Márton Viviána olimpiai bajnok taekwondosnak az ikertestvérével kellett volna versenyeznie

Elképesztő dolgot tett Luana.

2024. augusztus 10., 08:38

Szerző:

Márton Viviána a 67 kilogrammosok között lett olimpiai bajnok Párizsban. De az elmúlt években több súlycsoportban is versenyzett a 18 éves magyar tekvandós. Akárcsak ikertestvére, Márton Luana, aki az elmúlt időszakban jellemzően az 57 kg-os kategóriában versenyzett.

Luana lemaradt az olimpiáról, pedig tavaly elképesztő éve volt: májusban megnyerte a felnőtt-világbajnokságot, ezüstérmes lett a krakkói Európa Játékokon, majd bronzérmet szerzett a junior Eb-n. Utóbbi versenyen, egy másik súlycsoportban Viviana is első helyen végzett.

Márton Viviana játék nélkül nyerte meg az ikertestvére elleni U21-es Eb-döntőt

De decemberben, a bukaresti U21-es Európa-bajnokságon kénytelen volt a két magyar tekvandós egy korcsoportban, a 62 kg-osok között elindulni. Külön ágra kerültek, és mindketten végigmeneteltek rajta, így egymás ellen vívták a döntőt. Pontosabban csak vívták volna, ám 

nem szerettek volna egymás ellen mérkőzni, így a címvédő Luana visszalépett a küzdelemtől, azaz ő lett az ezüstérmes, Viviana pedig az U21-es Európa-bajnok. 

Később a tavalyi világbajnok elárulta, gyermekkoruk óta szinte folyamatosan egymás ellen küzdenek az edzéseken, de úgy döntöttek, tétmeccsen nem állnak ki egymás ellen.

Ez is az oka, hogy jellemzően külön kategóriában indulnak el az ikrek.

Mint megírtuk, tavaly májusban Márton Luana aranyérmes lett a bakui taekwondo-világbajnokságon. Az U21-es Európa-bajnok Márton Luanának hat mérkőzése volt: sorrendben az ír Emma Cahillt, a belga Raheleh Asemanit, a görög Faidra Kaltekit, a dél-koreai Hanna Lee-t, majd az elődöntőben a brazil Maria Clara Pachecót győzte le. A fináléban két menetben nyert a tajvaniak olimpiai bronzérmese, a 21 éves Csia-ling Lo ellen.

Az ikerpár egyik tagja most világbajnok, míg a másik péntek óta olimpiai bajnok a felnőttek között.

(Kiemelt képünk forrása: Magyar Taekwondo Szövetség Facebook oldala)

 

A 2025-ös Forma–1-es szezon egy régóta várt visszatérést hoz a brazil rajongók számára, hiszen a fiatal tehetség, Gabriel Bortoleto a Sauber istálló egyik ülését foglalhatja el. A bejelentés nagy port kavart a sportvilágban, mivel Bortoleto ezzel Felipe Massa 2017-es visszavonulása óta az első főállású brazil F1-es pilóta lesz. Az izgalom érthető, hiszen a brazil versenyzők történelmileg mindig különleges helyet foglaltak el a Forma–1 világában.