Így trükköznek a gyártók és az üzletek

Mind az üzletek, mind a gyártók igyekeznek különféle módszerekkel kijátszani a zsugorflációs szabályozást. 

2024. június 12., 15:56

Szerző:

A gyártók és az üzletek is különféle trükkök segítségével igyekeznek elkerülni, hogy a termékek elé kikerüljön a piros felkiáltójel, és a szöveg: “Vigyázz, a termék kisebb lett!” – olvasható a hvg.hu cikkében. Március 1-jén lépett életbe az a rendelet, mely szerint az egymilliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, ha egy termékük kiszerelése csökkent.

Továbbra is maradt viszont kiskapu a gyártók számára, amit maga a rendelet határozott meg. Eszerint ha a zsugorodó termék eredeti méretű változatát fél éven keresztül továbbra is forgalmazzák, akkor nem kell feltüntetni az új árucikk mellett a zsugorodás tényét. Így természetesen a legtöbb üzletben egymás mellett található a régi és az új, kisebb kiszerelésű termék, a figyelmeztető felirat nélkül. 

Az üzletek is mindent bevetnek

Néhány gyártó egy teljesen új módszert vetett be a szabályozás ellen, mégpedig a skimflationt. Ami azt jelenti, hogy a termék minőségét minimálisan lerontva új nevet és új arculatot adtak, természetesen mindezt a zsugorítással megfűszerezve. Így lett például a korábbi nápolyi ketchupból kevesebb paradicsom és fűszertartalmú olasz ketchup, ami viszont már egy másik termék, így nem vonatkozik rá a szabály. 

Van olyan cég mint a Coca-Cola, ami teljesen új marketinggel reklámozza a valóban kissebbé vált termékét. Na és persze a boltok is próbálják minél inkább elrejteni a riasztó táblákat, amiket pedig már a bejáratnál ki kell tenni. Az viszont nincs meghatározva, mekkora és hány darab lapon, így van olyan nagyobb üzlet, ahol valószínűleg fel se nagyon tűnik. A zsugorodásra figyelmeztető cetliket pedig még inkább igyekeznek elrejteni, és általában az árcédulák közé helyezik őket. 

Nem egyszerű átállni

Vörös Attila, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének ügyvezető igazgatója azt is elmondta, hogy a kisebb méretű termékre való átállás nem olyan egyszerű. Ha egy gyártó olyan flakonba vagy konzervdobozba teszi az árut, amelyet ő maga is készen szerez be, ilyenkor hiába zsugorítaná, ha nem áll rendelkezésére a kívánt méret a piacon. Más termékeknél, mint a zacskóba töltött áruknál, ilyen problémákkal nem kell szembenézni, azonban ezeknél is újra kell tervezni az egész csomagolást és a grafikát. 

(Képünk illusztráció, forrás: Pixabay)


Az európai e-kereskedők érdekvédelmi szervezete és tágországi társult szervezetei nyílt levélben fordultak az EU és a tagországok törvényhozásához, hogy lépjenek fel a Temu szerintük piactorzító működésével szemben.