Szórakoznak velünk az oroszok és az ukránok
Az ukrán-orosz gázárvita most már egész Európát sújtja, és több helyen korlátozták a nagyfogyasztók gázfelhasználását. Egyelőre a két-három évvel ezelőtti forgatókönyv érvényesül, először jól ráijesztenek a partnerekre, kiélezik a helyzetet, majd pedig megegyeznek. Várható , hogy ezúttal is ez fog történni, az ügy ugyanis nem arról szól, ami első pillantásra a hírekből látszik, és egyik fél sem érdekelt abban, hogy tartós ellátási válság alakuljon ki az érintett országokban.
Oroszország kedden éjszaka óta nem szállít gázt európai partnereinek. Ennek oka az, hogy továbbra sem tudnak megegyezni Ukrajnával a gázárról és a tranzitdíjakról, ezért a legkeményebb nyomásgyakorlási eszközhöz nyúltak. Ezzel egyszerre hozzák nehéz helyzetbe Kijevet és kényszerítik beavatkozásra az EU-t. A felelősséget mindezért az ukránokra hárítják, mondván, hogy amúgy is megcsapolnák a tranzitszállításokat, a mennyiség csökkentése tehát csak az uniós piacokat érintené kedvezőtlenül, ha viszont semmit nem adnak a vezetékbe, akkor azt Ukrajna is megérzi. Ez utóbbi azonban így könnyen mondhatja, hogy nem tehet semmiről, az egésznek az oroszok az okai.
A helyzetértékelő nyilatkozatok közötti drasztikus eltérés oka az, hogy Moszkva és Kijev hosszú ideje kemény propaganda háborút folytat egymással. Ennek célja nem csupán és vélhetően nem is elsősorban az, hogy ki-ki a számára legkedvezőbb árat érje el. Ha valóban csak erről lenne szó, folyamatosan tárgyalnának és nem vernék állandóan nagydobra az éppen aktuális álláspontokat, de főleg nem zsarolnák kölcsönösen Európát, nem fordulnának közvetítésért az unióhoz és döntésért a stockholmi bírósághoz. /Ez utóbbi már csak azért is nonszensz, mert egy hosszú jogi procedúra teljesen alkalmatlan egy prompt árvita eldöntéséhez./
Az igazi cél az, hogy mindkét fél megpróbálja lejáratni és megbízhatatlan partnernek feltüntetni a másikat az Európai Unió előtt. A feszültség alapvető forrása tehát a geopolitikai érdekekben keresendő: Ukrajna egyre jobban az EU-hoz kíván közeledni, ez a nyugati orientáció pedig Oroszországnak egyáltalán nem tetszik. Ez több szempontból is veszélyezteti stratégiai pozícióit, és közvetlenül is érinti gazdasági és katonai érdekszférájukat. Arról nem is beszélve, hogy a két ország évszázadok óta kötődik egymáshoz, amit az etnikai viszonyok is tükröznek: az ukrajnai lakosság csaknem fele orosz nemzetiségű, ráadásul többségük az iparilag fejlettebb keleti országrészben él. Az erős megosztottság az ukrán belpolitikában is megmutatkozik, évek óta nincs tartósan kormányzóképes többség a parlamentben. Jelenleg is a kormányfő az európai orientáció híve, míg az elnök inkább Moszkva felé húz.
Ilyen körülmények között érthető, hogy a stratégiai terméknek számító gáz ára kölcsönös erődemonstrációra ad alapot. Az oroszok a saját szempontjukból jogosan mondják, hogy miért kapná Ukrajna továbbra is kevesebb mint fele annyiért a gázt, mint más európai országok, miközben egyre távolodni akar Moszkvától és közeledni az EU-hoz. Ráadásul az ukrán fél az alacsony ár ellenére még tartozik is neki, és a jelenlegi ínséges időkben, a mélybe zuhant energiahordozó árak mellett Oroszországnak is minden dollárra szüksége van./A pénzügyi válság kitörése óta az orosz valutatartalékok csaknem 150 milliárd dollárral csökkentek!/
Ugyanakkor Ukrajna szempontjai is érthetőek. Az országot a jelenlegi válság rendkívül súlyosan érinti, az IMF segítsége nélkül összeomlana. Nyilvánvaló, hogy egy jelentős gázáremelést nem tudna elviselni, ezért minden eszközt bevet, hogy maradjon a kedvező árszint, és/vagy növekedjen a tranzitdíj. A vitában lényegében egyetlen igazi ütőkártyája van, ez pedig a területén átfutó tranzitvezeték, amivel zsarolni tudja Moszkvát. Hiába állítja le ugyanis Oroszország csak az ukrajnai gázszállításokat, Kijev egyszerűen megcsapolhatja a másoknak szánt gázt. Ezért is döntött Moszkva a vezeték teljes elzárásáról.
Ez a forgatókönyv nem új, évek óta ismétlődik. Utoljára 2006-ban állt le a teljes szállítás, némi pánikot és az alternatív beszerzési projekt felgyorsítását eredményezve az EU-ban. Néhány nap múlva azonban helyreállt minden, és az árvitában kompromisszum született. A végletekig ugyanis egyik félnek sem érdeke feszíteni a helyzetet. Moszkva számára kivételesen fontos az európai fizetőképes piac, amely a mostani válsághelyzetben még fel is értékelődött. Kijev számára pedig létfontosságú a gáz, egy mély ellátási válság egy ponton túl a saját gazdaságán kívül az EU-hoz fűződő kapcsolatait is veszélyezteti. Biztosra vehető tehát, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a megoldás most is még a súlyos károk bekövetkezte előtt megszületik, és a látványos ütésváltás után a felek kompromisszumos megállapodásra jutnak valahol a 235 dolláros ukrán ajánlat közelében. A magyar fogyasztóknak tehát nincs miért aggódniuk, a hazai tartalékokkal ki tudjuk várni a helyzet rendeződését.
