Elképesztő csalás: rászorulóknak szánt élelmiszercsomagokkal okoskodtak, de lebuktak

Brutális csalás lepleződött le az Integritás Hatóságnak köszönhetően. A szervezet kinyomozta, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság beszállítói milliókkal károsították meg rászorulók tömegeit.

2024. október 7., 09:40

Szerző:

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután lezárta vizsgálatát a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajlott négy, uniós támogatású projekt ügyében – írja a 24.hu. 

Extrém módon zajlott a csalás

Az Integritás Hatóság közlése szerint négyből két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapítottak meg, amelynek során a támogatást nyert Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) olyan beszállítókkal dolgozott, amelyek extrém módon túlárazott összegben számoltak el alapvető élelmiszereket. Ezen felül a három ajánlattevő egymással potenciálisan összejátszva határozta meg a beszerezni kívánt termékek árait, azaz csaltak. 

A Hatóság eljárásai alapján valószínűsíti, hogy az egyik projekt (RSZTOP-1.1.1-16-2016-00002) esetében a Halker Kft. vezette konzorcium 70 százalékkal, azaz bruttó 7,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat. A másik projekt (RSZTOP-4.1.1.-16-2017-00001) esetében pedig a Káta-Mill Plusz Kft. 37 százalékkal azaz bruttó 2,6 milliárd forinttal túlárazva tette meg ugyanezt. 

Ötszörös áron vettek kristálycukrot

A hatóság mostani értékelése szerint nagy részben ezek a cégek felelősek azért, hogy 38 százalékkal, számszerűen 1,4 millió csomaggal kevesebbet kaphattak a rászorulók. A felelőtlen gazdálkodásból adódóan ugyanis 3,7 millió helyett 2,3 millió csomagot osztottak csak ki. Ráadásul az élelmiszercsomagokba szánt 1 kilogrammos kristálycukrot az SZGYF a KSH által mért bruttó fogyasztói árak majdnem ötszöröséért vásárolta meg, azaz az átlagosan 266 forintos kristálycukrot 960 forintért szerezték be már a program kezdetekor, amelynek ára öt évvel később 1036 forintra emelkedett (szemben az akkor 262 forintos átlagárral). 

A négy vizsgált SZGYF-hez kapcsolódó projekt összesen 31,2 milliárd forint támogatást kapott, ebből 85 százalék európai uniós forrás volt. Az érintett projektek megvalósítási időszaka a 2016. október 1. és 2023. december 31. közötti időszakra esett. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay)