Közérthetően komoly kérdésekről
Azt, hogy animációval szórakoztató módon lehet akár olyan bonyolult, tudományos fogalmakat is elmagyarázni, mint a klónozás, mindannyian megtapasztalhattuk a Jurassic Park című film egyik ikonikus jelenetében. Egy mosolygós DNS-darab meséli a dinó-DNS rekonstruálásának történetét, a magyarázat során pedig megelevenedik a dinoszauruszvért magába szívó, gyantába ragadt szúnyog. Az animációs formában bemutatott genetikai bevezetőt tátott szájjal hallgatják a parkba meghívott tudósok – és a néző is. Herczeg Zsófi animációkutató és a Dot & Line animációs oldal szerkesztője szerint ez a rövid részlet az egyik legnépszerűbb (fiktív) ismeretterjesztő vagy alkalmazott animáció, amely jól szemlélteti, hogy a tudományos hangvétel és a dinamikusan és asszociatívan változó rajzok mennyire jól kiegészítik egymást. A jelenség azonban nem új, az animációs formát már igen régóta használják ismeretterjesztésre: például a Disney 1946-ban tízperces animációban tanított a menstruációról.
 A légy és a gombostű
Az alkalmazott animációnak és magának az animációnak a múltban több nehézséggel is szembe kellett néznie, meséli Herczeg Zsófi, a kifejezésmódot egyáltalán nem vették komolyan, és gyerekeknek szánt mesékkel azonosították. Annak is fennállt a veszélye, hogy az animáció és az oktatás párosát kisajátítják a didaktikus, tanulságra kifuttatott történetek. Ezek a fajta előítéletek azonban segítették, hogy a szocializmus idején az alkotók a rajzolt szimbólumok és allegóriák segítségével megkerüljék a cenzúrát, és az elvárások, valamint a sztereotípiák ellenében animációs filmjeikben politikai vagy társadalmi állításokat tegyenek. Példának Rofusz Ferenc 1981-es, A légy című rövid animációja hozható, amely az első magyar Oscar-díjas alkotás, és az interneten is megtekinthető. Ebben egy légy röptét követhetjük a természetből egy ház tereibe, ahol megpróbálják lecsapni. Ez meg is történik, majd gombostűvel egy gyűjteménybe szúrják: az egyik értelmezés szerint a film a hatalmi elnyomásról szól. A szakember Jankovics Marcell Fehérlófia című alkotását említi még mint olyan ismert fikciós animációt, amely társadalomkritikát sző a történetébe: a hétfejű sárkányokat gépszörnyek helyettesítik, a film pedig a technológiaistenítő társadalom kritikája is egyben.
A 21. század elején mind külföldön, mind itthon számos, társadalmi üzenetet hordozó, fikciós animációs alkotás készült és készül jelenleg is: a migrációról, a fogyasztói társadalom elhatalmasodásáról, a környezetszennyezésről, az etnikumok együttéléséről, vagy a kínai népességpolitikáról. Bucsi Réka 2013-as, a Nemzeti Filmintézet YouTube-csatornáján elérhető rövidfilmje, a Symphony No. 42 az elmagányosodásról és az önkifejezés embert próbáló lehetetlenségéről is mesél apró jelenetekben. Az egyik képen a depressziós állatkerti elefánt a turisták ámulatára festeget, a „HELP ME” feliratot viselő festményét hirtelen váltás után egy szürke konyha falán láthatjuk. A háziasszony sajt helyett a saját agyát reszeli a spagettire.
A társadalmi téma és az egyéni kifejezés ötvözete népszerű az animációsok között, meséli Herczeg Zsófi, mert az üzenetet szabadon jeleníthetik meg – az alkalmazott animációban meghatározók a megrendelő igényei. A fikciós alkotások szabadsága és az alkalmazott animáció kötöttségei között helyezkednek el az animációs dokumentumfilmek és életrajzi filmek, ahol a kötöttségeket a tények és interjúk szolgáltatta alapanyag adja. Ari Folman izraeli rendező Libanoni keringő című egész estés animációs dokumentumfilmjét az 1982-es libanoni háborúról és annak emlékeiről nálunk is bemutatták.
 Ismeretterjesztés a YouTube-on
Az alkalmazott animáció sokáig szigorú stílusbeli és kifejezésbeli megkötésekkel dolgozott, ám az utóbbi években a megrendelők nagyobb teret engednek az alkotók egyéni látásmódjának, így az animációs művészek is nagyobb lelkesedéssel keresik az efféle megbízásokat, mondja Herczeg Zsófi. „Animációval közérthetően lehet beszélni konkrét kérdésekről, akármilyen nyakatekert legyen” – teszi hozzá. Az ismeretterjesztő animációk nagy előnye a szakértő szerint, hogy bárki számára hozzáférhetők az interneten, így többféle módon, az algoritmusok labirintusában egészen váratlanul is rájuk lehet akadni.
A népszerű tudományos ismeretterjesztő előadás-sorozat, a TED, külön animációs csatornát tart fenn a YouTube-on. Ez a TED-Ed, amelynek epizódjai nem pusztán gyönyörűen vizualizálják az adatokat és gondolatmeneteket, de minden videóhoz külön oktatóoldal is társul, ahol kvízzel ellenőrizhetjük, hogy helyesen értettük-e az érveléseket és összefüggéseket, linkeket kapunk a téma továbbgondolására, és hozzászólhatunk a hozzá kapcsolódó vitaindító kérdéshez.
A The School of Life csatorna elsősorban pszichológiai és kulturális ismeretterjesztéssel foglalkozik. Az egyik videó például azt járja körül, hogy tudnak-e változni az emberek, vagy miért zárkóznak el a változástól – ez a kérdés a jelen cikk szempontjából sem érdektelen, hiszen hamarosan rátérünk a magyar társadalom problémáinak megjelenítésére. A The School of Life videója a pszichológiai folyamatokat letisztult vonalakkal jeleníti meg stilizált emberek és egyszerű fehér és barna buborékok segítségével. A buborékok többféle jelentésben és formában jelennek meg: ami először az ember problémáit jelképezte, átalakul az ember jellemének szimbólumává, aztán magává az emberré, végül az ember szemébe fröccsenő sárrá. Az átalakulások képesek kreatív módon felhívni a figyelmet bizonyos összefüggésekre.
Magyar szervezetek és hírportálok is többször nyúlnak az animációs formához. A Magyar Helsinki Bizottság például rövid, szövegközpontú klipekben tájékoztat a jogállamiságról vagy a kilakoltatásról. A tényanyagot és statisztikákat feldolgozó videók arra törekednek, hogy az elhangzó magyarázó szöveg és a megjelenítés is egyértelmű, letisztult legyen, aminek az egyik eszközei a néző számára már más infografikákból ismerős jelek és szimbólumok, nyilak és grafikonok. Ugyanakkor itt is fontos a humor és az egyéni stílus: a közelmúltban a COVID–19 gazdasági hatásairól szóló videó jelent meg. Fillér Máté animálásában a számszerűsíthető adatok a retro videojátékok alacsony felbontású képi világában és zenéjére elevenednek meg.
 Meghökkenteni az embereket
A cikkünk apropóját adó hatperces klip, a Miért nehezebb a roma gyerekek élete? egy, a magyar társadalmat megosztó témát mutat be a roma származású Jani és az idealizált körülmények közül érkező, nem roma származású Tomi példáján keresztül. A két fiú lakókörnyezetében, iskolájában, munkába állásában fellelhető különbségek bemutatásakor az alkotók szimbólumokat és adatvizualizációt egyaránt bevetnek: a fiúkat összekötő kacskaringós út megtörik, és grafikonok szemléltetik például azt, hogy a romák foglalkoztatottsága 40 százalékkal alacsonyabb a többségi társadalom tagjainak foglalkoztatottságánál.
A videó szövegét Kende Ágnes szociológus, a Rosa Parks Alapítvány oktatáskutatója írta, aki egy hasonló, rasszizmusról szóló amerikai videó hatására gondolt arra, hogy az animáció alkalmas lehet a magyar problémák bemutatására is. Kende számos tanulmány szerzőjeként aktívan keresi, hogyan lehet egy végtelenül komplex társadalmi problémát közérthető módon bemutatni. Az animációt azért látja alkalmas eszköznek, mert az aranyos rajzok (animáció: Kiss Melinda) és Ónodi Eszter narrációja éles kontrasztban áll a tartalommal, ez a hatás pedig képes lehet megdöbbenteni az embereket. A rövid, könnyen megosztható formátum pedig megismertetheti a rendszerszintű rasszizmus magyarországi problémájával azt a fiatal, közösségi médiát használó generációt, amelynek tagjai érzékenyen reagálnak a Black Lives Matter mozgalomra, követték és követik annak eseményeit és online akcióit, de még nem gondolkoztak el a hazájukat feszítő társadalmi problémákon.
Egy ennyire összetett kérdésről igen nehéz beszélni, meséli Kende Ágnes, hiszen olyan sok tudást lehetne megosztani. Az egyszerűsítés szükségszerű és olykor fájdalmas. Oktatófilmjükkel az amerikai kisfilm dramaturgiáját követték, hiszen az a recept már bevált, az ott kifejtett szempontok és elemek magyar megfelelőit keresték. Amikor a nehézségekről kérdezem, nem várt választ kapok: a magyar nyelv szókincse limitált, ha rasszizmusról van szó. Sokszor körülményesen tudjuk a fogalmakat körülírni, nincsenek árnyalt, mégis tömör kifejezéseink. Az angol systemic racisms kifejezést ugyan fordíthatjuk rendszerszintű rasszizmusnak, de ahhoz, hogy egy laikus számára egyértelműen kifejezzük, mire gondolunk, már azt kellene mondanunk, az élet minden területén megnyilvánuló megkülönböztetés. Egy rövid animációban, amely sok információ közvetítésére vállalkozik, nem mindig van idő ilyesmire.
 A társadalmi változás befektetői
A társadalmi különbségek kommunikálásának összetett voltáról és buktatóiról beszél Both Emőke, a BAGázs Közhasznú Egyesület elnöke is. Egyesületükkel helyi szinten dolgoznak, a bagi és a dányi roma közösségekkel és a velük kapcsolatba kerülő intézményekkel, és ők is tettek már kísérletet arra, hogy a YouTube segítségével rövidfilmben mutassák be az internet nyilvánosságának azokat az embereket, és azt a komplex problémát, akikkel és amellyel dolgoznak.
A rendszerszintű probléma bemutatása azért hihetetlenül nehéz, és a pár perces formátumban közel lehetetlen is, mondja Both Emőke, mert a résztvevők különböző szinten érintettek a problémában, a bonyolult halmazból egészen mást látnak és tapasztalnak. Az oktatás területén például a tanárok, roma és nem roma gyerekek, a szüleik, maga az iskola és az önkormányzat is más szinten vesznek részt. A rendszer pedig a többségi társadalomra van szabva, és szűkre szabott lehetőségeket tesz csak lehetővé azoknak, akik a perifériára szorultak. Ebben a helyzetben a szakember hiába keresi aktívan a változtatási lehetőségeket helyi szinten, a mozgástere kicsi, és magára a rendszerre nem igazán tud hatni. Azt a tanulságot levonni, hogy a munkának nincs értelme, vagy azt, hogy a szakember vagy az egyén a kizárólagos felelős a problémáért, egy-aránt helytelen.
További nehézség, hogy bár sokan tudunk valamit a rendszerszintű rasszizmus problémájáról, a probléma szintjeit nem tudjuk elképzelni, mert nincs vele tapasztalatunk. Both Emőke példája, hogy sokan el sem tudjuk képzelni, mennyire sokféle, sokszor egészen praktikus oka lehet annak, hogy egy alacsony képzettségű, telepen élő roma ember nem mer vagy nem tud buszra szállni. Például soha nem utazott még buszon életében, rossz tapasztalata van, vagy nehézséget okoz buszjegyet vásárolni, aminek szintén számos oka lehet. Ha erről készítenénk kisfilmet, akkor máris a bonyodalmak közepében találnánk magunkat, az egyik legnagyobb veszély pedig az, hogy elveszítjük szem elől, hogy a romák cselekvőképes emberek, nem pedig teljesen kiszolgáltatottak.
A BAGázs kisfilmje, a Nálunk a telepen nem animációs, hanem filmes eszközökkel készült, és arra vállalkozik, hogy megmutassa, hogy a roma közösségekben jelenlévő problémák mellett ezekben a közösségekben egyéniségek élnek, akik tenni akarnak a változásért. A változás Both Emőke szerint a közösségi társadalom tagjaival közösen érhető csak el, hiszen a probléma közös. Ezért tartja a legfontosabb témának és üzenetnek a társadalmi felelősségvállalás kérdését: annak a felismerését, hogy mind a roma, mind a többégi közösségeknek keresniük kell, hogy ők mint egyének és cégek, szervezetek mit tehetnek, hogyan tudnak a változásba befektetni. Hiszen az egyén figyelme, ideje, esetleg pénze befektetés a közös probléma megoldásába. / Szép Eszter
