2013. augusztus 2., 13:52

Befektetők kárára elkövetett csalásban mondta ki vétkesnek az eljáró amerikai bíróság esküdtszéke a Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport egyik volt alelnöki rangú kereskedőjét. Ez az egyik legnagyobb horderejű olyan bírósági végzés, amely közvetlenül az öt évvel ezelőtt kirobbant globális pénzügyi válsághoz kötődik.

2013. július 31., 11:26

A délelőtti órákban újra 300 forint fölé, 300,3 forintra emelkedett az euró árfolyama. Utoljára április végén volt ilyen gyenge szinten a magyar fizetőeszköz, igaz, azelőtt nem sokkal 307 forintnál is kereskedtek az euróval. Két hete viszont még 292 forinton jegyezték az eurót.

2013. július 30., 22:02

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 30-ai KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:

2013. július 30., 18:34

A szocialisták szerint késői és drága a 2008-as IMF-hitel előtörlesztése, a DK úgy látja, a családok fogják megfizetni az idő előtti törlesztés árát, az Együtt-PM szerint pedig az Orbán-kormány úgy törleszti az IMF-hitelt, hogy egy másik, 14 milliárd forinttal nagyobb adósságba hajszolja bele az országot. Pedig a kormány állítja, az egész nagyon jó üzlet.

2013. július 30., 13:50

Indokolatlanul sokat, a reálisnak csaknem a dupláját fizetik évente a cascóért a motorosok, holott egy új, olcsó időszakos konstrukciót éppen nekik dolgoztak ki a biztosítók – állítja gyorsfelmérésére hivatkozva egy független biztosítási alkusz. Kiderült, a csomagot mindössze egy cég ajánlja, de a motorosok arról sem sokat tudnak. Így aztán nem csoda, hogy a több százezer érintettnek alig 20 százaléka él a lehetőséggel: télen csak lopás elleni, rendelkezésre állási díjnak megfelelő összeget fizet a leállított motorok után, s a bevételkiesést nyáron sem hajtja be rajta a biztosító.

2013. július 29., 17:58

Dániában új lakóingatlan vásárlásához már 2,2 évnyi bruttó átlagbér elegendő, Oroszországban ehhez 10,1 évnyi bruttó átlagbér szükséges, Magyarországon 7,5 évnyi bruttó átlagbérnek megfelelő összegből lehet saját lakást vásárolni – közölte az adatokat a Deloitte Zrt. az MTI-vel.

2013. július 29., 14:47

Braun Péter, az OTP Bank Nyrt. igazgatósági tagja 200 ezer darab OTP-részvényt értékesített pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, 4555 forintos átlagáron – közölte a bank hétfőn a tőzsde honlapján.

2013. július 29., 11:43

Bár a Közgép a sajtóban és közvetlenül is meghívta Józsa Istvánt, hogy tájékozódhasson a cég működéséről, az MSZP frakcióvezető-helyettese nem élt a lehetőséggel, ezért a politikusnak a céggel kapcsolatos állításait a bíróság ítéli majd meg – közölte Puskár Anett, a Közgép kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel.