Dibusz Dénes: „Amikor szükség volt rám, akkor én is hozzá tudtam tenni”

A két gólt szerző Szoboszlai Dominik mellett a kapus Dibusz Dénes volt a magyar labdarúgó-válogatott legjobbja a Montenegró ellen 3-1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn, amellyel Marco Rossi együttese veretlenül végzett csoportja élén.

2023. november 19., 19:13

Szerző:

„A 75. percig nagyjából nem is kellett kézzel beleérnem a labdába, így nyilván ez egy elég nehéz szituáció volt, szerencsére a csapat meg tudta fordítani az eredményt, a végén pedig, amikor szükség volt rám, akkor én is hozzá tudtam tenni” – nyilatkozta Dibusz Dénes a Puskás Aréna vegyes zónájában.

„Az első félidőt úgy gondolom, hogy uraltuk, de nem sikerült betalálni, viszont mi jól reagáltunk, Szobi sebességet váltott és megfordította az eredményt, büszkék lehetünk az egész selejtezősorozatra” 

– összegzett a hálóőr, akinek az egyik montenegrói helyzetnél egymást követően négy nagy védést kellett bemutatnia, összességében pedig hatszor akadályozta meg a vendégeket a gólszerzésben.

A nemzeti csapatban öt év után talált be újra, összességében pedig másodszor volt eredményes a 77-szeres válogatott Nagy Ádám, aki szintén Szoboszlait emelte ki:

„Nagyon örülünk annak, hogy ezt a sorozatot veretlenül, ilyen hangulatban egy győzelemmel tudtuk lezárni. Nyilván az, hogy gólt is szereztem, az hab a tortán. A mérkőzésen volt egy fordulópont, amikor Szobó megmutatta a klasszisát, az egész 90 percet nézve megérdemelten nyertünk”

– fogalmazott az Olaszországban légióskodó középpályás, aki szerint biztos alapokon nyugszik a válogatott, a kockák pedig szépen fokozatosan kerülnek a helyükre.

Pályafutása során először kapott lehetőséget kezdőként a válogatottban Balogh Botond, aki szépen helyt állt:

„Még fel sem fogtam, mi történt velem. Nagyon hálás vagyok, hogy az egész csapat ilyen segítőkész. Egyre magabiztosabb voltam a pályán és igyekeztem segíteni a támadásoknál. Mindennap azért dolgozom, hogy a keretben lehessek” – mondta a Parma futballistája.

A telt házas Puskás Arénában aratott sikernek köszönhetően a nemzeti együttes immár 12 találkozó óta nem talált legyőzőre – legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között volt ilyen jó sorozata – és 1976 után zárt ismét veretlenül egy naptári évet. A magyarok a második kalapból várhatják december 2-án a jövő évi kontinensviadal hamburgi sorsolást.

(Kiemelt kép: Balogh Botond és Dibusz Dénes a G-csoport Magyarország–Montenegró selejtező labdarúgó-mérkőzésén Budapesten, 2023. november 19-én. KISBENEDEK Attila / AFP)