2014. június 22., 14:36

Az Európai Központi Bank (EKB) 2016-ig valószínűleg a jelenlegi rekordalacsony szinten tartja az irányadó kamatot, azt nem emeli – mondta az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB) elnöke, az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja.

2014. június 22., 12:13

A világ legbefolyásosabb befektetője két éve még nem zárta volna ki az összeomlást, azóta megváltozott a véleménye, ennek azonban méregdrága politikai ára van.

2014. június 22., 08:39

Évtizedek óta közhely, hogy a nagy sportesemények, az olimpia, de leginkább a labdarúgó VB vagy EB felpörgetik a televízió-értékesítéseket. Nincs ez másként az idei foci világbajnokság esetében sem: jól fogynak a készülékek, májusban kétszer annyi lapostévét adtak el, mint egy évvel korábban. Kérdés persze, ki tudjuk-e használni a készülékeket, szükségünk van-e a rengeteg extra funkcióra.

2014. június 20., 11:38

Meglepően puhának tartja a Kúria ítéletét a deviza alapú jelzáloghitelek ügyében Peter Attard Montalto a londoni Nomurától. Mint írja, a döntés nem érinti az egyik legfőbb bizonytalansági tényezőt, a szerződésbe foglalt kamatokat, ugyanakkor nagyban megnyitja a teret az alsóbb fokú bíróságok és a kormány számára a feltételek módosításához – írja a Financial Times.

2014. június 20., 07:51

Nagy sikerrel mutatták be a Belvárosi Színházban Peter Schaffer Amadeusát. Címlapunkon a főszereplők láthatók, Keresztes Tamás, aki Mozartot játssza, és Kulka János, aki Salierit formálja meg. Titokról, tehetségről, tébolyról, Mozartról és Salieriről szól az interjú, amelyben azért szóba kerül Kulka János és Orbán Viktor levélváltása is, és az, hogy bűnnek számít-e, ha valaki kritizálni meri a megválasztott kormányt. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2014. június 19., 21:44

Az euróövezetben már kezdenek megszilárdulni a fellendülés alapjai, megerősítéséhez azonban további intézkedésekre van szükség, és erre a kedvező piaci környezet meg is adja a lehetőséget – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a szervezet alapszerződésének négyes cikkelye alapján az euróövezeti országokkal folytatott egyeztetésekről készült összefoglaló jelentése.

2014. június 19., 20:40

Az Európai Unió átlagos árszínvonalához képest Bulgáriában a legalacsonyabbak az árak, és Dániában kell az embereknek a legmélyebben a zsebükbe nyúlniuk – derül ki az uniós statisztikai hivatal, a Eurostat által csütörtökön közzétett adatokból.

2014. június 19., 18:26

Pillanatnyilag nem jár az atomvonat, azaz nem érkeznek vasúti szállítmányok Oroszországból az atomerőműveket működtető üzemanyaggal – a Népszabadság értesülése szerint ezt az információt osztották meg a képviselőkkel a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülésén.

2014. június 19., 14:21

2,4 százalékkal nőttek a bruttó bérek az év első harmadában, így az átlagos magyar 232 ezer forintot keres – ebből 152 ezret vihet haza az átlagos nettóbér-adatok alapján. Még mindig pocsékul fizet az egészségügy, a legjobban a pénzügyesek keresnek.

2014. június 18., 13:32

A Debreceni Ítélőtábla Ficsór Gabriella vezette tanácsa hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt egy év tíz hónap szabadságvesztésre ítélt egy volt pénzügyőrt, a vesztegetési ügy harmadrendű vádlottját, tíz hónappal súlyosítva a Nyíregyházi Törvényszék első fokú ítéletét – közölte a táblabíróság szóvivője kedden az MTI-vel.

2014. június 18., 12:56

Papírforma eredmény, totónyelven szólva 1, X és 2 a Kúria döntése a devizahiteleket érintő három fő témában, ami meglehetősen tág teret ad a kormánynak a probléma végleges megoldására. Éppen ebben van a legnagyobb bizonytalanság is: mennyire a pénzügyi racionalitás vagy a hatalmi érdekek határozzák meg Orbánék őszre várható csomagját?

2014. június 18., 11:55

Őszre elkészülhet Szerbiában egy nyilvántartás, amelyben azokat a vállalattulajdonosokat és -vezetőket írják össze, akik rosszul vezették cégüket, és emiatt megtiltják nekik, hogy újat alapítsanak.

2014. június 18., 10:55

Gyalogosan menekülő cigarettacsempészeket fogtak el Beregsuránynál, a pénzügyőrök 11 millió forint értékű dohányárut és egy terepjárót foglaltak le – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatósága szerdán az MTI-vel.