Egyéni tragédiák tömege fenyeget a leépítések miatt
A legfrissebb, múlt novemberi foglalkoztatási adatok még nem mutatják a kibontakozó recesszió hatásait, mivel a nagyarányú elbocsátások csak akkor kezdődtek. Az igazi válság még előttünk van, és nehéz megjósolni, hány tízezren veszítik el állásukat, köztük rengetegen olyanok, akik még nem voltak munka nélkül. A legsúlyosabb trauma őket éri, szociális és emberi értelemben egyaránt, és az is kérdéses, hogy a jelenlegi rendszer mennyire képes segítséget nyújtani nekik.
A szeptember-novemberi időszakban még a korábbi trendek érvényesültek a munkaerőpiacon: a foglalkoztatottak száma valamivel négymillió alatt volt, a munkanélküliség minimálisan emelkedett és elérte a 7.8 százalékot. Az egyik fő gondot nem is a munkakeresők abszolút száma - mintegy 330 ezer - jelenti, hanem sokkal inkább az, hogy egyre nagyobb hányaduk régóta nem tud elhelyezkedni, és erre a jelenlegi helyzetben még kevesebb esélye van. Különösen aggasztó, hogy a pályakezdők negyede nem talál helyet magának, így ők rögtön rossz tapasztalatokkal kezdik aktív életüket.
A legnagyobb probléma továbbra is az, hogy a foglalkoztatottság aránya alig 55 százalék, ami messze van az optimálisnak tartott 70 százaléktól. Emiatt kevesen kénytelenek sokakat eltartani, ezért magasak a közterhek, mert a nagy elosztó rendszerek csak így tarthatóak fent. Ez viszont fékezi a gazdaságot, nem ösztönzi a fejlesztéseket és újabb munkahelyek teremtését. Átfogó szociális és adóreform nélkül ebből az ördögi körből nem lehet kitörni, ahhoz viszont az átmeneti időszakban hatalmas anyagi háttér szükséges, ami hosszabb távon jócskán megtérül.
Erre azonban a jelenlegi válsághelyzetben nincs esély. A prognózisok szerint a recesszió miatt a munkanélküliek száma legalább százezerrel nőhet, a foglalkoztatottság pedig tovább csökken. A tömeges elbocsátások máris megindultak, becslések szerint az elmúlt másfél hónapban csaknem húszezren kerültek az utcára, pedig a neheze még előttünk van. A kényszerű leépítések miatt a rendszerváltás óta nem látott társadalmi-szociális problémákkal kell szembesülnünk. Tömegével fogják elveszíteni az állásukat olyanok, akik eddigi aktív életük során mindig dolgoztak és nem, vagy nehezen tudják feldolgozni a munkanélküli létet. Ráadásul a válság mélységétől függően hosszú ideig tartó állástalanságra kell felkészülniük, mivel ilyen körülmények között nagyon nehéz lesz elhelyezkedniük. Sokak számíthatnak arra, hogy akár évekig képtelenek lesznek tartósan elhelyezkedni.
Ez az érintettek számára személyes tragédia lesz, a társadalom és a szociális rendszer számára pedig súlyos és nehezen megoldható probléma. Egyre többen kerülhetnek a perifériára vagy közvetlen válsághelyzetbe, veszíthetik el a biztonságosnak hitt talajt a lábuk alól. Kérdéses, hogy a jelenlegi szociális rendszer mennyire felkészült az új munkanélküliek segítésére. A segélyek nem jelentenek megoldást, ahogyan a meghirdetett közmunka program sem. Ez utóbbinál eleve előnyben vannak azok, akik már régebb óta állástalanok, részben több a tapasztalatuk, részben pedig a rendszer is főleg őket támogatja.
A kormányzatnak külön figyelmet kell fordítania azokra, akik a mostani válság miatt kerültek tarthatatlan helyzetbe. Ez nem csupán a szociális gondoskodást jelenti, hanem az elhelyezkedést segítő célprogramokat, sőt egyénektől függően a trauma feldolgozásának más formában történő segítését. Ehhez a társadalom egészének támogatására is szükség van. Ha ez nem történik meg, a válság sok esetben emberi tragédiákhoz vezethet.
