Sokaknak nem elég a nyugdíj

Az alacsony összegek miatt sokan a nyugdíj mellett is dolgozni kényszerülnek. 

 

2024. június 18., 15:44

Szerző:

Hatalmasat ugrott a nyugdíj mellett is dolgozó munkavállalók száma, a KSH adatai szerint 2023-ban 114,7 ezer 65-74 éves kor közötti magyar dolgozott, ami az érintett korosztály 10,1 százalékát jelenti – olvasható a Pénzcentrumon. A 2010-es 3,3 százalék és a mostani eredmény közötti óriási különbség utalhat az állami ellátás összegével való elégedetlenségre, a világjárvány, a háború, az infláció hatásaira is.

Az egyik legalacsonyabb volt a magyar nyugdíj 

Ahhoz, hogy egyre többen dolgoznak nyugdíj mellett is, nagyban hozzájárulhat az a tény, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb az átlagnyugdíj. 2021-ben az uniós átlagnyugdíj 1294 euró, körülbelül 460 ezer forint volt. Ennek viszont csupán a harmadát, 398 eurót kapta meg egy átlagos magyar nyugdíjas, ami alig 140 ezer forint volt három éve. Az adatokat összevetve Magyarországnál mindössze öt uniós tagállamban volt kisebb az egy főre jutó átlagos nyugdíj összege 2021-ben – írta meg az Economix.

A sor végén Bulgária (226 euró) állt, jócskán lemaradva Szlovákiától (386 euró), míg a legmagasabb átlagnyugdíjak Luxemburgban (2575 euró), Dániában (2417 euró) és Ausztriában (1962 euró) voltak. Az Eurostat most publikált 2021-es adatai szerint az Európai Unióban GDP-arányosan nézve átlagosan 12,9 százalékot költenek a tagállamok nyugellátásra, a legtöbbet Görögország (16,4 százalék), Olaszország (16,3), Ausztria (15) és Franciaország (14,9), míg a legkevesebbet Írország (4,5 százalék), Málta (6,4), Magyarország (7) és Litvánia (7,1).

 

Mégsem olyan alacsony? 

Az Economix által megkérdezett nyugdíjszakértő, Farkas András azért árnyalta a fenti adatok alapján alkotott képet. „A 7 százalékos magyar adat azért olyan alacsony az uniós átlaghoz képest, mert nincs benne sem a rokkantsági, sem a korhatár előtti nyugdíjak tömege, ami a többi uniós tagállamnál benne van. Amikor lejelentik a nyugdíjadatokat az Eurostat felé, azokban ezek nincsenek benne – ez pedig nagy tömeg, mert átlagosan ezek az egyes európai országok nyugdíjkiadásainak 20 százalékát teszik ki” – fejtette ki Farkas. 

(Kép forrása: Pixabay)

Uniós szinten a magyarok tartják a legkevesebb pénzüket különböző nyugdíj-előtakarékossági formákban, annak ellenére, hogy az állami nyugdíjrendszer fenntarthatósága kérdéses. A romló demográfiai trendek és a csökkenő állami nyugdíjak miatt felértékelődik a magánmegtakarítások szerepe.