszámolt szerelmi életéről.
Szombat este véget ért az X-Faktor tizedik évadja, és a győztes Alee lett, egy 16 éves, nehéz sorból érkező rapper. A srác korábban elmondta, mire költi majd nyereményét, hozzátéve, hogy a tanulás most valószínűleg háttérbe fog szorulni a számára. A Blikk azonban a magánéletéről is kérdezte, és az interjúban egyrészt édesapjához fűződő, nemrégiben megváltozott kapcsolatát is említi, valamint válaszol arra is, hogy volt-e már barátnője.
„Volt már kapcsolatom, de inkább ilyen lelki szinten. Az ötödik élő showt, a döntőt azt ennek a hölgynek szenteltem, és ott kiadtam magamból mindent, ami ebben a kapcsolatban volt, és el tudtam engedni a dolgokat, habár néha még visszavágyom. Sőt, nem is néha, hanem sokszor, de elengedem nagyrészt. Ő elsírta magát a produkcióm alatt, ami jól esett. Így picit meg tudtam mutatni neki, hogy mennyit adott nekem”
– meséli Alee.
Hozzáteszi, ez a bizonyos lány, vagy ahogy ő mondja, a hölgy immár mással van kapcsolatban, de ez jobb is így.
„Örülök neki, hogy van egy olyan barátja, aki száz százalékban rá tudja fordítani a szabadidejét, mert én egy olyan ember leszek ezentúl, akinek nem sok lesz ebből, és ő megérdemli az őszinte boldog pillanatok sokaságát”
– többek között ez hangzik el az interjúban a témáról.
(Kiemelt kép: RTL Klub/Sajtóklub/X-Faktor)