A gyónási titokra nem vonatkozna a gyermekvédelmi törvény legfontosabb passzusa

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

2024. május 7., 17:09

Szerző:

Az új gyermekvédelmi törvény szerint a jövőben nem lenne jelzési kötelességük az egyházak vagy vallási egyesületek vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjainak olyan információval kapcsolatban, ami a titoktartási kötelezettségükre vonatkozik. Azaz akár titokban tarthatnák azt is, ha valaki pedofil bűncselekményt követ el gyermekek ellen, miután az elkövető meggyónta nekik azt – derül ki abból a törvénymódosítási-javaslatból, amelyet Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő terjesztett elő. A javaslatot Dunai azzal indokolja, hogy:

A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében a jelzési vagy együttműködési kötelezettség elmulasztásának következménye valamennyi gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagra tekintettel egységessé válik azzal, hogy a gyónási titok körében megismert információk kivételt képeznek majd ez alól, tekintettel arra, hogy ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén, azzal összefüggésbe nem hozható, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel.

A tervezett törvény-módosítás alapján szintén felmentést kapnának a büntetőeljárásról szóló törvény hatálya alól (vagyis a tanúkénti kihallgatás alól) az az egyházi személy, akinek és amire vonatkozóan hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn.

A Fidesz-frakció támogatja az új törvényt

Az ATV megkérdezte a Fidesz-frakciót, hogy támogatják-e Dunai Mónika módosító-javaslatát, és ha igen, akkor miért. A Fidesz-frakció sajtóosztálya a törvényjavaslat kapcsána közölte: támogatják a módosítót.

Erre azt a magyarázatot adták, hogy további szigorításokat tartalmaz a gyermekvédelmi csomaghoz benyújtott módosító javaslat, mivel az egyházi intézményeket is bevonja a törvény hatálya alá és rájuk is vonatkozni fognak a büntetőjogi szankciók.

Az egyházügyi törvény most jóval tágabb körben ad felmentést az egyházi személyeknek a jelzési kötelezettség alól, ezek a kivételek a gyermekeket ért bántalmazás esetén – a gyónási titkon kívül – megszűnnek.

Nacsa Lőrinc, a KDNP-frakció szóvivője az ATV munkatársának kérdésére ugyanazt az indoklást adta, mint a Fidesz-frakció.

Már tárgyalják az új gyermekvédelmi törvényt

Az Országgyűlés már tárgyalja az új gyermekvédelmi törvényt, melynek legfontosabb pontjait Kocsis Máté a Fidesz-frakcióvezetője még a parlamenti vita előtt ismertette.

Eszerint akár 2 év börtönt is kaphatnak azok a gyermekekkel foglalkozó szakemberek, akik elmulasztják jelezni, ha a gyermek veszélyeztetett helyzetben van. Emellett tovább szigorodnának a pedofilokat sújtó büntetések: nem évülnének el a pedofil jellegű szexuális bűncselekmények, nem lennének feltételes szabadlábra helyezhetőek a pedofilok, nem lehetnének reintegrációs őrizetben (korábban házi őrizet) és soha nem kaphatnának erkölcsi bizonyítványt.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)