2014. június 25., 11:42

2014-ben az online vásárlók száma elérte a 3,4 millió főt Magyarországon, ami a rendszeresen internetezők 72 százalékát jelenti. Leginkább számítástechnikai eszközök, könyvek, játékok, ajándékok és ruházati termékek kerültek a virtuális kosarakba.

2014. június 25., 09:28

Egymillió dollár nem kis összeg, pedig egy friss elemzés szerint globálisan közel 14 millióan legalább ekkora vagyonnal rendelkeznek. Szakértők szerint 2012–2013 között közel 2 millióval (14,7%-kal) gyarapodott a milliomosok tábora, a legtöbben Észak-Amerikában és Ázsiában laknak.

2014. június 24., 10:59

Összesen húszmilliárdos hitelt vesz fel az OTP Banktól a fővárosi önkormányzat beruházásainak finanszírozásához – írta a Napi.hu az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent információkra hivatkozva.

2014. június 24., 06:16

A jövőben új feltételek mellett igényelhetnek fejlesztési adókedvezményt beruházásaikhoz a vállalkozások, az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontjára vonatkozó szabályok pedig idén július 1-je helyett csak 2015. január 1-jén lépnek hatályba.

2014. június 23., 18:34

A biatorbágyi székhelyű West Hungária Bau Kft., valamint a budapesti Épkar Zrt. és a PBE Energiamenedzsment Kft. alkotta W-É-P Konzorcium nyerte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar számára építendő 600 férőhelyes hallgatói kollégium tervezésére és építésére kiírt tendert – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2014. június 23., 17:55

A Max Taxi brand új tulajdonosa benyújtotta a minősítés utáni kérelmet, amelyet a BKK elfogadott – közölte a fuvarszervező cég hétfőn az MTI-vel arra reagálva, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) visszavonta a Max Taxi előzetes igazolását, amely a működéséhez szükséges.

2014. június 23., 13:58

A Tele 5 Taxi nem ért egyet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfői döntésével, amellyel visszavonta a társaság működéséhez szükséges előzetes igazolását – mondta Pásztor György ügyvezető igazgató hétfőn az MTI-nek.

2014. június 23., 13:50

Nincs könnyű helyzetben manapság, akinek marad befektetni való pénze: vége azoknak az időknek, amikor könnyen lehetett akár betétlekötéssel is szép reálhozamot elérni. Kockázatvállalás nélkül már alig fial valamit a pénzünk, ha ennél többet akarunk, érdemes alaposan végiggondolni, mit tegyünk.

2014. június 23., 05:36

Megszületett a megállapodás vasárnap este a francia kormány és a Bouygues ipari és távközlési vállalat között arról, hogy az állam 20 százalékos Alstom-részesedést vásárol – jelentette be Arnaud Montebourg gazdasági miniszter.

2014. június 22., 17:59

A bolgár kormány nyugtatgatja a jegybanki felügyelet alá került pénzintézet betéteseit, az OTP ottani leánya középtávon profitálhat is a konkurencia bukásából.