2009. január 7., 14:31

A legfrissebb, múlt novemberi foglalkoztatási adatok még nem mutatják a kibontakozó recesszió hatásait, mivel a nagyarányú elbocsátások csak akkor kezdődtek. Az igazi válság még előttünk van, és nehéz megjósolni, hány tízezren veszítik el állásukat, köztük rengetegen olyanok, akik még nem voltak munka nélkül. A legsúlyosabb trauma őket éri, szociális és emberi értelemben egyaránt, és az is kérdéses, hogy a jelenlegi rendszer mennyire képes segítséget nyújtani nekik.

2009. január 6., 20:31

Kedden már teljességében érezte Európa a gázárakról folyó orosz-ukrán vita következményeit; súlyos kiesések voltak az Ukrajnán áthaladó vezetékeken érkező gáz szállításában, nem egy országban - köztük Magyarországon - a szolgáltatás teljes leállásáról számoltak be.

2009. január 6., 16:36

Bár az MNB a várakozásokkal ellentétben a tíz százalékos szinten hagyta az alapkamatot, egybehangzó vélemények szerint ez csak átmeneti állapot, mivel a gazdasági és pénzügyi folyamatok gyors és határozott csökkentést indokolnak. Nem kell prófétának lennünk ahhoz, hogy megjósoljuk, az jár jól, aki hosszabb időre köti le most a pénzét, mert a kamatok már egy-két hónapon belül is zuhanni fognak.

2009. január 5., 11:04

Az ukrán-orosz gázárvita most már egész Európát sújtja, és több helyen korlátozták a nagyfogyasztók gázfelhasználását. Egyelőre a két-három évvel ezelőtti forgatókönyv érvényesül, először jól ráijesztenek a partnerekre, kiélezik a helyzetet, majd pedig megegyeznek. Várható , hogy ezúttal is ez fog történni, az ügy ugyanis nem arról szól, ami első pillantásra a hírekből látszik, és egyik fél sem érdekelt abban, hogy tartós ellátási válság alakuljon ki az érintett országokban.

2009. január 4., 21:27

Az Európai Unió nem kíván beavatkozni az ukrán-orosz gázvitába, azt "kétoldalú problémának" tekinti - közölte vasárnap az Európai Bizottság egyik szóvivője.

2009. január 3., 10:22

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a 2009. évi prioritásai között említi azt, hogy fokozattan figyelemmel kíséri a magyarországi bankok külföldi tulajdonosainak tevékenységét; azt hogy történik-e jelentős tőkekivonás például az anyaintézmény megmentése érdekében, hogyan változnak a profitelvárások, vagy miként határozzák meg a Magyarországon követendő stratégiát - áll az MTI híradásában.

2009. január 2., 10:44

Három régi uniós tagállam - Görögország, Spanyolország és Dánia - az új esztendő beköszöntével megnyitotta munkaerőpiacát Románia és Bulgária előtt - jelentette pénteken az euobserver.com internetes hírportál.

2009. január 2., 06:08

A lakosság számára az áram vásárlása hasonlít ahhoz, mint amikor cipőt vesz, csak a számla sokkal részletesebb és ezért bonyolultabb - olvasható a Magyar Energia Hivatalnak az áramszámlán megjelenő új tételekről közzétett magyarázatában.

2008. december 31., 18:43

Az ukrán államfő, Viktor Juscsenko utasította az ukrán állami gázvállalat, a Naftohaz vezetőjét, hogy hagyja abba a tárgyalásokat az orosz Gazprommal Moszkvában, és térjen haza Kijevbe, jelentette az Interfax hírügynökség szerda délután.

2008. december 30., 13:00

A Gazprom megkezdte a felkészülést arra, hogy január elsejétől leállítja a gázszállítást Ukrajnának - jelentette be Alekszej Miller, az orosz gázvállalat vezetője. Ha Ukrajna január elsejéig nem törleszti a Gazprommal szembeni adósságát, akkor semmi alapja annak, hogy az orosz társaság folytassa számára a gázszállítást - mondta Miller a Vesztyi nevű orosz hírtelevíziónak adott nyilatkozatában.

2008. december 29., 16:02

Barbie babát is elérte a középkorúak válsága, az 50. születésnapjára készülő figurát frissítő kúrára küldi a gyártó - írja az MTI. A Mattel az egyre csökkenő eladások javulását, és a vezető szerep visszaszerzését várja a megújulástól.

2008. december 27., 11:06

Bár most úgy tűnik, hogy nem kell tartani a gázcsapok elzárásától, ám ha az orosz-ukrán vita mégsem rendeződik, január első napjaiban akár csökkenhet is a Magyarországra és más európai államokba irányuló szállítás, ez pedig a hazai gázfogyasztást korlátozását jelenthetné - írja a Népszabadságra hivatkozva az MTI. Magyarországon 3,5 milliárd köbméter gázt tárolnak, ám a tárolók naponta 60 millió köbméteres igényt tudnak kielégíteni. Meteorológusok szerint január elején mínusz 2, mínusz 4 fok lehet majd a hőmérséklet, ami napi 66 millió köbméteres fogyasztással jár.

2008. december 26., 08:19

Nagy siker, hogy Magyarország fel tudta használni az Európai Unió fejlesztési forrásait a 2004-2006. évekre szóló első Nemzeti Fejlesztési Tervben - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MTI-nek.

2008. december 25., 13:54

Az elhúzódó pénzügyi válságot és az új erőszakformák megjelenését hangsúlyozták azok az elemzők, akiket az MTI szólaltatott meg, hogy értékeljék az idei évet. Deák Péter válság- és konfliktuselemző kifejtette: az idei évben hiányzott az előrelátás a politikai elitben a jelentkező világrendváltozásokkal kapcsolatban, holott ezek 70-80 évente, különböző objektív folyamatok hatására bekövetkeznek a világban. Mint mondta, sokan azt képzelték, hogy ezt a változást a kétpólusú világ felbomlása jelentette, azonban ez inkább egy mostanáig tartó átmeneti korszak volt. Ehelyett az történt - folytatta -, hogy megjelent az előre nem jelzett, az 1929-33-ashoz hasonló gazdasági válság, amelyet a homokóra-jelenség, vagyis a szakadás a szegény és gazdag rétegek között, már előre jelzett.