Bajnai Gordon 100%-os
Nagy siker, hogy Magyarország fel tudta használni az Európai Unió fejlesztési forrásait a 2004-2006. évekre szóló első Nemzeti Fejlesztési Tervben - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az MTI-nek.
A legfrissebb adatok szerint Magyarország kifizette az első Nemzeti Fejlesztési Tervben rendelkezésre állt 670 milliárd forint fejlesztési forrás 99,6 százalékát. Az uniós szabályok szerint 2008. december 31-éig lehet erre a fejlesztési időszakra szólóan számlákat befogadni, így várható, hogy a kifizetés csaknem 100 százalékos lesz.
A miniszter szerint Magyarország joggal lehet büszke erre az eredményére, hiszen a legjobban teljesítő uniós tagországokban sem szokott a kifizetési arány 80 százalék fölé emelkedni.
Bajnai Gordon hangsúlyozta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtása is gyors ütemben folyik. A 2007-2013. évi hét évre szóló keret 55 százaléka pályázati úton, vagy kiemelt projektként elérhetővé vált. A teljes hétéves keret 25 százalékáról már támogatói döntés született, és 16 százalékát már leszerződték. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben eddig meghozott több mint 7.800 támogatói döntés, illetve az 5.000-et meghaladó megkötött szerződés azt jelzi, hogy Magyarországon érdemben elindultak a fejlesztések.
A fejlesztési miniszter elmondta: az idén Magyarország 15 nagyprojektet jóváhagyásra már elküldött az Európai Uniónak, és további 4-et a következő napokban juttat el Brüsszelbe. Ezzel Magyarország a tagállamok közül messze a legtöbb nagyprojektet nyújtotta be jóváhagyásra ebben a fejlesztési ciklusban. Hozzátette: az unió megígérte, hogy felgyorsítják ezeknek a projekteknek a jóváhagyási eljárását, így lehetővé válik, hogy még a brüsszeli döntés előtt el lehessen kezdeni a kivitelezést.
Bajnai Gordon szerint ez is esélyt ad arra, hogy az építőipar minél előbb elkezdhesse azokat a beruházási munkákat, amelyek uniós támogatásból valósulnak meg a következő 2 évben.
Örömtelinek nevezte a miniszter, hogy az uniós források többségét a vállalkozások nyerték el. A projektek megvalósítását könnyíti az előlegfizetésről hozott kormányzati döntés, amely szerint az eddigi jellemzően 25 százalékos előleget 40 százalékra emelik a vállalkozásoknál, az önkormányzatok esetében pedig átlagosan 35 százalékra. Ezzel az intézkedéssel 100 milliárd forint nagyságrendű összeget lehet a következő hónapokban a gazdaságba juttatni.
Bajnai Gordon szerint a magyar kormány aktívan és sikeresen lobbizott az idén az európai uniós intézményeknél, hiszen azok több magyar javaslatot is befogadtak. Magyarország elsők között javasolta, hogy át lehessen alakítani a nemzeti fejlesztési terveket. A sikeres lobbizás eredményeként az unió megemelte a vállalkozások számára külön engedélyezés nélkül adható, úgynevezett de minimis támogatások felső határát a korábbi 200 ezer euróról 500 ezer euróra. Magyar javaslatra hagyta jóvá az unió, hogy járuléktámogatást lehessen adni munkahelymegőrzésre.
Magyarország több országgal közösen kezdeményezte, hogy a nagyprojektek jóváhagyási folyamatát gyorsítsák fel Brüsszelben, amire a tagországok ígéretet kaptak. Az Európai Bizottság részletes leírást kért az uniós fejlesztési forrásból létrehozandó regionális válságkezelő alapról, hogy ezt a gyakorlatot más tagországoknak is ajánlani lehessen.