Lukasenka hatodszor

Konsztantyin Szonyin chicagói professzor találó megállapítása szerint „Lukasenka a szemünk láttára válik úgynevezett erőskezű vezetőből egy Duvalier–Trujillo-féle diktátorrá, olyan személlyé, akit Gabriel García Márquez vagy Mario Vargas Llosa írt le”.

Belaruszban tavaly tartottak parlamenti választásokat, amelyeknek eredményeképpen a minszki törvényhozásba egyetlen ellenzéki képviselő sem került be. Bonyolult számítások alapján a Tazeros Global Systems elemzője, Artur Hacsujan arra a következtetésre jutott, hogy Lukasenka újraválasztását a szavazópolgároknak csak a 3,8 százaléka támogatja. Ez a „felmérés” elég megbízhatatlannak tűnik, a belarusz lakosság szavazási szándékairól azonban mégiscsak elárul valamit.

Az országban hosszabb stagnálás után már egy ideje süllyed a lakosság életszínvonala. Terjed a COVID–19-járvány, ha nem is amerikai vagy angliai méretekben, de mindenképpen gyorsan, nem egyszer napi 900 új fertőzöttet regisztrálnak, amit a kormányzat sokáig félvállról kezelt. Az elnök azt tanácsolta honfitársainak, hogy a koronavírust szeszes italok fogyasztásával és szaunázással győzzék le, majd április végén felújították a tanítást az iskolákban. A szólásszabadságot a rendszer lábbal tiporja. A korábbi elnökválasztások ellenzéki jelöltjei előbb vagy utóbb rács mögött találták magukat. Külpolitikájában az elnök az utóbbi időben megpróbált pávatáncot járni az általa mindinkább ellenséggé nyilvánított Putyin és a Nyugat között, de vajmi kevés sikerrel. Hacsak azt nem számítjuk ide, hogy júniusi minszki látogatásakor Orbán Viktor síkraszállt az Európai Unió Belarusz ellen bevezetett szankcióinak eltörléséért.

A hangulat romlását bizonyos fokig nyilván maga az elnök is észlelte. Ez ellen próbált taktikázni azzal, hogy már a mostani kampány idején, alig két hónappal az elnökválasztás előtt, leváltotta Szjarhej Rumasz miniszterelnököt, valamint kormányának több tagját, és Raman Halaucsankát, az Állami Hadiipari Bizottság addigi vezetőjét nevezte ki kormányfővé.

Az elnökjelöltség elnyeréséhez az erre vállalkozónak százezer szavazópolgár írásos támogatását kellett felmutatnia. Az első számú jelölt, maga Lukasenka természetesen aratott. A Tu.by hírportál beszámolója szerint szerkesztőségük tucatjával kap bejelentéseket Lukasenka kampánycsapatának szabálysértéseiről. Több helyen a közalkalmazottakat arra kényszerítették, hogy írják alá az elnök újbóli jelölését támogató íveket. Annál nehezebb dolga volt annak az öt másik politikusnak, aki ugyancsak benevezett az elnökjelöltség elnyeréséért vívott küzdelembe.

Közülük a legesélyesebbet, Viktar Babarikát, a Belgazprombank nevű pénzintézet elnökét, már a kezdet kezdetén kilőtték. Őt sokáig úgy tartották számon, mint a nómenklatúra részét, de azután fokozatosan szembefordult a rendszerrel (állítólag az újabban a Lukasenka eltávolítására játszó Putyin biztatására), és népszavazást javasolt az alkotmány ama pontjának módosítása érdekében, amely lehetővé teszi, hogy az államfői tisztet ugyanaz a személy korlátlan számú alkalommal tölthesse be. Mielőtt azonban még bejegyezhették volna elnökjelöltnek, június közepén Babarikát csalással, sikkasztással, pénzmosással vádolták meg. Ügyét a nemzetbiztonságot fenyegető bűncselekményhalmazzá nyilvánították, és ennek megfelelően a nyomozásban a Belaruszban máig KGB névre hallgató szerv is részt vett, mi több, a politikus a fiával együtt azóta is a KGB minszki börtönében ül.

A Központi Választási Bizottság elutasította egy másik, korábban ugyancsak az establishmenthez sorolt személynek, Valer Cepkala volt diplomatának az elnökjelölti regisztrációját is. Miután presszióként a házaspárt szülői jogaik megfosztásával fenyegették, a politikus felesége a gyermekeivel együtt külföldre, valószínűleg Oroszországba távozott.

Az ezek után versenyben maradt négy ellenzéki elnökjelölt közül talán a legnépszerűbb Szjarhej Cihanouszki ismert blogger felesége, az immár Babarika és Cepkala híveinek támogatását is élvező Szvjatlana azután vállalta, hogy harcba indul az elnökségért, hogy a férjét nem regisztrálták jelöltnek. Gyermekeiket a nagyanyjuk kíséretében azóta egy európai uniós tagországba menekítette. A továbbiak: Hanna Kanopackaja volt parlamenti képviselő, Andrej Demitrieu, a Beszélj igazat címmel indított kampány kezdeményezője és Szjarhej Cseracseny, a szociáldemokrata párt vezetője.

Közben Belarusz-szerte soha nem látott mértékű tüntetések, demonstrációk zajlanak Lukasenka újraválasztása ellen, az egymással is hadakozó ellenzéki elnökjelöltek támogatására. Ilyen megmozdulások voltak Minszken kívül tucatnyi másik városban is. A tüntetéssorozat júniusban Grodnóban kezdődött, azután egyetlen júliusi napon Bresztben, Gomelben, Pruzsaniban, Bobrujszkban, Szoligorszkban és Sztolbciban folytatódott, összesen több mint 250 tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok. De az is lehet, hogy sokkal többet, ugyanis az ezekről a megmozdulásokról szóló tájékoztatás enyhén szólva hiányos.

A Halaucsanka-kormány új tájékoztatási minisztere, Ihar Lucki nyíltan megmondta, hogy hivatala „korrigálni fogja a média működését”. Ezt követően több belarusz újságírót őrizetbe vettek, a BBC, a Szabad Európa/Szabadság Rádió és egy orosz orgánum tudósítóját pedig nyíltan megfenyegették. Lukasenka szerint ezeket az újságírókat „külföldi bábjátékosok mozgatják zsinóron”.

Több alappal lehetne külföldről mozgatott személyeknek minősíteni a Wagner-csoport nevű hírhedt orosz zsoldoscsapatnak azt a 33 tagját, akiket a minap tartóztattak le Belaruszban, ahová kétszázadmagukkal állítólag azért küldték őket, hogy destabilizálják a helyzetet az elnökválasztás előtt. Feltéve, ha ez igaz. Mert egy másik állítás szerint Belarusz csak az Afrikába irányuló útjuk egyik állomása lett volna.

Ilyen körülmények között járulnak augusztus 9-én a fehérorosz választók az urnákhoz. Néhány politológus ugyan vitát kezdett arról, hogy le lehet-e váltani Lukasenkát törvényes eszközökkel, vagyis választás útján, de a többség nemigen fűz ehhez reményeket. Ha a hatalom eddigi akciói, módszerei netán nem bizonyulnának elegendőnek, a szavazás eredményét közvetlenül is lehet manipulálni. Kivált, hogy megfigyelőként csak a posztszovjet országok képviselői lesznek jelen, az EBESZ – mint Lukasenka állítja – a COVID–19-járványra hivatkozással nem küldi el megfigyelőit Belaruszba.

Az elnökválasztás eredményén természetesen az sem változtat, hogy mintegy a sors iróniájaként maga a belarusz államfő is elkapta a koronavírust, bár saját közlése szerint tünetmentes volt, és már ki is gyógyult belőle. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a bizonyára hatodszor is az elnöki székbe jutó Lukasenka, akit a nyugati sajtó előszeretettel nevez „Európa utolsó diktátorának”, ebbéli minőségében a földrész keleti végein nem marad vetélytársak nélkül. / Kulcsár István