Párbajhős, nőfaló és NAT-lovag

Amikor a hír megjelent, egyesek Wass Alberttel és Nyirő Józseffel együtt őt is fasiszta íróként kezdték emlegetni. Ez persze nem igaz, Herczeg sohasem volt fasiszta. Konzervatív ember volt, az úgynevezett úri középosztály írója, ezt a réteget szolgálta ki. Nem silányul, de nem is az igazi értékteremtés igényével. Voltaképp érthetetlen is, miért került be a fideszes NAT-ba, hiszen nem volt markánsan jobboldali, Wass-sal ellentétben műveit a mai jobbosok sem olvassák. Feltehe- tően a „csak” munkált a Kásler–Takaró-féle brigádban: ha bevesszük, hát bevesszük, pukkadjanak meg a „diplomás bolsevikok”.

Megpukkadnunk bizonyosan nem érdemes. S ha már így alakult, fussunk végig az életén, amely izgalmasabb a regényeinél. Franz Herzog néven Versecen született, bánáti német családban, és igazából csak szegedi gimnazistaként tanult meg magyarul. Szülőföldje, az egykori Határőrvidék, 1718-ban szabadult fel a török alól, és sokáig közvetlen bécsi irányítás alatt állt. Az elnéptelenedett, mocsaras vidékre a 18. században német családokat telepítettek be. Mercy tábornok hadmérnökei sakktábla-elrendezésű falvakat és birtokokat terveztek ide, ahova sokáig be sem engedték a magyarokat. Maga Herczeg írja le emlékirataiban, hogy Versecen – ahol az apja volt a patikus – gyakorlatilag csak németek és szerbek éltek. És bár évszázadok óta egymás szomszédai voltak, sohasem tanulták meg egymás nyelvét. Közvetítő nyelvként azonban nem a magyart, hanem, ahogy Herczeg Ferenc írja, a „könnyen ragadó román idiómát” használták. Ez az odavetett mondata is jelzi, hogy nem volt bősz magyar nacionalista. Világképe arra a soknemzetiségű Monarchiára épült, amelyben minden népnek megvan a maga helye, de a Magyar Királyság területén élőknek a felemelkedéshez magyarrá kell asszimilálódniuk. Ezt ő vállalta, ezt képviselte a Monarchia összeomlása után, a Horthy-korszak hivatalos írójaként is.

Herczeg Ferenc egyszerre volt népszerű író és a magyar középosztály szellemi horizontját befolyásoló Új Idők című hetilap főszerkesztője. Bár a mai fideszes legendák szerint a Kádár-rendszerben „beszélni sem lehetett róla”, valójában a nyolcvanas években több regénye és önéletrajzi írása is megjelent, darabjait játszották a színházak, és Németh G. Béla irodalomtörténész 1985-ben máig érvényes értékelést adott a munkásságáról. De hiába jelent meg több könyve, ezek közel sem váltottak ki olyan izgalmat, mint mondjuk az Erdély-monográfia vagy a sokáig tiltott gyümölcsnek számító Karády Katalin-lemezek. A rendszerváltás után egyszer már megpróbálták felfedezni, de hamar kiderült, hogy írásai sem politikai, sem esztétikai, sem bulvár szempontból nem elég izgalmasak. Ahogy jellegzetes képzavarral mondani szokták, „elrepült felettük az idő vasfoga”.

Az 1883-ban született Herczeg Ferenc a második világháború idején, 1943-ban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Ebből az alkalomból országos ünnepséget rendeztek a tiszteletére. Márai Sándor 1943-as Naplójában rövid, szubjektív, de máig érvényes értékelést ad írótársáról. „Tehetségével nem harcolt, nem volt démona. Mindig ízléses maradt, akkor is, amikor az Angyallal kellett volna verekednie. Nyelve üres, hideg. Formaérzéke biztos. Ez, és józan esze sikereinek titka.” Ehhez hozzá kell tenni azt, hogy az a világ, amelyről írt – a lecsúszó dzsentri és a feltörekvő középosztály világa –, akkor legalább még sokak mindennapi megélt élménye volt.

1943-ban nem csak ő ünnepelte a születésnapját, ez évben lett hetvenöt esztendős Horthy Miklós. A filmhíradó különkiadásában Herczeg Ferenc köszöntötte meglehetősen dagályos ömlengéssel. Amit különösen bizarrá tett, hogy Horthy ekkor már a köszöntőben feldicsért német szövetségből való kiugrást, a németek meg a kormányzó félreállítását tervezgették. Herczeg mentségére el lehet mondani, hogy zsidó ismerősei – így Radnóti Miklós vagy Farkas István – érdekében szép leveleket írt. Sajnos, ennél többet nem tett az üldözöttekért. Késői naplója szerint ezért utólag volt is lelkiismeret-furdalása.

A „mindig ízléses” író nagy nőbarát és ügyes üzletember volt. Fiatalkorában egy nő miatt kardpárbajt vívott egy katonatiszttel, akit sikerült is halálra sebeznie. A kor erkölcseire jellemző, hogy ezért csak négy hónapot kellett leülnie a kényelmes államfogházban. Amikor regényei, színdarabjai itthon és külföldön sikeresek lettek, a honoráriumokkal jól gazdálkodott. Bérházat vásárolt, és szép villát építtetett magának Hűvösvölgyben. Fénykorában egy jachtot is tartott az Adrián. A szabad szerelem híveként szokása volt, hogy elvitt magával a hajóra egy szép, fiatal nőt. Amikor aztán megunta, nem fárasztotta magát azzal, hogy partra szállítsa a feleslegessé vált szeretőt. Zászlójelekkel üzent a kikötőbe, ahol már jól ismerték a szokásait, és azonnal motorcsónakot küldtek a hölgyike kiszállítására. Mivel mobiltelefon akkor még nem létezett, a tengerbe meg mégsem dobhatta a nőt, ez a zászlójeles szakítás igazi tengerészvirtusra vallott. Talán ha a NAT keretében ezzel az epizóddal kezdenék a tanítását az iskolákban, még oda is figyelnének a mai diákok.

Herczeg Ferenc matuzsálemi kort ért meg, 1954-ben, kilencvenegy éves korában hunyt el Budapesten. Minden valószínűség szerint igaz az a történet, amely szerint a Budapestet felszabadító/megszálló szovjet csapatok őrséget állítottak a villája elé. Nem azért, hogy elvigyék, hanem éppen az ellenkezője okán. Herczeg könnyed, politikamentes darabjait játszották a szovjet színházakban, és ezért az orosz katonák meg akarták óvni az életét a vérzivataros időkben. A villa később is fontos szerepet játszott az idős író életében. Az interneten bárki felfedezheti azt a levelet, amelyet Herczeg Ferenc az ötvenes évek elején Zöld Sándornak, az akkori belügyminiszternek írt. Ebben azt kéri, hogy villáját mentesítsék az „állami tulajdonba vétel”, azaz az államosítás alól. Indoklásul többek között arra hivatkozik, hogy „szindarabjaim közül többet a Szovjetunióban ma is sikerrel játszanak… Írói helyzetemet elismerte az 1919. évi Proletárdiktatura.” (Eredeti helyesírás.) Kérését alighanem el is fogadták.

Egy barátom a hetvenes évek végén a Tárogató úton, a Herczeg-villa közelében lakott. A ház bejárata felett még jól látható volt a HF monogram. A lakók pedig úgy emlékeztek, hogy a villa társbérletekké alakítására, új lakók beköltöztetésére csak az író 1954-es halála után került sor.

A ma embere csak elbeszélésekből ismeri a párbajt. Herczeg Ferenc 1985-ben újra kiadott emlékirataiban leírja a maga emlékezetes történetét, amely „egy embernek az életébe került, egy másiknak a pályáját szegte ketté, a harmadikat pedig fogházba juttatta”. Egy táncmulatságon, amelyet a fiatal jogász Herczeg rendezett, egy Siposs László nevű tiszthelyettes és egy F. F. nevű hadnagy megsértett (a cselédek közé lökött) egy fiatal úrilányt, amiért az nem volt hajlandó Siposs-sal táncolni. Herczeg vitába keveredett a két katonával, akik végül párbajra hívták. Bár a civil jogásznak nem sok esélyt adtak az összecsapásban, Herczeg Ferenc egy hónaljvágással azonnal megsebezte a tiszthelyettest, aki el is vérzett a helyszínen. A fiatal hadnagy erre visszalépett a párbajtól, ami akkora szégyennek számított, hogy le kellett szerelnie, és szürke kishivatalnok lett belőle, Herczeg pedig a fogház unalmában megírta első sikeres regényét. Saját bevallása szerint „tárgyilagos közömbösséggel” fogadta ellenfele halálát. / Hegyi Gyula