A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2012. szeptember 29., 08:24
„Nemzeti álmok – Elbúcsúzik-e Magyarország Európától?” – a műsor nyomasztó hangulatú képet fest az országról - írja Josef Kirchengast TV-kritikájában.Időközben megvolt az adás, és az utána magyar, német, osztrák résztvevőkkel rendezett vita is. Előzetes cikkünket most frissítjük a film, illetve az azt követő vita linkjével.
2012. szeptember 28., 13:51
A jegybank inflációs előrejelzése megerősíti, hogy nagy a megosztottság a Monetáris Tanácsban. A prognózis ugyanis azt tartalmazta, hogy a fokozódó infláció nem teszi lehetővé a kamatvágást, a testület ennek ellenére 0,25 %-kal lejjebb vitte az alapkamatot.
2012. szeptember 28., 12:01
Három rádiónak és három televíziónak ítélt meg összesen 18 millió forintos támogatást műszaki fejlesztésre a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdai ülésén - közölte a testület szóvivői irodája pénteken az MTI-vel.
2012. szeptember 28., 10:24
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. szeptember 28., 05:24
„Új társadalmi, politikai beágyazottsággal kell számolniuk a bankároknak. A politikai elit visszavette az irányítást a pénzügyi elit felett” – mondta Patai Mihály a Bankszövetség elnöke a Közgazdász Vándorgyűlésen csütörtökön. Az előadása szerint a likviditás lecsökkent a világban, ami pedig van, az sokkal drágább.
2012. szeptember 27., 09:19
Árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. szeptember 27., 08:58
Hogy London után a magyar vízilabda aranycsapata végleg kiszállt a medencéből, már az első napokban sejthető volt. Azt azonban, hogy a kapitány folytatja-e, Kemény habitusát ismerve csak találgatni lehetett. Mondják, személy szerint neki szerencsésebb lett volna, ha Peking után, a csúcson hagyja abba, de azt gyávaságnak tartotta volna. Ahogy az igazi bokszoló is állva hal meg a ringben, ő is kivárta az előbb-utóbb óhatatlanul bekövetkező bukást. Nemcsak a magyar vízilabda, de minden idők hazai csapatsportjainak legsikeresebb kapitánya távozott. Kemény Dénessel BUJÁK ATTILA beszélgetett.
2012. szeptember 27., 08:48
Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, professor emeritus az ELTE-n, az MTA rendes tagja. A drámaelmélet és a filozófiai esztétika mellett gazdaságelméleti kérdésekkel is foglalkozott. A nyolcvanadik születésnapját a napokban ünneplő tudós új könyvében – A szerelem lehetetlensége – más témára vált. Azt taglalja, miért nem merünk szeretni. A professzor lapunknak az intim szféra gyarmatosításáról is beszélt, arról, hogy sokan már privát világuk legintimebb történéseit is megosztják az interneten. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2012. szeptember 27., 06:36
Hogy a jegybank két hónap alatt már másodszor vitte lejjebb az alapkamatot, az azt mutatja, hogy Orbán Viktor szövetségesei elszigetelték Simor Andrást a Monetáris Tanácsban és a növekedés serkentését választották az infláció helyett – vallják elemzők Londontól Budapestig.
2012. szeptember 26., 17:43
Idén 1,5 százalékkal csökken, jövőre 0,8 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint. Magyarország leszakadóban, elszigetelődőben van.
2012. szeptember 26., 14:24
Sokat mondó az a frissen elfogadott törvénymódosítás, mely szerint a kormány kénye-kedve szerint, bármikor módosíttathatja a költségvetést a parlamenttel. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az alkotmányban rögzített, rendkívül szigorú adósságcsökkentési kötelezettséget is kijátszhatóvá tették, Orbánék lényegében beismerték saját unortodox gazdaságpolitikájuk kudarcát és tarthatatlanságát.
2012. szeptember 26., 12:13
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamat-csökkentéséről írt szerdán, a Handelsblatt című német üzleti lap kétoldalas mellékletet jelentetett meg a magyar gazdaságról, míg az osztrák Der Standard a választási feliratkozásról szóló törvénymódosításról közölt cikket.
2012. szeptember 26., 11:48
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozatát, amellyel alaki okok miatt érvénytelenítette a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es budapesti körzeti frekvenciára benyújtott pályázatát.